Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma című regénye 1894-ben keletkezett. Mikszáth először folytatásokban közölte a Pesti Hírlapban, könyv alakban 1895 novemberében jelent meg.

Keletkezése: megírásának körülményeiről maga Mikszáth számol be a Bevezetésben és más hírlapi cikkeiben is. Egyik képviselő barátja, gróf Pongrácz Károly mesélte el neki gróf Pongrácz István furcsa históriáját kedélyes anekdotázgatás közben.

Történelmi háttér: Mikszáthot az 1880-as és 1890-es években egyre jobban foglalkoztatták kora társadalmi problémái, ezek közül is leginkább a földbirtokos nemesség dzsentrivé válása.

A dzsentrinek Mikszáth két fő típusát különböztette meg:

1. az „úri Don Quijote”, aki nem tudja vagy nem akarja érzékelni az idő múlását és képtelen alkalmazkodni a kialakulóban levő polgári életformához. Ragaszkodik a régi előkelő világhoz, amelyet anyagilag már nem bír fenntartani, valamint ősi szokásaihoz, értékrendjéhez és úri allűrjeihez. Ilyen dzsentri a Beszterce ostroma főhőse, Pongrácz István is.
2. az „úri svihák”, aki erkölcsileg züllött, semmilyen hasznos munkára nem hajlandó szélhámos, és aki parazita módra másokon élősködik. Ilyen dzsentri pl. A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben Noszty Feri és a Beszterce ostroma némely szereplője (pl. a Behenczy bárók).

Beszterce ostroma: sokak szerint Mikszáth legjobb regénye. Megírásakor túl van már a parlamenti karcolatok sikerén, már megírta a Szent Péter esernyőjét, amely hazai és külföldi elismerést is hozott neki (az angol fordítás néhány év múlva az amerikai Roosevelt elnök kedvelt olvasmánya lett).

A Beszterce ostroma látszólag egész más világot ábrázol, mint Mikszáth elbeszélései (Tót atyafiak, A jó palócok), mivel itt nemesek és polgárok szerepelnek. Parasztokról csak a főhőshöz való viszonyuk alapján esik szó. Mikszáth szélesebb társadalmi körképet ad, a viszonyok is összetettebbek. A novellákból ismert természeti környezet és babonás elmaradottság is csak háttérként van jelen.

Az író célja az, hogy szatirikus tükörben ábrázolja a kiegyezés utáni korszak vezető köreit, de a bírálat élét bölcs humorral veszi el.

A regény valóságalapja: a történetet Mikszáth valós események alapján írta. Néhány évvel a mű megjelenése előtt még élt Pongrácz István gróf, „az utolsó várúr”, aki középkori szokások szerint rendezte be életét a nedeci várban.

Források, minták: a Beszterce ostroma irodalmi előzményei: Arany János: Toldi estéje, Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája. – Ezekben a művekben jelenik meg irodalmunkban a különc, a korából kiesett ember, a Don Quijote-típus.

Csak épp Pongrácz István szélsőségesebben, rikítóbban anakronisztikus jelenség, mint az öreg Toldi vagy Radnóty Elek. Amazok nem tudnak lépést tartani az idővel, a kibontakozó új történelmi fejleményekkel. Pongrácz viszont eleve bebástyázza magát a múltba.

Műfaj: regény.

Ide kapcsolódik az anekdota műfaja is, amely népi fogantatású műfaj, és Jókai nyomán Mikszáth is felhasználta regényeiben.

Az anekdota egy csattanóra kiélezett mulatságos történet, amely egy-egy magatartásforma eltúlzott, de társadalmilag jellemző vonását figurázza ki. Az anekdota hangneme az élő beszédet idéző közvetlen, csevegő hangnem.

Az anekdotikus szerkesztésmód segítette Mikszáth valóságábrázoló művészetét, de akadályozta is az elmélyült jellemrajz, az egységes, összefüggő cselekmény és a nagyobb szabású regénykompozíció megalkotását.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!