A 2-3. fejezet témája: Ivan Iljics múltja, élete a betegség kialakulásáig. Időrendben ismerjük meg az eseményeket:

• Ivan Iljics családi háttere – már apja is Péterváron „csinált karriert” különféle minisztériumokban (mivel semmilyen komoly munkára nem volt alkalmas, de magas rangja miatt nem küldhették el, fiktív, kiagyalt pozíciókban keresett nagy összegeket). Ivan Iljics három fiúgyerek közül a középső.
• Iskolái – jogot végzett, egyre feljebb jutott a ranglétrán, a hivatali fokozatokban egyre magasabb beosztást kapott: tisztviselőből előbb vizsgálóbíró, majd törvényszéki bíró lett.
• Megnősült (különösebb szenvedély vagy szerelem nélkül), gyermekei születtek.
• Kisvárosból Pétervárra került: 1880-ban egy ötezer rubeles állást szerzett magának.
• Házasélete problémássá vált. – Házasságának első éve még boldog és nyugodt, később családi élete megromlik. A feleségével való könnyed és kellemes viszony nyomasztóvá válik, gyakoriak a veszekedések. Az otthoni viták elől Ivan Iljics a munkahelyére menekül, egyre több időt tölt a hivatalban. Ennek köszönhetően magas beosztású ügyész lesz.
• Betegségének előzménye. – Épp új lakását rendezi be Péterváron, amikor egy ártalmatlannak tűnő, véletlen baleset éri: a függönyök felaggatása közben megcsúszik és beüti az oldalát az ablakkilincsbe. Ettől kezdve hónapokon át egyre erősebb fájdalmat érez az oldalában.

Ivan Iljics életének első 43 évét egyetlen fejezetben összefoglalva ismerjük meg, és egy fejezet beszéli el a pétervári eseményeket. A 4. fejezettől kezdődik a mű lényegi része, a főszereplő halálához vezető út bemutatása. Innentől az elbeszélés tempója lelassul, és a hangsúly a külső (fizikai) életről a belső (lelki) életre tevődik át.

A 4-6. fejezet témája a betegség kezdeti szakasza, a kór folyamatának leírása. Ivan Iljics észleli a betegségét, mely egyre súlyosbodik, fájdalmai egyre fokozódnak. Orvosokhoz jár, áltatja magát, próbál nem tudomást venni a fájdalmairól, de ez egy idő után lehetetlenné válik.

Híres orvosok vizsgálgatják, de egyik se mondja meg az igazságot. Végül Ivan Iljics rádöbben, hogy meg fog halni (itt kezdődik lelki fejlődése és testi „bomlása”, azaz hanyatlása).

Családjának terhére van, hozzátartozói nem értenek az egészből semmit. Felesége szerint „a betegség oka Ivan Iljics maga”, ezzel a kellemetlenséggel is szándékosan őt akarja kínozni. Környezete úgy tesz, mintha csak beteg volna, és nem haldokolna. A hazugságban mindenki részt vesz.

Egyedül kell szembenéznie a halállal, senki se érti meg, senki se sajnálja. Fájdalmai napról napra erősödnek, ópiumot kap, aztán morfiuminjekciókat.

A 7-12. fejezet témája Ivan Iljics szenvedése. Betegágyban fekszik, de fizikai fájdalmainál is kegyetlenebbek lelki kínjai. Mindenki úgy kezeli, mintha betegsége nem lenne súlyos. Senki se akarja beleélni magát a helyzetébe, környezete közönyös iránta és szenvtelen. Csak inasa (Geraszim) érti meg, csak ő sajnálja. Ő az egyetlen, aki haldoklóként bánik vele, nem egyszerű betegként.

Geraszim jósága megszólaltatja benne a „lélek hangját”: belső vita indul a lelkében. Hosszas vívódás után rájön, hogy talán nem úgy élt, ahogy kellett volna. Felidézi a múltját. Sikeres embernek mondhatja magát: élete példás és rendes volt, betartotta a társadalmi normákat, tökéletesen megfelelt kora erkölcseinek. És mégis úgy érzi, hogy elrontotta az életét.

Ott hibázott, hogy amit értéknek hitt, az valójában hazug és üres. Szépen haladt felfelé a ranglétrán, de valóban ennyi volna az élet? Akkor azt hitte, fölfelé halad, holott valójában lefelé ment, az igazságból a hazugságba. Most, ahogy halála elkerülhetetlenül közeleg, fokozatosan megvilágosodik előtte, hogy az élete, amelyet olyan illendőnek és rendesnek gondolt, tele volt csalódásokkal és tettetéssel.

Erkölcsi szenvedése fizikai szenvedésénél is erősebb, mert egész életét hazugságnak érzi. Olyan életet élt, amely jobban hasonlított a halálhoz, mint az élethez. Mindig a szokások irányították lépéseit. Nem azért nősült meg, mert szerelmes volt, hanem mert így illendő. A munkáját sem szerette igazán, csak azért dolgozott, mert az ő társadalmi pozíciójához kellett egy rendes hivatal.

Rádöbben arra is, hogy nem törődött másokkal. Sose érzett részvétet a perek vádlottjai iránt. Családja iránt is közönyös volt. És most ővele szemben közömbösek mások.

Az utolsó három napon iszonyú fájdalmak gyötrik. Halála előtt egy órával megvilágosodik előtte minden: észreveszi, hogy mások is szenvednek és megsajnálja őket. Feltámad lelkében az önzetlen szeretet, s ezzel jóvá teszi elhibázott életét. Ekkor eltűnik halálfélelme, erkölcsileg megtisztul, megbékél a halála előtt, és boldogan hal meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!