Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (elemzés)
Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regénye 1929 és 1940 között keletkezett, és 1966-67-ben jelent meg nyomtatásban (egy folyóiratban).
Mihail Bulgakov (1891-1940): a 20. századi szovjet-orosz irodalom egyik legnagyobb klasszikusa, elbeszélő, regény-és drámaíró. Élete mostoha és méltatlan körülmények között zajlott.
Kijevben született orosz, nemesi eredetű családban. Apja a kijevi Hittudományi Főiskola professzora, docense, anyja tanítónő. Az apa halála után az anya hét gyermekkel maradt magára, akik közül Mihail a legidősebb volt.
1909-ben beiratkozott az orvosi egyetemre, 1913-ban megnősült. A világháború első éveiben orvostanhallgatóként kórházban dolgozott. Tanulmányait 1916-ban fejezte be, s miután megkapta orvosi diplomáját, vidéken praktizált. Ezután katonaorvosnak állt, egy falusi körzeti kórházba vezényelték, egy év múlva pedig egy kisváros kórházába került.
1918-ban szülővárosában nyitott rendelőt. A polgárháború időszakában Kijev sokszor cserélt gazdát (a németek, a gyenyikinisták és a vörösök uralma váltotta egymást), de az orvos munkájára mindegyik igényt tartott. Ugyanakkor Bulgakov minden hatalomnak gyanús volt.
A gyenyikinyista sereggel a Kaukázusba, Groznijba, majd 1919-ben Vlagyikavkazba került. Elkapta a tífuszt, felgyógyulása után döntött úgy, hogy szakít az orvosi pályával.
Irodalommal, színházzal, kulturális ismeretterjesztéssel kezdett foglalkozni. Meg is jelentek írásai, három színdarabját bemutatták.
1921 őszén Moszkvába költözött és haláláig ott élt. Eleinte újságíróként dolgozott, szatirikus jellegű tárcákat írt (a Gudok c. lapnál volt a szatíraoldal munkatársa).
1924-ben elvált feleségétől, és elvett egy az emigrációból hazatérő petrográdi fiatalasszonyt.
A következő évben megjelent művei (szatirikus elbeszélések) az irodalmi élet középpontjába emelték, ám a 20-as évek közepétől sok támadás érte.
1926-tól A Turbin család napjai c. darabja miatt a kommunista hatalom üldözni kezdte. Hiába aratott a dráma nagy sikert, és hiába volt Bulgakovnak néhány nagy tekintélyű védelmezője, élete ellehetetlenült.
Sztálin úgy döntött, engedélyezi a további előadásokat, de csak abban az egy színházban, amely a darabot bemutatta. Ezt azzal indokolta, hogy a mű a szerző szándéka ellenére is a szovjet hatalom legyőzhetetlenségét hirdeti.
Bulgakov következő darabja, a Menekülés bemutatását azonban megtiltotta Sztálin, pedig ezt a művet Gorkij is nagyszerűnek tartotta.
Politikailag, ideológiailag vállalhatatlannak tartották, ezért Bulgakov sorsa nagyon nehézzé vált. Darabjait levették a műsorról, írásait nem közölték. 1928-tól nem publikálhatott. Kiértesítették, hogy sem korábbi, sem újabb darabjainak a bemutatását nem engedélyezik. Joggal kérdezte egy levelében: „elképzelhető vagyok én a Szovjetunióban?”
1929-ben megismerkedett harmadik feleségével, Jelena Szergejevna Silovszkajával (1932-ben kötöttek házasságot).
1930-ban levélben fordult a szovjet kormányhoz és magához Sztálinhoz, és azt kérte, hogy vagy engedjék kivándorolni, vagy adjanak neki a szakmájának megfelelő munkát (nevezzék ki rendezőnek egy színházba). Kifejtette: „az írás lehetetlensége számomra olyan, mintha elevenen eltemetnének”. (Valójában azért akart külföldre menni vagy akár segédmunkásnak állni, hogy megírhassa főművét, A Mester és Margarita c. regényt.)
Levelére néhány hét múlva – az öngyilkos Majakovszkij temetése után – kapott választ. Sztálin felhívta telefonon. A beszélgetés során Bulgakov közölte vele, hogy nem akar külföldre menni és emigrációban élni. Sztálin ekkor biztatta, hogy kérvényezze még egyszer a rendezői állást a Művész Színházban. Így lett Bulgakov rendező.
Élete utolsó évtizedében elsősorban az alkotó ember (művész) és a hatalom viszonya érdekelte.
Megengedték, hogy színre vigye A képmutatók cselszövése c. betiltott darabját Moliére címen, bár csak 7 előadást tarthatott. Ezután drámáit már nem mutatták be, csak dramatizálásait (Gogol Holt lelkek, Cervantes Don Quijote c. regényét dolgozta át).
1936-ban a Nagy Színház munkatársa lett, s itt dolgozott haláláig.
Színházi regény c. befejezetlen műve (1937) kéziratban maradt, akárcsak főműve, a Mester és Margarita.
