Néhány Szindbád-novella értelmezése

Szindbád második útja

A novella 1911-ben íródott. Nagy, telt hangulata van, kissé álmosító. Szindbád visszatér egy húsz évvel ezelőtti kaland helyszínére, egy alföldi kisvárosba. Nincs különösebb cselekmény: lélekben, hangulatban, atmoszférában zajlanak a történések. Nem a szereplők és események szintjén gazdag a novella.

A középpontban az érzések állnak: vissza tud-e emlékezni Szindbád, hogy mit érzett hajdanán, és mi van, ha visszaemlékszik? „Ott volt tehát Szindbád azon a helyen, ahol életének egyik legkedvesebb kalandja történt, és próbált visszavarázsolni valamit a múlt képeiből, érzéseiből, hangjaiból. Nehezen ment az emlékezés… Semmire sem tudott visszaemlékezni másra, mint csupán arra, hogy sietve menekült a kertek alatt.”

Végül Szindbádnak sikerül felidéznie némi emlékfoszlányokat. A szerelmi kaland titokzatos levelekkel és hajtincsekkel kezdődött. Szindbád felidézi a lány kibontott haját, gyűrött fehér ruháját, elgyötört arcát, fájdalmas szemét. Akkor éjjel beteljesült a kapcsolatuk, egymáséi lettek, de végül a lány, akit Szindbád elcsábított, megmérgezte magát szégyenében. Ugyanis állapotos lett.

Régen a megesett lányok nem ölték meg a gyermeküket, nem tették a kukába, hanem megszülték és betették egy templomba vagy letették egy gazdag ember küszöbére. Ez a lány nem várta meg, hogy megszülessen a gyermeke, hanem megölte magát, így meghalt a gyermek is.

A lány öngyilkossága természetesen kellemetlen emlék, így a novella záró része már az emlékek elől megfutamodó öreg Szindbád alakját villantja fel, aki immár cinikus színben tűnik fel.

Rengeteg képpel él Krúdy, részletesen leírja az odavezető utat, megtudjuk, milyen a temető fekvése, megjeleníti a lány alakját. Külön kis állóképek sorozatából épül fel a novella. Nagyon képgazdag. És egyfajta homályosság jellemzi. Nem is beszélnek benne, nincsenek dialógusok, legfeljebb csak egy hang hallatszik a távolból.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!