Motívumok: már az első fejezet felvillantja a mű legfontosabb motívumait: megvilágosodás, közöny, emberi sorsközösség, szánalom, hiteles lét.

A lélektaniság következtében bizonyos motívumok metaforikus-szimbolikus értelmet nyernek:

• Ivan Iljics óraláncon hordott medalionjába vésett mottó: „Respice finem” (= gondolj a végre!, gondolj a célra!) – a halál tényét is szem előtt tartó, valódi életet jelenti. A teljes idézet: „Quidquid agis, prudenter agas et respice finem” = „bármit teszel, figyelmesen tedd, és tartsd szemed előtt a véget”. Nyilvánvaló, hogy Ivan Iljics, bár „viselte”, nem „olvasta” ezt az írást. Vagyis elmulasztotta a hitelesen leélt élet lehetőségét.

Metaforikus jelentések, viszonylagosító értékek kapcsolódnak például az alábbi motívumokhoz:

• létra – Ivan Iljics karrierjét jelképezi. A főhős addig emelkedik a ranglétrán, amíg le nem esik egy valóságos létráról.
• lejtő, emelkedő – fent és lent fogalma kapcsolódik hozzá (bizonyos értelemben az Ivan Iljics halála is karrierregény, hőse rokonítható a Vörös és fekete, a Goriot apó, sőt, Az arany ember főhősével)

A műben az ok-okozati viszonyok mellett az ismétlődéseken és azonosításokon alapuló metaforikus viszonyok is fontos szerephez jutnak.

Ivan Iljics „megváltástörténetét” jelző motívumok:

• 3 nap szenvedés élete végén (számmisztika) – megváltás jelképe
• fény – a halál utáni élet jelképe (a fénymotívum azt jelzi, hogy a halál nem zárja le az életet)
• szövegszerű utalás Pál apostolnak A korinthusbeliekhez írt első levelére: „Hát a halál? Hol van ő?”, „Vége a halálnak”, „Halál, hol a te fullánkod?” – megváltás motívumának nyomatékosítása

Maga a megváltás motívuma értelmezhető a fizikai szenvedéstől való megszabadulásként, vagy olyan megvilágosodásként, amelyben feltárul Ivan Iljics előtt az igazi, hiteles élet értelme.

A halál kilépés a nem igazi létből és belépés az igazi lét transzcendens távlatába. Az élet nem zárul le a halállal, ugyanakkor a halál utáni lét az ember számára beláthatatlan.

Halálmotívum:

• zsákmetafora (más fordításban: lyuk) – Ivan Iljics haldoklásának egyik meghatározó képzete, mely a természetesség képzetét kelti, és az anyaméhet jelképezi, az ősegységbe való visszatérést, a harmóniába való visszatalálást. Arra utal, hogy a magzat a nemlétből természetszerűen születik a létbe, és halálakor ugyanolyan természetességgel hagyja el a világot és tér vissza a létből a nemlétbe.

Írói stílus: tömör. Nincs epikus hömpölygés, mint Tolsztoj nagyregényeiben. A történetből hiányzik a váratlan fordulat, az érdekes mese. A párbeszédeknek nincs fontosabb szerepük.

Előadásmód: E/3. személyű mindentudó elbeszélő adja elő a történetet. Mindent tud hőséről, „belelát” annak tudatába, ismeri és közvetíti a legtitkosabb gondolatait, érzéseit is. Ugyanakkor nem kommentálja sem a külső, sem a belső eseményeket, és a 2. fejezet első mondatát leszámítva tartózkodik a közvetlen ítéletalkotástól.

Időkezelés: visszatekintő (retrospektív).

Cselekményvezetés: nem lineáris, hanem formabontó. Tolsztoj megbontja a hagyományos időrendet, az eseményeket nem abban a sorrendben mondja el, ahogy történtek. Először megtudjuk, hogy meghalt a főhős 45 éves korában, és csak aztán kezdődik el az elhunyt életének bemutatása (43 éves koráig csak nagyvonalakban mutatja be az író Ivan Iljics életét, míg betegségét és haldoklását részletesen).

Az időrend megbontása oknyomozó jelleget ad az elbeszélésnek. Az elbeszélő azért közli előbb a halál tényét és a reakciókat, hogy felébressze az olvasó kíváncsiságát, aki kérdéseket fogalmaz meg magában, amelyekre választ akar kapni a történet olvasása által. A válaszokat azonban csak fokozatosan, késleltetve kapja meg. Ez a szerkesztésmód végig fenntartja a feszültséget.

Esztétikai minőségek: groteszk, pl. az 1. fejezetben a gyász komorságának és a helyszín leírásának ellentéte. A komor hangulatba valami fura komikumot visz az ízléstelen, „rózsaszínű kretonnal párnázott szalon” és a puff ócska rugóinak nyikorgása.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!