A Mostan színes tintákról álmodom szerkezete látszólag az álom csapongását követi.

A vers hangulata ünnepélyes, a végén lehangolt. A gyermeki csapongás, a szertelenség, az örömujjongás hangja szólal meg benne, de mégis mindig ott van valami furcsa, fájdalmas élmény. Ez a derengő, fátyolos fájdalom végigkíséri a Kosztolányi-lírát.

Kifejezőeszközök: jelzői metaforák, költői jelzők (pl. „arany-ima”), felsorolás, ismétlés, fokozások, halmozások, számneves túlzások („és kellene még sok száz és ezer, / és kellene még aztán millió”), szinesztézia („rikító, szomorú viola”), poliszindeton (az „és” kötőszó nyolcszor sor-és mondatkezdetben tér vissza).

Stílusa impresszionista. Az impresszionizmus jellemző eszköze a szinesztézia, ezt a verset át-meg átszövik a szinesztéziák (pl. „tréfás lila”, „néma-szürke”). De a költői képek szecesszióra jellemző „indázása” is megfigyelhető.

Modalitás tekintetében az óhajtó mondatok túlsúlya jellemző. A verset felkiáltó mondat zárja: „Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.” A zárlat minden igéje feltételes módú („írnék”, „nem unnám”, „lennék”, „kiszínezném”). A feltételes módú igék jelzik, hogy csak ábrándozás, álmodozás, ami a versben elhangzik.

A korábbi kijelentő módú igék látomásos jelleget adtak a versnek, a zárlatban ez megtörik. A feltételes módban álló igék sejtetik, hogy a beszélő olyan dologra vágyik, amelynek elérése reménytelen vagy legalábbis bizonytalan.

Az utolsó két sorban közvetett módon benne van, hogy a beszélő nem boldog, és hogy nem színes az élete. Egy szóval sem említi, hogy az élete szürke, prózai, egyhangú, csak annyit mond, hogy szívesen kiszínezné az életét, érdekesebbé tenné. De ennyi is elég, ennyiből már érezzük, hogy nem elégedett az életével: színesebb élet után sóvárog (hiába). Ha az élete már most is színes lenne, akkor nem kéne kiszínezni.

Ez a zárlat, főleg az utolsó sor, mely egyszerű és prózai, lehangoltságot lop az egyébként ünnepélyes hangú költeménybe.

A vers formailag zaklatott, ugyanakkor egy lendülettel végig lehet mondani. A versépítés emelkedő, fokozásos jellegű: egyre erősebb benne az érzelmi töltés. Teljes hangulati íve van: az álom, a lehetséges teljes világ felől közeledik a valósághoz. Az utolsó sor ebből a valóságból tekint vissza a néhány perces lebegésre, és fájdalmas lemondással veszi tudomásul, hogy ez csak ábránd.