A Szegény kisgyermek panaszai című versfüzér 1910-ben jelent meg, és meghozta a szakmai elismerést a fiatal Kosztolányinak, aki így az irodalmi világ érdeklődésének középpontjába került és a legnépszerűbb modern költők közé emelkedett.

A kötetről köztudott, hogy Karinthy Frigyes kifigurázta (a Mint aki a sínek közé esett című vers nyomán alkotta meg Kosztolányi-paródiáját Így írtok ti című művében).

Ez Kosztolányi első köteteinek egyike (egészen pontosan a második kötete), így erősen hat majd későbbi útjára. Akárcsak Babits Mihály esetében, az első kötetek meghatározzák a költő karakterét.

A Szegény kisgyermek panaszai Kosztolányi legjellegzetesebb műveinek egyike. Hajlamának megfelelő nagy költői témát választott: a tovatűnt, csodás gyermeki birodalmat idézte fel, a maga félelmeivel és szorongásaival.

A kötet nemcsak visszahozza a gyermekkort, hanem átfogó létértelmezést is nyújt. Kosztolányi a gyermekkort egy teljes, gazdag világnak tartotta, amelyhez képest a felnőttkor lelki elszegényedést és fokozatos beszűkülést jelent.  Így aztán örökösen visszavágyott a gyerekkorba, de ez olyan vágy, amely sohasem teljesedhet be.

A cím kicsit hosszú, túlmagyarázott, túlbeszélt, rá van játszva. Nem rövid, nem frappáns. Azonkívül nem az optimizmus és az életkedv árad belőle, inkább önsajnáltató.

Ez azért is furcsa, mert hiszen a gyerekkor többnyire az önfeledt gondtalanság időszaka: a kisgyerek boldog, problémamentes kis lény. Ha gyermekszerepbe éli bele magát a költő, akkor nem kéne panaszkodnia, mégis panaszkodik, de nem a gyerek, hanem a felnőtt férfi.

Kosztolányi a gyermeki lét teljességét, harmóniáját, tisztaságát, naivságát sírja vissza. Akkor még minden olyan derűs, kiegyensúlyozott, teljes volt. Minél felnőttebb az ember, annál kevésbé övé ez a teljesség.

Természetesen önmagáról beszél: a szegény kisgyermek ő maga, azonosul vele. Ez szereplíra: a költő egy másik figurába éli bele magát. Kosztolányi esetében a saját gyerekkori énje ez a figura, saját gyerekkorába tér vissza.

Így aztán egy vidéki, szabadkai kisgyerek a versek lírai hőse, aki félénk és ideges, és teli van színes víziókkal, hallucinációkkal. Sokféle hangulat jellemző rá: csodálkozás, ámulat, döbbenet, de a versfüzér egészét meghatározó érzés a szorongás, a félelem, az önsajnálat és a részvét mások iránt (pl. szánalmat érez édesanyja és húga iránt, akik nagyon szomorúak).

A versek azt örökítik meg, ahogyan ez a kisgyerek találkozik a világ titkaival, amelyek talányosak és borzongatóak. Az élet számára meglepetések sorozata. Szegényke mindentől fél: a betegségtől, a haláltól, az ébredő nemiségtől, az élettől, a sötéttől, apjától. Kosztolányi a gyermek perspektívájából igyekszik láttatni a világ dolgait.

Kettős látószög van a kötetben: a felnőtt visszaemlékszik a gyerekkorára, s figyeli gyermek-önmagát, a gyerek meg ámulva és előítéletek nélkül fedezi fel a világot, amelyet olyannak hisz, amilyennek a pillanatnyi benyomás mutatja. A kettős látószög állandó egybejátszása adja a versek újszerűségét.

A gyerek-szólam és a felnőtt-szólam egyenrangú, olykor egybekapcsolódnak, máskor szétválnak. A személyiségnek ez a kettéosztottsága a későmodernségre jellemző tapasztalat: megelőlegezi a szerepekre bomló lírai ént.

A verseket átható fő hangulat tehát a mélabú és a rezignáció, és lehetetlen szétválasztani, hogy melyek a kisgyermek és melyek a felnőtt férfi érzelmei. A múlt felidézése ugyanis szembesíti a felnőtt lírai ént azzal, hogy mennyi veszteséget szenved el az ember, amikor maga mögött hagyja a gyermekkort. A gyermek önmagát ábrázoló felnőtt kiábrándultan sírja vissza a gyerekkor színességét és tarkaságát.

A gyermek kiszolgáltatott és tiszta, és sok mindent nem ért. Még észlel olyan dolgokat, amiket a felnőtt már nem, mivel egészen más perspektívából látja a világot. Még mentes azoktól a szerepektől, amelyeket az élet a felnőttekre rákényszerít (a foglalkozásuk, a társadalmi érvényesülés miatt stb.). Pont ez az angyali ártatlanság, ez a gyanútlanság, ez a világra rácsodálkozó báj teszi a kötetet feledhetetlenné.

Ugyanakkor a felnőtt is jelen van, elvégre ő emlékszik vissza a gyermekre, és időnként a felnőtt értelmezi a gyerek élményeit, illetve az ő ítéletei jelennek meg a versben. Példa: A rút varangyot véresen megöltük című versben, amely egy indulattal, agresszióval teli helyzetet mutat be és a gyermeki kegyetlenség jelenik meg benne, a végén a felnőtt értékítélete kap hangot: ő tudja, hogy értéket pusztítottak el, egy állatot, egy csodálatos lényt megöltek. Bemutatja, hogy a kisgyerekek nagyon gonoszak is tudnak lenni időnként, a meggyilkolt békát pedig szépnek láttatja. Még szörnyűbb a tett attól, hogy a kis gyilkosok utána mosolyognak és felvágnak vele.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!