Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (elemzés)
Kölcsey Ferenc Zrínyi dala című verse 1830 júliusában keletkezett. A költő Szobráncon volt Szemere Páléknál, itt született meg a költemény.
Kölcsey tisztán látta az ország helyzetét és problémáit. A vers születésekor politikai pályája elején állt még, s a problémákat akarta orvosolni. Országgyűlési követként az országot megmentő küzdelemre készült, ami később kudarcba fulladt (elveivel ellentétes utasításokat kellett volna végrehajtania, ezért leköszönt tisztségéről).
A Zrínyi dala azokat a lehangoló tapasztalatokat összegzi, amelyeket Kölcsey más, korábbi műveiben is kifejtett (Himnusz, Rákos, Drégel stb.). De míg azokban érezhető még némi reménykedés, legalább az isteni segítségben, addig itt a bizakodás hangja teljesen hiányzik.
Kölcsey prózájában is gyakran megfogalmazta, hogy a nemzet elszakadt a múltjától, nem becsüli meg azt a földet, hazát, melyért ősei vérüket hullatták a csatamezőkön, és ennek a közönyösségnek pusztulás lesz a következménye. Ezt a fenyegető jövőt a Zrínyi dala már befejezett tényként jeleníti meg. A költő szerint nincs mód változtatni azon a helyzeten, amelybe a nemzet jutott.
Korábbi verseinek lágyabb, olvadékonyabb, szentimentális hangja eltűnik. Kemény bírálatot fogalmaz meg.
Ugyanakkor a versben sokkal végletesebb, nyomasztóbb a reménytelenség érzése, mint azt egy országmentő feladatot vállaló politikustól várnánk. Szinte előlegezi a későbbi csalódást és a Zrínyi második énekében tapasztalható elkeseredést.
Zrínyi dala
Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bújdosó magzatja,
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?
Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?
Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
A Zrínyi dala műfaja politikai óda. Hangneme fennkölt, emelkedett, hangvétele kemény, határozott, hangulata komor, sötét, borús, baljós, pesszimista (ugyanakkor a nemzetostorozás jobbító, felrázó szándékkal, a változtatás igényével történik).
Típusa idő-és értékszembesítő költemény (múlt és jelen szembeállítása). Korstílus: romantika.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>