Tulajdonképpen csak szerencsés véletlen, hogy vele nem végzett a sztálini önkény, ahogy sok írótársával. Ő életben maradhatott, és befejezhette főművét, ha annak kiadására nem is volt reménye.
Utolsó éveiben szívbántalmak, magas vérnyomás és az ebből eredő gyógyíthatatlan vesebetegség (veseszklerózis) kínozta. Öröklött betegség volt, édesapjához hasonlóan ő is ebbe halt bele.
Munkássága: életművét a szerző a hatalommal való meg nem alkuvás jegyében hozta létre.
A 19. századi orosz irodalom hagyományát folytatja. Ő is Gogol híres köpönyegéből bújt elő, a szatirikus jelleg kezdettől fogva jellemző rá. De Csehov, Tolsztoj és Dosztojevszkij hatása is érvényesül (különösen főművében, a Mester és Margaritában).
Első, még kiforratlan darabjait Vlagyikavkazban mutatták be.
Az irodalmi élet középpontjába szatirikus elbeszéléseivel került: Ördögösdi (1924), Kutyaszív (1925), Végzetes tojások (1925). – Ezekben az 1920-as évek szovjet valóságának kíméletlen és mulatságos analízisét adja.
Színművei közül a Zoja szalonja (1926) és a Bíborsziget (1928) szintén a 20-as évek szovjet valóságának szatírája.
Fontosabb művei:
- A fehér gárda (regény, 1925): kijevi polgárháborús élményei alapján írta. A polgárháború korszakát egy kijevi értelmiségi család sorsán keresztül mutatja be. A mű középpontjában az orosz polgárság-értelmiség áll. – Nem fekete-fehéren ábrázolja a valóságot. A vörösök ellenségének számító Turbin családot rokonszenvesnek mutatja be, bár pusztulásukat szükségszerűnek látja. Dialektikus szemléletmódja nem nyerte el a kortársak tetszését.
- A Turbin család napjai (dráma, 1926) – a regény alapján írt, de önálló műnek minősülő dráma, amelyet a Művész Színház mutatott be 1926-ban. Éles támadássorozat indult miatta Bulgakov ellen, akit ellenforradalmárnak minősítettek.
- Menekülés (színmű, 1928) – szintén a polgárháborút idézi fel.
- Képmutatók cselszövése (dráma, 1932) – központi kérdése az alkotó ember és a hatalom viszonya, amelyet Bulgakov Moliére sorsán keresztül mutat be. Moliére élete XIV. Lajos udvarában nem volt konfliktusmentes. A történet az első nagy sikerektől a teljes kegyvesztésig, majd az író haláláig ível. Moliére-t az egyház bűnösnek tartotta a Tartuffe miatt, de nem tudták ellehetetleníteni, mert a király védelme alatt állt. Viszont amikor ellenségei feljelentik, hogy a saját lányát vette feleségül, menthetetlenül kegyvesztett lesz – annak ellenére, hogy nem szándékosan követte el a vétket (nem tudta, hogy az asszony feltehetőleg a lánya). Az író előadás közben hal meg, „a szerencsétlenség oka a királyi kegy elvesztése és a képmutatók cselszövése”.
- Puskin utolsó napjai (színmű, 1936) – Moliére helyzetéhez hasonló volt Puskin helyzete is. Besúgó figyelte, aki szerint Puskin versei miatt senkinek se volt nyugta, se a hatóságoknak, se magának az írónak, se neki, a besúgónak, mert mindenhová követnie kellett. Ráadásul Puskinnak nem volt szerencséje, akármit írt, sose talált célba, nem jól fogadták.
Fogadtatása: Bulgakov életművét meg nem értés övezte. Az egyre egysíkúbb és totálisabb kommunista diktatúra elutasította a szatírákat és szerzőiket, mert a születő új rendszer ellentmondásosságát mutatták be görbe tükörben. A kor ideológiája ezzel szemben csak a régi és az új világ közti ellenmondást volt hajlandó látni.
Már a szatirikusság politikai pártoktól független világszemlélete is gyanút keltett. Bulgakov törekvése, hogy a vörösök és a fehérek fölé emelkedjen, ellentétes volt a hivatalos akarattal. A hatalom minden ilyen törekvést szovjetellenesnek minősített, a szatirikus írásokról pedig úgy vélte, a szovjet rendet támadják.
Azt sem értették, hogy Bulgakov miért védelmezi, miért tartja megőrzendőnek a „régi” értelmiség, a polgárság, valamint az orosz és az európai kulturális értékek világát.
Az író nem a proletárdiktatúra pillanatnyi érdekei szerint ítélte meg a dolgokat, hanem az emberiség szempontjából. Ütköztette egymással az időtlen, sok ezer éve értéknek számító értéket és a pillanatnyi, percnyi értéket. Sorsa a szovjet értelmiség tipikus sorsa is volt.
Halála után sokáig csak a Puskin utolsó napjai c. színművét játszották. Kötetei csak 1962-től jelenhettek meg – sokáig csak alacsony példányszámban.
Bulgakov-mű Magyarországon először 1964-ben került színpadra, könyvben pedig 1968-tól volt olvasható.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Hozzászólások
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>