A Boldog, szomorú dal című vers valószínűleg 1916 decemberében keletkezett. Először a Nyugatban jelent meg 1917 januárjában „újévi vers” gyanánt, majd a Kenyér és bor című kötet nyitó verse lett, ami 1920-ban látott napvilágot (Békéscsabán a Tevan Kiadó gondozásában). Első sora („Van már kenyerem, borom is van”) jelzi, hogy a kötetcímet is ez a vers sugallta.

Kosztolányi a felnőtté válást egyfajta értékvesztésként élte meg: eltűnik a gyerekkor csodás gazdagsága, ezerféle lehetősége. A felnőtt lehetőségei már korlátozottabbak.

A lírai én a férfikor delelőjén áll, elismert költő és jó anyagi körülmények között él. Mindez igaz volt Kosztolányira, a jómód is, amit jelez, hogy 1916-ban kertes házat vásárolt a Tábor utcában. Minden oka megvolt, hogy boldog legyen, a versben mégis rossz közérzetről ad tanúbizonyságot. Kiderül belőle, hogy mindannak ellenére, amit elért, elégedetlen volt önmagával. Valami hiányzott az életéből.

Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

A vers számvető, létösszegző, pályaképadó jellegű.

Műfaja dal, ezt a cím is jelöli. A cím figyelemfelkeltő, ezt a két ellentétes jelentésű jelző okozza (oxymoron: boldog<–>szomorú). Olyan ellentét jelenik meg a címben, amely az egész költeményt végigkíséri. A cím másik szava, a dal műfajmegjelölés a hangvételre utal (a dal egynemű érzelmi állapot kifejezésére szolgáló műfaj). A vers hangulata elégikus.

Mivel a címbeli két jelző között nincs semmilyen kötőszó, nem tudjuk a köztük levő logikai kapcsolatot. Ezt a hiányt az olvasónak magának kell megszűntetnie azzal, hogy kiegészíti a címet valamilyen kötőszóval (pl. „boldog és szomorú dal”, „boldog, de szomorú dal”). A mű értelmezése nagyban függ attól, hogy milyen kötőszót választottunk…

Ha kapcsolatos kötőszót illesztünk be („és”), akkor a cím különböző minőségek egyidejű érvényességét állítja. Ha ellentétes kötőszó („de”) mellett döntünk, akkor a cím ellentétes értéktartalmakat fejez ki. A második olvasat látszik valószínűbbnek, mivel maga a vers is ellentétező szerkezetű.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!