Témáját nehéz meghatározni, maga Majakovszkij a „modern művészet katekizmusának” nevezte művét. A versben felfokozott víziók sorozatát találhatjuk, amelyekben a világ töredezetten és szétforgácsolódva jelenik meg, és végigvonul rajta az „én” és a „ti” szembeállítása. (A „ti” fogalmába van belesűrítve mindaz, amit a költő gyűlöl: az egész álszent, értéktelen világ, amelyben élnie kell.)

Majakovszkij szándéka szerint a költemény alaphangját négy motívum adja meg: a szerelem, a művészet, a politikai rendszer és a vallás. A költő mind a négy területen a fennálló rend ellen lázad, saját megfogalmazása szerint: „Le a ti szerelmetekkel, le a ti művészetetekkel, le a ti rendszeretekkel, le a ti vallásotokkal – íme a négy rész négy kiáltása.”

A szöveg valóban érinti a beteljesületlen szerelem, a testi vágy, a forradalom, a költői mesterség és – elsősorban Mária és Jézus alakján keresztül – a keresztény vallás motívumköreit. Ezek a jelentésmezők kölcsönösen hatnak egymásra, mindegyik átírja a másikkal kapcsolatos konnotációkat, így egy sajátos elegy keletkezik, melynek minden eleme a lírai ént és tevékenységét értelmezi.

A hitvány világgal szemben a lírai én a tisztaságra, a jóra, a szépre, azaz pozitív értékekre vágyik, és rettenetesen szenved környezete hitványságától. Ebbe beletartozik minden a megalázottságtól a visszautasított szerelmi vágyon át a szűkre szabott, erősen bekorlátozott lehetőségekig.

Alapmotívumok:

• biblikus motívumok (Jézus Krisztus, Mária, Péter apostol, Heródes, Golgota, Barabás, Éden, Bábel tornya stb.)
• az európai irodalom ismert alakjai (Homérosz, Ovidius, Goethe, Jack London, Szeverjányin orosz költő)
• a városi nyomor képei
• a szerelmi vágy és a visszautasítottság
• apokaliptikus hangnem
• a költői tevékenység

Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, metonímia, megszemélyesítés, ellentét, ismétlés, fokozás, alliteráció, és igen gyakoriak a retorikus kérdések és felkiáltások is.

A cím elsősorban figyelemfelkeltő, de nem nélkülözi a témakijelölő jelleget sem, mivel a költő a lírai ént megjelenítő metaforát emeli címmé.

Az alcím a „tetraptychon”, ami egy művészeti szakkifejezés, az orosz egyházi – vagy inkább népi-vallási – szókincsből való. A tetraptychon négy részből álló, amulettként a nyakban viselt, ikon jellegű képsorozat, mely Krisztus vagy a szentek életét, ünnepköreit ábrázolja. Persze létezik a Szűzanya ünnepkörével kapcsolatos tetraptychon is.

Így az alcím lényegében egy műfajmegjelölés és a vers értelmezéséhez is kulcsot ad.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!