• irodalmi munkássága, művei, fordításai

Irodalmi munkásságát elsősorban a katolikus egyházért való szolgálatnak tekintette, alkotásai mégis egyetemes értékek hordozói lettek. Életműve nagyobb részét magyarul írta.

Számos könyvét álnéven vagy névrejtéssel adta ki, mert azt akarta sugallni, hogy nem ő az egyetlen a katolikus oldalon, aki fel tudja venni a harcot a protestáns tanításokkal, vannak még rajta kívül sokan mások is, akik képesek erre. Jellemző az is, hogy második kiadáskor műveit javítva, kiegészítve jelentette meg újra.

1. ájtatossági művek – hiterősítő, erkölcsnemesítő olvasmányok

Legelső munkái a vallásos lelki épülést szolgálták. Igyekezett alkalmazkodni protestáns neveltetésű, újonnan katolizált közönségének igényeihez. Egy katolikus főúri asszony kérésére pl. barokk imákat tartalmazó könyvet írt.

A Keresztényi imádságos könyv (1606) megírásának célja a kor gyakorlati vallásos szükségleteinek kielégítése volt. Pázmány azt vallotta: „csak az tud jól élni, aki jól tud imádkozni”, ezért különféle élethelyzetekre alkalmazható imákat írt. Stílusa az ószövetségi zsoltárhagyományokat folytatja. Az ájtatossági mű nagyon népszerű olvasmány volt, hatását mutatja, hogy már Pázmány életében négy kiadásban is megjelent, sőt még ma is használják a katolikus hívők.

Szintén a hívők vallásgyakorlását kívánta segíteni azzal, hogy lefordította latinból Kempis Tamás (1380-1471) Krisztus követése c. munkáját és a mű meg is jelent 1624-ben. Benne a szerző az üdvözülés útját rajzolja meg.

Pázmány fordítása gördülékeny, és kitűnik belőle, hogy fordítás közben tudatosan törekedett a magyar nyelv természetes kifejezésmódjainak megőrzésére. Az előszóban tisztázza is a magyar fordításelmélet alapelveit: „Igyekeztem azon, hogy a deák bötűnek értelmét híven magyaráznám; az szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha először magyar embertűl, magyarul íratott volna.”

Prózai műveinek nagy része a protestánsokat támadó vitairat. Ezeket az ellenreformáció szellemiségének és törekvéseinek terjesztése céljából írta és félelmetes tekintélyt szerzett velük. Bennük igyekezett cáfolni a reformáció tanait és bizonyítani a katolikus vallás egyedüli igazságát.

2. hitvitázó írások – a katolikus-protestáns összecsapás és a teológiai vita dokumentumai

Vitairataiban a katolikus Pázmány a protestáns (református vagy evangélikus) prédikátorokkal kelt szópárbajra, és ütköztette egyháza teológiai nézeteit és vallási gyakorlatát ellenfeleiéivel.

Pázmány vitairatait szigorú logikai fegyelem jellemzi, ugyanakkor a szerző szenvedélyesen és indulatosan érvel. Felhasználta a szatíra, a gúny és a humor stíluseszközeit is, sőt, a viták sokszor személyeskedéstől, sértegetésektől sem voltak mentesek.

Például Felelet (1603) c. munkájában Magyari István sárvári lutheránus prédikátor állítását cáfolja, aki az ország pusztulásáért a katolicizmust okolta. Pázmány megfordította az állítást és azt igyekezett bizonyítani, hogy az ország romlásáért a reformáció a felelős. Vagyis a törökveszélyt nem a hitükben meggyengült, eltévelyedett katolikusok miatt küldte Isten a magyarságra, hanem éppen a reformáció megjelenése miatt.

Öt szép levél (1609) c. munkájában Alvinci Péter kassai prédikátorral – az ország egyik legtekintélyesebb protestáns lelkészével – folytat vitát. Több szereplőt megszólaltató, komikus fordulatokkal érvelő alkotás ez. Stílusát fölényes humor és gúnyolódó elmésség, szatíra jellemzi. Talán ez Pázmány legszellemesebb vitairata, melyben eltúlozza és kipellengérezi ellenfelének képzetlenségét (aluliskolázottságát), alacsony szellemi színvonalát. Valóságos stílusbravúrnak lehetünk tanúi.

Isteni igazságra vezérlő kalauz (1613) c. műve három kiadásban is megjelent. Ez a legfontosabbnak tartott hitvédelmi írása, egy összefoglaló igényű munka, mely átdolgozott formában tartalmazza Pázmány korábbi műveit is. Együtt az egész egy nagyszabású hitvédelmi enciklopédia, melyben Pázmány bizonyítja, hogy a „római hittűl elszakadt vallások igazak nem lehetnek”.

A műben a humanizmus eredményeit is igyekszik a katolikus vallás szolgálatába állítani. Érvelésmódja ügyesen kihasználja az ellenfél gyengéit, miközben Pázmány nagy teológiai felkészültségről tesz tanúbizonyságot. Stílusát biztos fölény és ízes szófordulatok, élő beszédmód jellemzi.

Saját kora ezt a művét értékelte legtöbbre, hatására sokan tértek vissza a katolikus hitre. Az egész 17. századi magyar polemikus irodalom és teológiai gondolkodás alapjává váló munkának ma már inkább csak a teológiai-filozófiai szaktudományban van jelentősége.

3. szónoki beszédek – mai felfogásunk szerint Pázmánynak csak a szónoki beszédei, prédikációi tekinthetők szorosan vett szépirodalomnak. Prédikációi jelentik papi-írói tevékenységének betetőzését.

Igehirdetői tevékenységét a trentói zsinat (tridenti zsinat, 1545-1563) szellemiségében végezte, melynek rendelkezései a prédikációra is kiterjedtek, pl. előírták a főpapoknak a prédikálási kötelezettséget. Határozat született arról, hogy a prédikáció tisztán, világosan, minden kétértelműségtől mentesen fejtse ki a katolikus tanítást. Ha lassan is, ez éreztette a hatását, megújult az egyház és az igehirdetés.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!