A Mester és Margarita: Bulgakov főműve, az író szemléletmódjának és poétikájának legteljesebb foglalata. Csak jóval a szerző halála után, 1967-ben jelent meg.

Keletkezése: Bulgakov 12 éven át, 1928-tól 1940-ig dolgozott a regényen. A kézirat 1930-as változatát tűzbe vetette.

A korai változatokban még nem szerepelt se a Mester, se Margarita. A regény a kortárs valóság groteszk-keserű szatírája volt, középpontjában a Sátánnal. Jézus elfogatása és kihallgatása a „Sátán evangéliumaként” hangzott el.

Az író harmadik házassága (1932) után készültek azok a változatok, amelyekben Margarita és „Faust” (1934-től a Mester) alakja került a cselekmény középpontjába.

A mű végső koncepciója 1937-ben alakult ki. Újraírt alkotásán Bulgakov haláláig csiszolgatott, de életében a regényből egy sor sem jelenhetett meg. A kézirat csak 1962-ben került elő hagyatékából, majd 1967-ben jelent meg nyomtatásban.

Társadalmi háttér: az 1920-as évek felfordult szovjet világa életre hívta a szatirikus szemléletet, a kommunista diktatúra azonban már tiltotta. A sztálini rendszerben kiéleződött az alkotó ember és a hatalom konfliktusa.

Előzmények, források: Bulgakov regénye egy ókori műfaj, a menipposzi szatíra egyenesági leszármazottja vagy modern változata.

Menipposz (Kr. e. 4-3. század) görög író és filozófus volt. Művei ugyan nem maradtak fenn, de tudjuk, hogy az élet és a filozófia ellentmondásait ostorozta bennük. Párbeszédes formában írt szatirikus szórakoztató értekezéseket, melyekben kigúnyolta az egyes filozófiai iskolákat és az emberi gyarlóságokat.

Előadásmódjában tréfa és komolyság, oktató jelleg és gúny, vers és próza keveredett. Sokszor alkalmazott fantasztikus helyzetet (alvilágjárás, mennyei utazás) is. Kötetlen, merész, csapongó fantasztikum jellemezte, amely szimbolikával, misztikus-vallásos világszemlélettel és a legalpáribb naturalizmussal keveredett.

A római irodalomban Lukianosz, Seneca és Petronius alkották a legjobb menipposzi szatírákat.

A műfaj jellemzői: filozofikusság, szatirikusság, tartalmi-formai polifónia.

Műfaj: regény

Típus: parabola, szimbolikus regény, szatíra.

Több helyre is besorolható. A mottó azt sejteti, hogy a Faust-típusú emberiségköltemények sorába tartozik a regény, de besorolható a Biblia-apokfrifok, a faustiadák és a művészregények közé is.

Mítoszregény is, mivel Bulgakov olyan összegzésre törekedett, amely a maga korának problémáit az egyetemes emberi történések összefüggésébe állítja, és ezt a modern mítoszteremtés eszközével érte el.

Téma: a hatalom és az erkölcs viszonya, a történelem és az egyén viszonya (az egyént a döntése alapján lehet csak megítélni: az határozza meg, jó-e vagy gonosz, hogy a hatalom vagy az erkölcs szolgálatát választja).

Stílus: szatirikus, groteszk és fantasztikus elemek is vannak benne

Cím: két név, a főszereplők nevei.

Szerkezet: a regény összetett szerkezetű, 2 könyvre (18 + 14 fejezet) és epilógusra tagolódik. A szerkezeti egységek száma megegyezik Jézus életéveinek számával.

2 párhuzamos szálon fut a cselekmény. A két szál egyenrangú, a történetek párhuzamosak. Az egyik a jelenben játszódik (az 1930-as évek Moszkvájában), a másik az ókori Jeruzsálemben (Jézus, Pilátus és Júdás története). Bár az ókori történet egy betétregény, amely a Mester alkotása (regény a regényben), a két történet között nincs alá-fölérendeltségi viszony. Inkább kölcsönösen értelmezik egymást.

