Veres Pálné: fiatal, csinos asszony, aki gyakorlatilag élve eltemetésre vagy „eleven özvegységre” van ítélve a férje mellett. De ő is csak a férjéhez, Veres Pálhoz viszonyítva értékesebb és különb, nem saját értékeinél fogva. „Primitív, szűk gondolatai, hihetetlenül tágas testi érzései voltak”, tudjuk meg róla.

Nincs benne olyan nagy szenvedély, mint Bovarynéban, nem lázad fel a sorsa ellen, legfeljebb lázadozik. Már eleve olyan a közeg is, amelyben él, hogy nincs lehetősége a kitörésre, mindenféle próbálkozás előtt el van zárva az út. Hiszen itt nincsenek gazdag szeretők, akik által próbálkozhatna, még arra sincs lehetőség, hogy eljusson a szomszéd nagyvárosba, mert Ilosváról nem járnak bérkocsik.

Veres Pálné is éhes a szerelemre, de csak a kicsinyes kacérkodásokig jut. Nem tud és nem is mer továbblépni, de azért mégis más, mint a helybeliek. Elszegényedett úrilány volt, a postán dolgozott, és innen menekült a házasságba. De hiába reménykedett, hogy jobb helyzetbe kerül. Egy kisvárosi asszony lett belőle, akinek nincs kedve malacokat etetni.

Mindenki azt hiszi Veres Pálnéról, hogy titokban van szeretője, a férfiak emésztő szenvedéllyel lesik minden mozdulatát. Veres Lacinak ő a titkos szerelme, az eszményképe, akinek tisztessége, becsülete védelmében az iskolából való kicsapatást is vállalja.

Az új albíró: nemrégen helyezték át Ilosvára a járásbírósághoz, a nevét nem tudjuk meg. Valószínűleg azért nincs neve, mert ezzel jelzi Móricz, hogy nem fogadta őt be a kisvárosi közösség.

Ugyanakkor kívülállóként, „betolakodóként” egyedül neki van rálátása a kisváros életére, ezért ő az író szócsöve, ő mondja ki Móricz véleményét a kisvárosról: „Ez már a közönségesség. Az unalmas, egyszerű közönségesség”; „röghöz vannak ezek kötve! soha ezek, soha nem mehetnek el ebből a városból.”

Az albíró az egyetlen műveltebb, szélesebb látókörű ember ebben a színtelen, közönséges kisvárosban. Unatkozó, fanyar ember, aki undorodik a közönségességtől, az alacsony és becstelen kisvárosi néptől.

Veres Pálné felkelti az érdeklődését, mert Bovaryné jut róla eszébe. „Bovarynéra gondolt, akinek az esete oly nagyszerű volt, de amely nem fog ismétlődni soha. Nincsen olyan nagy nő a kisvárosban… Ahhoz hogy valaki olyan arányúvá fejlődjék, ahhoz valami nagy kultúra kell… Micsoda karikatúrája ez a világ, amiben élünk, a karikatúrának.”

Amikor el akarja csábítani az asszonyt és a diák pimaszul odatolakodik, akkor az albíró hirtelen megundorodik a szituációtól, és vágy ébred benne a tiszta, finom érzések után. Maga elé idézi a közjegyzőné finom, törékeny alakját: „Milyen más ott a levegő. A tiszta szellemi társaság levegője van nála, magasabb témák, finomult ízlés, harmonikus környezet, érzékekre nem ható, csevegő hang.”

Veres Laci: tiszta lelkű kamaszfiú, Veres Pál unokaöccse, aki titokban szerelmes a tanítónéba. Az asszony becsületének megóvásáért a gimnáziumból való kicsapatást is vállalná, de végül mégsem csapják ki. Amikor aprópénzre váltja a tanítóné csókját, azzal hitét, illúzióját is elveszti örökre. Gyermeki rajongása megszűnik, amikor beavatódik a felnőttek világába.

Ő az egyetlen szereplő, aki érdemben reflektálja cselekedeteit, de kitörési esélyei bizonytalanok, sorsa a mű végén nyitva marad. Az olvasó nem tudja meg, sikerül-e elmennie Ilosváról vagy beilleszkedik a kisszerű környezetbe (asszimilálódik).

Értelmezés: Kisszerű, perifériális élethelyzeteket mutat be a regény. A létezés olyan szűk korlátok közé van szorítva, hogy csak vegetálásnak tekinthető. Az effajta életet elsősorban az elemi szükségletek (evés, nemi ösztönök), valamint pótcselekvések (ivás, tivornyázás) irányítják.

A szereplők műveletlenek és szűk látókörűek, emiatt vagy nem érzékelik az életük problémáit, vagy nem tudják megfogalmazni azokat. Mindenre ösztönösen reagálnak, cselekedeteik mögött nincs motiváció.

Valójában nincsenek is birtokában azoknak az információknak, amelyek az életük megértéséhez, problémáik megoldásához szükségesek lennének, ill. más-más információt birtokolnak. A pletyka ellenére (vagy részben épp a pletyka miatt) nem kerülnek birtokába a szükséges információknak. Ebből fakad az a jelenség, hogy a regény világában minden tudás és értékelés viszonylagos.

Bár Veres Pál és felesége a központi figurák, a regénynek valójában nincs főszereplője, mivel ebből a környezetből mindenki számára egyformán lehetetlen a kitörés vagy kiemelkedés.

A szereplők közti kommunikáció nagyon leegyszerűsített és tartalmatlan: szinte az összes beszéd csak üres fecsegés vagy pletykálkodás. Az emberi kapcsolatok ugyanilyen tartalmatlanok, közös tivornyákon és olcsó flörtökön kívül semmi egyébből nem állnak.

A kisvárosi közösség további jellemzője a zártság: aki kívülről érkezik, mint pl. az albíró, azt nem fogadják be.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!