Tolsztoj Ivan Iljics halála című műve 1886-ban készült el. A szerző egyik legkiválóbb kisregénye.

Történelmi-társadalmi háttér: Az orosz társadalom ugyanúgy megrekedt a feudális viszonyok közt, mint a magyar, ezért nem volt erős, művelt polgári réteg. Így a nemességből került ki a cári önkényuralom megdöntését és a polgári reformokat követelő értelmiség. A nemesi fiatalság 1825-ös felkelése (dekabrista felkelés) az ország polgárosítását tűzte ki célul, de elbukott.

I. Miklós cár nem szabadította fel a jobbágyságot, de tett engedményeket (nem lehetett a jobbágyot eladni, Szibériába száműzni stb.). Ettől még a középkori feudális társadalmi berendezkedés megmaradt, csak 1861-ben szűntette meg II. Sándor cár.

A cári rendszer bürokratizmusa és az ország siralmas helyzete volt a realista írók fő témája. Míg nyugaton a kapitalizmus ridegségét, a pénzsóvárságot és a karrierista törtetést bírálták, Oroszországban a sivár vidéki élet, a rettenetes közállapotok és a városi kisemberek világa állt a figyelem középpontjában.

Jellemző téma volt a 19. század közepi orosz nemesi világ életmódja, tipikus magatartása is. Tétlen és céltalan, béna akaratú, tehetetlen alakok pl. Lermontov (Korunk hőse) és Goncsarov (Oblomov) hősei, akik a „fölösleges ember” típusát ábrázolták. Ezek az orosz realista művek végső soron arról szólnak, hogy hogyan nem szabad élni.

A „fölösleges ember” magasabb elhivatottság nélkül, üresen tengeti életét a világban, nem használ senkinek, nem tud senkit boldoggá tenni és ő maga is boldogtalan. Egyedül Tolsztoj műveinek alakjai próbálják keresni az élet értelmét, célját. Az ő hősei előbb-utóbb megvilágosodnak és példát mutatnak arra, hogy hogyan kellene élni.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910): az orosz realizmus jelentős alkotója, a világirodalom egyik legnagyobb lángelméje. A legnagyobbakhoz (Homérosz, Shakespeare, Goethe) méltó író.

Egy grófi család negyedik gyermekeként régi arisztokrata család sarja volt. Egy Jasznaja Poljana nevű falucskában született 1828. szeptember 9-én. Itt élte le élete legnagyobb részét (82 évéből 65 évet), itt születtek művei.

Édesanyját, egy művelt hercegnőt nem ismerhette, mert az asszony meghalt, amikor Tolsztoj még csak másfél éves volt. 1837-ben édesapja is váratlanul meghalt, ezért nagynénik nevelték fel őt és testvéreit.

16 éves korától a kazanyi egyetemre járt, ahol előbb keleti nyelveket tanult, aztán átlépett a jogi karra, de nem szerzett képesítést, 1847-ben félbehagyta tanulmányait.

Kazanyban léha nagyvilági életet élt, a szalonok, bálok törzsvendége volt.

1847-ben családtagjai szétosztották a vagyont, és Tolsztoj kapta Jasznaja Poljana falucskát és a mellette levő nemesi udvarházat. Elkezdett dolgozni gazdasága modernizálásán, de parasztjai bizalmatlanok voltak az újításokkal szemben, így reformtörekvéseivel kudarcot vallott.

1849-ben Pétervárra utazott és letette utolsó jogtudományi vizsgáit, aztán hirtelen visszatért Jasznaja Poljanába, ahol vidám, hangos, cigányzenés életet kezdett élni.

1851 tavaszán (23 évesen) váratlanul a Kaukázusba utazott, amely akkortájt került orosz fennhatóság alá. A bátor, kemény jellemű kaukázusi hegylakók a szabadságukért küzdve hősi ellenállást fejtettek ki a hódítókkal szemben.

Tolsztoj belépett a hadsereg tüzérségébe hadapródként (bátyja, Nyikolaj is itt szolgált). Részt vett a harcokban, többször életveszélybe is került. Élményeit öregkorában egy novellában örökítette meg (Hadzsi Murat, 1902).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!