A művet tehát a 2 cselekményszál 2 részre osztja:

1.szál (a regény első harmada): Moszkvában játszódik az 1930-as években (jelen), cselekménye szerdától vasárnap hajnalig tart, ez alapján bontható részekre:

• szerda (1-6. fejezet): megérkezik a nagy hírű, fekete mágiával foglalkozó Woland, meghal Berlioz, a szerkesztő, és az idegklinikára kerül Ivan, a költő.
• csütörtök (7-18. fejezet): a varietészínházban, a színház igazgatójának lakásán és az idegklinikán játszódnak le furcsa események (emberek csak úgy eltűnnek stb.), és csütörtök este van a színházi előadás, melyen Woland is szerepel. A 13. fejezetben (az idegklinikán) megismerjük a Mestert, aki elmeséli a történetét Ivannak.
• péntek (19-24. fejezet): a második könyv Margarita megjelenésével kezdődik, középpontjában a tavaszi telihold mágikus bálja áll, igazi csúcspontja a Mester kiszabadítása.
• szombat (27-32. fejezet): lezajlanak az utolsó kalandok, a címszereplők sorsa beteljesül, búcsú.

Az Epilógus a Moszkvában maradt szereplők későbbi sorsát foglalja össze (előbb a „bravúros” nyomozás történetét, majd a néhány évvel későbbi állapotokat).

A moszkvai eseménysor kaotikus, rendezetlen benyomást kelt, labirintusjellege van, s a szereplők nincsenek szoros kapcsolatban. A kiszámíthatatlanság, az irracionalizmus a moszkvai élet fő jellemzője.

A moszkvai világ látszólag rendezett és szervezett mind a vezető beosztásban levők, mind a tömeg számára, de valójában kiismerhetetlen erők működnek benne. Realitás és fantasztikum játszik egymásba.

2. szál (2., 16., 25. és 26. fejezet): Jesua Ha-Nocri, azaz Jézus szenvedéstörténete (ókor) – de nem a Bibliából ismert módon, hanem az abból kimaradó apokrif iratok alapján van elmesélve. Helyszíne Júdea. Tulajdonképpen „regény a regényben”, hiszen a Jézus-történet a Mester regényében játszódik. Valóság és fantázia összekapcsolódik ily módon.

Formailag a 2. cselekményszál az első cselekményszálba foglalt egységként jelenik meg. Négy részben elmesélt történet, melyet formálisan nem egyetlen személy előadásában ismerünk meg. Az 1. részt Woland meséli el egy moszkvai padon, a 2. részt Ivan álmodja meg az idegklinikán, az utolsó kettőt pedig Margarita olvassa újra, mikor már visszakerültek kis házukba. (Woland ismeri a Mester regényét, hiszen ő őrizte az elégetett kéziratot. Ivan a Mester tanítványává vált a beszélgetések során. Margarita megismerkedésüktől fogva tanítvány és társ egy személyben.)

Az ókorban játszódó történet rendezett, klasszicizáló felépítésű. Elemei a józan ész logikáját követve, szükségszerűen következnek egymásra, és a szereplők szoros kapcsolatban vannak. Színterei közismertek a kulturális örökségből.

A Mester regénye nem ér véget Jesua halálával, a történet tovább folytatódik, s Pilátus válik főszereplőjévé. Az ő sorsa csak a zárófejezetben rendeződik, amikor feloldozást nyer bűne alól.

A 2. szál, azaz a betétregény nemcsak a Mester sorsát teszi tragikussá, hanem sokszorosan kapcsolatba lép a jelen idejű regényvilággal is. Vagyis egy több ezer éves hagyomány, egy példaadó, egyetemes világmagyarázat folytat párbeszédet a kommunista Moszkva világával.

Egymást tükröző párhuzamosság látható a két cselekményszál között. Ezt az író a szövegformálással is nyomatékosítja: ugyanaz a mondat vezeti át a két sík közötti váltásokat. Például a 15. fejezet így zárul: „Ivan azt álmodta, hogy a nap már délutánba hajlott a Koponyahegy fölött, amely hegyet kettős őrlánc vett körül…”, a 16. fejezet pedig így kezdődik: „A nap már délutánba hajlott a koponyahegy fölött, amely hegyet kettős őrlánc vett körül.”

A két történetet összekötő kapocs a Mester alakja, valamint Woland és társai. Visszatérő motívumok: kenyér, hal, bor – ezek mindkét cselekményszálat átszövik.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!