Az 5. rész prózai és verses is, egy álomözön a világ múltjáról, a régi korok embereinek halálon túli elképzeléseiről, lelki fájdalmaikról. Ez a rész egy nagy teremtésmítoszt ad elő, a világ kezdetéről szól, a mitikus, nagy mesékre emlékeztető világa van. Mintha a világ keletkezéséről szólna, a világ keletkezését magyarázza.

A sötétség, a gonosz, a lefelé húzó erő áll szemben a világossággal, a jóval, a felfelé húzó erővel. Novalis a jó és a gonosz harcának, a teremtő és a pusztító erők harcának feszültségében, dinamikájában, mozgásában mutatja be a világot.

Ez egy erősen látomásos, vízió jellegű rész (vízió: egy belső, belülről jövő, álomszerű látomás, amit nem a szemünkkel látunk, hanem a lelki szemeinkkel).

A 6. rész egyetlen 10 versszakos, időmértékes költeményt tartalmaz, melynek címe Halálvágy. Ebben a versben a halálra teljesen felkészült ember még egyszer visszatekint szerelmének elvesztése miatti fájdalmára, próbálja elhelyezni kedvesét és önmagát abba a hitvilágba, amely számára is végleges otthont ad majd.

A ciklus utolsó darabjában a földi életből való elvágyódás kap hangot. Sok példát találunk a szimbolikus megfogalmazásra, és jellegében hasonlít a középkori, misztikus, vallásos művekre.

A halál Novalisnál nem ijesztő dolog, hanem az öröklét kezdete, vagyis a boldogság kapuja. Úgy gondolta, az emberi lélek valódi otthona a túlvilágon van, ezért a lélek a földi életben türelmetlenséget és honvágyat érez a túlvilág iránt. A hazatérés utáni sóvárgás egy percre sem szűnik meg költészetében.

A Himnuszok az éjszakához verselése kevert: ritmikus próza és hagyományos, rímes időmértékes versek váltogatják egymást.