A vers 3 szerkezeti egységre bontható fel.

Az 1. egység (1-4. versszak) az ember testi-lelki mulandóságát úgy értelmezi, hogy a halál pillanatában visszatérünk a semmibe. A nemlét állapotát a „semmi” otthonos, ismerős állapotának felelteti meg.

Ennek következtében az élet egy ideiglenes, abszurd és idegen állapotnak tűnik. Az ember átmenetileg „elkülönbözik” a semmitől, ami képtelen dolog, de nem tart sokáig, hiszen az élet rövid, hamar visszatérünk belőle az ismerős nemlét állapotába.

A 2. egység (5. versszak) a vers központi strófája, amely ellentétben áll a többi versszakkal. Ez a versszak ugyanis azt állítja, az ember sorsa nyitva van, nincs előre meghatározva, nem döntötték el a másvilágon a sorsunk.

A beszélő önmagának mondja, hogy ha félsz a haláltól, kérdezd a halottakat, hogy milyen („verd a halottak néma sírját”). Csakhogy a kérdésed megválaszolatlan marad („nem felelnek”), mivel a halottak csak azzal tudnak felelni, hogy holtan fekszenek a sírjukban. Csak annyit tudnak üzenni az élőknek, hogy ha ők kibírják, akkor te is kibírod.

A kérdésre tehát nincs válasz, az élők számára nem létezik végső bizonyosság. A titkot csak a holtak tudják.

Ez a strófa a halál higgadt tudomásulvételét nyomatékosítja. A beszélő a halottak „konok nyugalmát” mutatja fel, ami szerinte gyógyír az életben elszenvedett fájdalmakra. A halálba való beletörődést azzal próbálja segíteni, hogy tudatosítja az élőkben, hogy ha ők, a halottak bírják a „semmi” állapotát, akkor mi is bírni fogjuk.

A 3. egység (6. versszak) a zárlat, melyben fanyar irónia jelenik meg. Az irónia feltehetőleg abból fakad, hogy a lírai én el akarja fogadni a halál gondolatát, ugyanakkor mégis lehetetlen belenyugodnia ebbe a gondolatba.

A zárlatban a megszólítás („Pajtás”) önmegszólításként is értelmezhető. A beszélő saját magának (is) mondja, amit mond, önmagát (is) igyekszik meggyőzni, hogy a halál és a „semmi” állapota nem lesz olyan rossz. Ezt a beszédhelyzetet már az 5. versszak kialakítja.

Az utolsó strófa figyelmeztet arra, hogy mi, élők szabadon megválaszthatjuk a halálhoz való hozzáállásunkat („dalolj hát”). Nem muszáj a halált mindenképpen rossznak tartanunk és az életet se muszáj olyan nagy értéknek tartanunk.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!