A jeruzsálemi cselekményszál (regény a regényben) szereplői: szoros kapcsolatban vannak egymással.

Jesua Ha-Nocri (= „a Názáreti”, „az őrző”): vándorfilozófus, akinek műveltsége, erkölcsi tisztasága vonzó Pilátus számára. A meg nem értett, elmegyógyintézetbe menekülő Mester kálváriája Jézus szenvedéstörténetét ismétli.

Poncius Pilátus: Júdea helytartója, akinek szerepét Bulgakov újraértelmezi.

Jesuával való vitájában Rómát képviseli. Ez egy bölcseleti és etikai jellegű vita. Róma a birodalmi és hatalmi eszméket akarja érvényesíteni, ezzel szemben Jézus a szeretet eszméjére épülő igazságosság és méltányosság világát.

Pilátus már elidegenedett Rómától, az erkölcstelen, erőszakra épülő hatalomtól. Felismeri Jesua szerepét és a történelmi pillanat jelentőségét, de gyávaságból nem vállalja Jézus megmentését. Azért nem meri megmenteni, mert Jézus felségsértést követett el (tanításával megsértette a császár mindenhatóságának tézisét), így ha Pilátus megmenti, akkor bajba kerül, őt végzik ki helyette.

Bűnével Lévi Máté pergamenjének utolsó sorában szembesül: „legnagyobb bűn a gyávaság”. Azért volt gyáva, mert nem képviselte a felismert igazságot, és nem úgy cselekedett, hogy az igazság érvényre jusson. Azaz nem mentette meg Jézust, pedig tudta, hogy igazat mond (ő a mindenható, és nem a császár).

Ettől a bűntől szabadul meg Pilátus a Mester kegyelmének – a regény befejezésének – következményeképp (rá vonatkoznak a szavak: „Szabad vagy! Szabad! Ő vár reád!”), és indul el a kősivatagból a holdsugárösvényen lovagként.

Lévi Máté: Jesua tanítványa. A Mester regénye Lévi Máté evangéliumának újraírása.

Egyéb ókori szereplők: Júdás, Kajafás (főpap), Afranius, Marcus, katonák

Párhuzamok vonhatók (analógiák):

Analóg egymással a regény több alapszituációja.

Moszkva – Jeruzsálem (Moszkva sok szempontból hasonlít az 1900 évvel korábbi Jeruzsálemre)

Mester – Jézus (a vándorprédikátor Jesua sorsa rokon a Mesterével, analóg a Mester passiója és Jézus passiója)

Berlioz – Kajafás (Berlioz mint főideológus Kajafással analóg)

Ivan – Behemót, Korojev – Lévi Máté (tanítványok, Ivan a Mester tanítványa, Behemót és Korovjev Woland tanítványai, Lévi Máté Jesua tanítványa)

Kritikusok, Alojzij, Mogarics stb. – Júdás (analóg az árulás mozzanata)

Margarita – Mária (a fiát szerető, óvó, sirató anya), Mária Magdaléna (bűnös szerelemben élő asszony), Margarita alakjában mindkettő felsejlik

További összefüggések a szereplők között:

Jesua – Woland (ez a kapcsolat adja az értelmezés egyik legfontosabb alapját)

Mester – Jesua alakváltozata

Ivan – a Mester alakváltozata (komikus formában)

Mágikus szint szereplői:

Woland: Woland maga a sátán. Alakja része a keresztény hagyománynak, ebből a hagyományból érkezik. Már a történet elején hitet tesz Jézus létének hitelességéről Berlioz és Hontalan Iván előtt. Célja, hogy leleplezze és nevetségessé tegye a keresztény hagyományt és értékrendet megtagadó kommunista hatalmat. Másik célja, hogy az író Mestert és szerelmét, Margaritát megmentse.

Woland már a legelső fejezetben megjelenik és lényegében végig ő irányítja az eseményeket. Ő egy harmadik regénysíkot képvisel a realitás (jelen) és a példázatos-mitikus Jézus-történet (ókor) mellett. Formálja és értelmezi a másik két regénysíkot.

Woland a fekete mágia professzorának nevezi magát. Valódi szerepét, nem emberi mivoltát csak a Mester és Margarita fogják fel.

A regény első részében a fantasztikus elemek még alig lépik túl a bűvészkedés szintjét (gondolatolvasás, hipnotizálás stb.). A második rész viszont már a teljes körű fantasztikum világában játszódik.

A kommunizmust építő társadalomban látszólag rend van, látszólag célszerűség uralkodik, de amint megjelenik Woland (a sátán) a kísérőivel, felborul a rend, s megszűnik a biztonságérzet, amelyről kiderül, hogy nem volt semmi alapja.

Woland alakja és szerepe sokjelentésű. Figurájának értelmezéséhez a kulcsot a Goethe Faustjából származó mottó adja meg: „Kicsoda vagy tehát? / Az erő része, mely / Örökké rosszra tör s örökké jót művel.”

Woland nem más tehát, mint Mefisztó modern alakmása. Elsősorban nem a gonosz megszemélyesítője, hiszen a Sátán nem ellenpontja Istennek, a rossz nem ellenpontja a jónak, hanem kiegészítője. A rossz és a jó együtt adják ki az Egészet, a világot, az embert. Hasonló karakter Madách Lucifere is.

Woland tehát nem a jóval kibékíthetetlenül szemben álló rossz képviselője. Lévi Máténak, Jesua tanítványának azt mondja: „mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül.”

Ez a szemlélet már a görög mitológiában is megjelenik, Zeusz, Hádész és Poszeidón testvérek, sőt, az olümposzi korszak mitológiájában Hádész egyenesen alakváltozata Zeusznak.

Woland alakjának jelentései:

• az Isten-elv megkettőződése (ez abból látszik, hogy a jóság elvét érvényesíti és igazságot oszt) – ez egy nem cselekvő, hanem kifejező, felmutató elv
• cselekvő-igazságosztó (a két elv egymásra utaltan létezik, akárcsak az élet és halál, a jó és rossz)
• a halál jelképe

Woland kísérete: egy kandúr (Behemót), egy agyaros képű vörös törpe (Azazello), egy pepita nadrágos, cvikkeres állandó bajkeverő (Korovjev = Fagot) és egy szobalány (Hella).

Natasa: Margarita szolgálója. Ő is részt vesz a boszorkányéjen, vagyis kapcsolatba kerül a spirituális szinttel, de csak az „ördögi” lehetőséget látja meg benne (végre boszorkánnyá válhat)

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!