A Tartuffe kifejezőeszközei, versformája

 

Írói eszközök:

• motívumismétlés (az V. felvonásban megismétlődik a nyitó jelenet, amelyben Tartuffe jelleméről, kilétéről vitatkoztak a szereplők – a végén Orgon magyarázza Tartuffe aljasságát anyjának, de hiába érvel, Pernelle asszony ugyanolyan süket az igazságra, mint ő volt korábban),
• párhuzamos jelenetek (Tartuffe kétszer vall szerelmet, és mindkét alkalommal kihallgatják),
• váratlan fordulat (nem Orgont, hanem Tartuffe-ot tartóztatják le),
• szerencsés megoldás – kötelező érvényű vígjátéki konvenció a mai napig is
• típusalkotás (a jellemek típusok).

Molière a komikum több fajtájával is dolgozik:

• nyelvi komikum – forrása a ritmus, pergő beszéd, éles váltások, lerohanó stílus, eltorzított arányok a beszédben (van, aki sokat beszél, másba pedig belefojtják a szót), szójátékok és a nyelvi rétegzettség.

Molière nemcsak az előkelő körökben megengedett szavakat használta (pl. „szűzies hölgy”, „illojális-lojális”), hanem olyan kétértelmű megjegyzéseket, szójátékokat, nyelvi fordulatokat is, amelyektől az arisztokratáknak borsódzott a hátuk (meg is vádolták Molière-t, hogy nem tud drámát írni, s a király vette védelmébe, aki élvezte a darabjait). Például Dorine szövegeiben vannak pimasz megjegyzések.

• jellemkomikum – a jellemeket hangsúlyozza: a szereplő valamelyik belső tulajdonsága miatt nevetségessé válik a nézők előtt. Az elnevezés pontatlan, mert ide soroljuk azokat az eseteket is, amikor a humor forrása nem a jellem, hanem pl. a külalak, öltözködés, beszéd, életkor stb. valamilyen furcsaságában rejlik.

A komédia a hatás kedvéért gyakran túloz, torzít, fölnagyít, kihangsúlyoz egy-egy tulajdonságot. A Tartuffe-ben pl. Orgon jelleme van hangsúlyozva, aki már az ügyefogyottságig hiszékeny, annyira, hogy azt már-már el sem hisszük. De Pernelle asszony csípős nyelve, gonoszsága és hiszékenysége, Dorine szemtelensége és Tartuffe álszentsége is jellemkomikum.

Jellemkomikum esetén a szereplők egy-egy jellemvonásából ered a humor, pl. abból, hogy valaki másnak akar látszani, mint amilyen valójában: amikor a látszat és a valóság ellentéte kiderül, akkor jön létre a jellemkomikum.

• helyzetkomikum – megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzet, amelyben a komikus hős nem belső tulajdonságai miatt válik nevetségessé, hanem a külső körülmények alakulása folytán (pl. amikor Elmira Orgont az asztal alá bújtatja).

A helyzetkomikum gyakran egybefonódik a nyelvi komikummal, pl. III. felvonás 2. jelenetében a kiszólásokból a közönség értesül az adott dologról, de akinek szólt, az nem.

Dorine: „Ön, uram, teljesen pőrén állhatna itt, s én veszélytelenül nézhetném tagjait.” Ilyen szöveg Racine, Corneille műveiben nem fordulhatott volna elő. Dorine szavainak értelme: Tartuffe az, aki rosszra gondol, aki könnyen begerjed egy kis húsdarab láttán. (Aki sokat beszél és vádaskodik, vádol másokat, abban vannak a rossz gondolatok, s a tisztább az, akit vádol.)

Tartuffe azt mondja, ha így beszél, akkor elmegyek, itt kell hagynom önt, mire Dorine: ó, nem, én leszek az, aki magát itt hagyja.

Itt derül ki, hogy Tartuffe prűd is (prüdéria=a nemiséggel, szexualitással kapcsolatos kifejezésektől való már túlzásba vitt tartózkodás). Tartuffe keszkenővel fedi be Dorine keblét, de épp ez mutatja, hogy milyen mohó érzéki vágyai vannak (ha valóban megvetné a testiséget, akkor észre se venné Dorine kebleit). Tehát fitogtatni akarja a szemérmességét, de Dorine épp ezt fordítja ellene.

Versforma: rímes, páros rímű alexandrinus. Az alexandrin elnevezés egy 12. századi francia Nagy Sándor-regény címéből származik (Roman d’Alexandre).

A francia alexandrin 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után sormetszettel. A francia nyelv hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozására építi a verselést, a magyarban viszont a szó elejére esik a hangsúly. A francia alexandrint a magyarban időmértékes, 12-13 szótagos jambikus lüktetéssel adják vissza, középen cezúrával.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!