Értelmezés: Kis János és Sarudy a két véglet a falu világában: az egyik nagyon gazdag, a másik teljesen nincstelen paraszt. A falvakban módosabb, szegényebb és nincstelen parasztok is éltek, ezeket Móricz nem veszi egy kalap alá, bemutatja a falu rétegződését. Reálisan, valósághűen ábrázolja a kor társadalmát, a paraszti életet.

Kis Jánosnak semmije nincs. Folyton sajnálja magát, hogy milyen szegény, és rettentően irigy a gazdag Sarudyra, akit gyűlöl, akire dühös, és akinek csak azért is kárt akar okozni („Kieszem a vagyonából”, azaz csak azért eszik, hogy neki kárt okozzon). A többi paraszt nem ennyire nincstelen, és valószínűleg nem is ennyire irigy, nem is ennyire makacs.

Kis János sorsát egyrészt a társadalmi feszültségek, másrészt saját ösztönalkata határozzák meg. A parasztságon belül éppoly éles volt az egyes rétegek közti ellentét, mint az egész társadalmon belül. Ez az oka annak, hogy a főhős nem az uralkodó osztályon, hanem egy másik paraszton akar kárpótlást venni sérelmeiért (Sarudy gazda elszegényítésére törekszik).

A célja tulajdonképpen a bosszú, a károkozás, de ehhez olyan torz utat választ, amivel egyáltalán nem árt a számára ellenséges közegnek (a gazdagoknak), önmagát viszont sikerül elpusztítania. Túl nehéz feladatot vállal magára, amelyet mindenáron végre akar hajtani, ez okozza a halálát.

Egy kicsinyes célt tűz ki maga elé, amely elérhetetlen, lehetetlen és hiábavaló, az elbeszélő mégis heroikus vállalkozásként láttatja. A torkán akadó húsdarab előrevetíti Kis János bukását, mégis küzd tovább, ahogy a hősök. Ugyanakkor mivel végtelenül magányos, küldetése pedig kisszerű, öncélú és értelmetlen, minden heroikus ábrázolás ellenére is szánalmas marad.

Halála kétféleképpen értelmezhető:

1. a mohósága miatt kell meghalnia. Hiába lakik jól már a levessel, meg kell neki ennie a csuszát, a lencsét és a töltött káposztát is. Egy húsdarab a torkán akad, de először még sikerül felöklendeznie, mohósága miatt azonban újra megpróbálja lenyelni, újra megakad, és másodszorra már megfullad tőle.
2. úgy is fel lehet fogni, hogy élete nagy kihívásának teljesítése céljából a halált választotta. Felismeri, hogy életkörülményei megváltoztathatatlanok, és bár teste élni akar, önpusztító szenvedéllyel kimondja önmaga felett az ítéletet: „Dögölj meg, kutya!”. Ez egy önbeteljesítő jóslat lesz.

Akárhogyan is értelmezzük, Kis János primitív halála, az, ahogy elpusztítja magát, váratlan és döbbenetes.

A főhőst a szegénység juttatja ide. Képtelen fogadalma legalább olyan megdöbbentő és szánalmas, mint az összes többi dolog, ami kiderül róla. Csak az elszántsága, a nyomor elleni fura lázadása kölcsönöz neki bizonyos heroikusságot. Azzal, hogy az „ellenség” helyett saját magát semmisíti meg, a végén eltűnik alakjából minden komikus vonás, és csak a tragikum marad.

Sorsa több szempontból is tragikus. Élete is és halála is tragikus. Élete azért, mert sivár, jelentéktelen és kisszerű. Halála azért, mert egyrészt értelmetlen (az okozza, hogy lehetetlen feladatot vállalt magára), másrészt jelentéktelen (senkinek nem tűnik fel a hiánya).

Már eleve az egész konfliktushelyzet Kis János környezete számára észrevétlen maradt, és halála is olyan jelentéktelen esemény, hogy senki észre sem veszi: „senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.”

Hihetetlen, hogy egy olyan kicsi közösségben, mint egy falu, ahol mindenki mindenkit ismer, valaki így el tudjon tűnni, ilyen észrevétlen tudjon lenni, és minden életcél nélkül elvesszen. Ugyanakkor ez a halál legfeljebb az olvasó tudatában lehet tragikus, a novella világában nem.

Kis János nagy álma, vágya meglehetősen közönséges, hétköznapi dolog. Ez az emberi lét képtelenül szűkös lehetőségeit jelzi, hiszen még ezek a kisszerű vágyak sem teljesíthetők be. Az értelmetlen halál is az élet értelmetlenségét fejezi ki.

A főhős nem rokonszenves, de a végén megszánjuk emberhez méltatlan élete és halála miatt.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!