Ebből a közegből kéne kitörnie a főhősnek, ami nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Amikor rájön, hogy neki és feleségének nem sikerül kitörni a műveletlenségből, akkor legalább a szeretőjének meg akarja adni a lehetőséget, hogy művelt legyen. Taníttatja Rozikát, aki nagyon szeretne úri kisasszony lenni, ezért Jókait és Maupassant-t olvas, idegen nyelveket tanul. Tragikus pillanat, amikor rájön, hogy minden hiába.

Az épülő vasút elhozhatná a fejlődést, hiszen összeköti az elmaradott vidéket a fejlettebb országrészekkel, de a regény hősei egyáltalán nem értik meg az ebben rejlő lehetőséget. Nem készültek még fel az új dolgok befogadására, a változásra, ezért csak bosszúságot okoz nekik a vasút építése, illetve vannak, akik nyerészkedni akarnak rajta.

Ez a világ a végső összeomlás felé rohan. A főhős sorsa példázza ezt legjobban, akinek házassága romokban van, gazdasága épp tönkremegy, és mégis közben egyre vadabb a dáridó.

Pedig ez a társadalmi réteg egykor jobb napokat is látott, és ahogy Ady versében (A magyar Ugaron) is ott rejtőzik az ugar alatt a „régi virágok illata”, úgy az Úri muri is felvillant egy rövid közjáték erejéig valamit abból a régi, jobb életformából, amiből mostanra már semmi nem maradt. Amikor Csuli fia és egy kislány kimennek a zsombékos lápba vadászni, megjelenik a romlatlan természet és a vele harmóniában élő ember.

A vadászat persze mellékes, a romlatlan gyerekek először tapasztalják meg, mi a szerelem, vagyis azt az érzést, amit a felnőttek már rég elvesztettek. Sajnos, a vasút megépülése nemcsak az újat, a fejlődést hozza el, hanem elpusztítja a romlatlan, természetes világot is.

Szakhmáry Zoltán, noha ő is dzsentri, különb fölbirtokos a társainál. Megpróbál újítani mind a gazdaságban, mind a magánéletében. Példát akar mutatni, ki akar törni, de környezete meggátolja ebben, így törekvései meghiúsulnak. A környezet visszahúzó ereje mellett saját tehetetlensége, bűnei is képtelenné teszik arra, hogy megvalósítsa mindazt, amire egyébként képes volna.

Az a legnagyobb baj, hogy nincs kitartása. Erre a problémára Lefkovits, a zsidó bankár is felhívja a figyelmét: „ha valami nem sikerül rögtön, akkor már kétségbeesnek… (…). Tessék csak dógozni kitartóan, s meglesz az eredménye.”

Maga Zoltán is felismeri, hogy mennyi igazság van ebben. Csakhogy mivel nemesi származású, nincs hozzászokva a kitartó munkához, hiszen korábban soha semmiért nem kellett megküzdenie. Ez az oka annak, hogy amikor küzdeni kellene, akkor sem elég kitartása, sem önbizalma nincs a magára vállalt feladatok elvégzéséhez.

Sikertelenségéhez rendezetlen családi élete is hozzájárul. Feleségét tiszteli, és anyagilag is függ tőle, de az érzékei rabja, így nem tud megválni a szeretőjétől. Még akkor is ragaszkodna hozzá, amikor felismeri, hogy a lány úgyis el fogja hagyni, mert egy „született prostituált”.

Zoltán életében nincs úgy helyére téve a feleség és a szerető, mint Csuliéban, ő mindkét szerep betöltését egyetlen asszonytól várná el (nyújtson egyszerre biztos családi hátteret és testi élvezetet is). Ezért az ő esetében a szerelmi szenvedély pusztító erőként jelenik meg, ami persze oda vezet, hogy mindkét asszonyt elveszíti.

Ráadásul az adósságokban is fulladozik, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Teljesen reménytelenül küzd az őt körülvevő közeg társadalmi és gazdasági viszonyaival, és még saját „elátkozottságának” tudata is nyomasztja.

Számára a dáridók a felejtést szolgálják, azt akarja elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az igazsággal. Persze, a valóság a tivornya másnapján, reggeli fényben annál élesebben rajzolódik ki és annál gyötrőbbé válik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!