Paul Verlaine Holdfény című verse az 1869 februárjában kiadott Szerelmes mulatozás, más fordításban Gáláns ünnepségek (Fêtes galantes) című kötetben jelent meg a kötet nyitóverseként. Ez nem az első megjelenés volt, hiszen a vers két évvel korábban már napvilágot látott a Gazette rimée című folyóiratban is, csak ekkor még nem Holdfény volt a címe, hanem a későbbi kötetcím.

Ebben a kötetében Verlaine önálló verstípust alkotott, amelyet a 18. század végi rokokó festők, Watteau, Boucher és Fragonard képeinek világa inspirált. Watteau egyik sorozatában a műfajmegjelölés is fêtes galantes volt. Ezek a képek a felső arisztokrácia időtöltéseit örökítették meg: a commedia dell’artén és a pásztorjátékon alapuló álarcosbálokat, szabadtéri játékokat és kirándulásokat.

A fentiekből következik, hogy a kötet (és a Holdfény című vers) fő témája a maszk és az igazi arc ellentéte, azaz a víg külső szembeállítása a melankolikus belső világával.

A szakirodalom szerint lehetséges, hogy a költeményt Verlaine-nek unokanővére iránt érzett viszonzatlan és viszonozhatatlan szerelme, majd a szeretett nő hirtelen halála ihlette.

Szabó Lőrinc kitűnő fordítást készített a versről, de hozzá kell tenni, hogy a Holdfény esetében is igaz az, ami a francia szimbolisták műveiről általánosságban elmondható: hogy gyakorlatilag lefordíthatatlan. Akármilyen jó is a fordítás, akármilyen bravúros remekmű a maga nemében, nem ugyanaz a vers. Olyan tömény, rafinált ornamentikával vannak ellátva ezek a versek, hogy egy másik nyelven gyakorlatilag reprodukálhatatlanok.

Ráadásul Szabó Lőrinc költői alkata pont ellentétes Verlaine költői alkatával (mégis ő fordította magyarra Verlaine legtöbb versét). Verlaine lírája „lágy akvarell”, Szabó Lőrincé „kemény acél”, s a fordító erős költői karaktere átüt a versen.

Pedig Szabó Lőrinc a fordításkor mindenekelőtt hűségre törekedett, s meg is jelennek nála ugyanazok a lebegő alakok, csak épp Verlaine lágyító törekvése hiányzik, így az egész sokkal élesebb, határozottabb kontúrt kap. Nincs meg benne az a játékos, kontúrokat egybemosó, könnyű ködpára, amely az eredetit körüllengi.

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc fordítása)

A Holdfény műfaja dal. A verset hazájában madrigálként tartják számon, amely eredetileg egy zenei műforma, az irodalomban rövid, dalszerű költemény, amelynek célja a szeretett nő dicsérete. Hangulata melankolikus, visszafogott. Stílusa szimbolista.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!