Alapgondolat: Annak a dilemmának az egyik első megfogalmazása ez a történet, ami Karinthyt élete végéig kísértette: a belső kínt, vívódást ilyen szöveggé alakítva értéket teremt-e? Méltó-e termése kitűzött céljaihoz? Lehet-e, hogy az ideálok és a jelen keserű szembeállításának megírása az eltervezett „nagy mű” része?

Egy nagy mű megalkotását Karinthy sohasem adta fel, örök vágya volt, hogy létösszegző, világmagyarázó érvényű alkotást hozzon létre, és mindig kétségek gyötörték, hogy ennek fényében van-e értelme annak, amit alkot.

Amikor a Találkozás egy fiatalemberrel c. novellát megírta, 26 éves volt, akárcsak a novella elbeszélője. Különös, hogy valaki, aki így megveti és leírja önmagát, csak 26 éves, hiszen ebben az életkorban még előtte áll az egész élet.

Túl fiatal ahhoz, hogy máris hátrafelé tekintsen és számon kérje önmagán a kamaszkori álmokat, terveket: hasonló számvetést középkorú vagy idős emberek készítenek. Összehasonlításul: Kosztolányi harmincöt évesen írta a Boldog, szomorú dalt („nincs meg a kincs, mire vágytam…”), Arany pedig hatvanévesen az Epilógust („Mily kevés, amit beválték…”).

A beváltatlan ígéretek, a megvalósulatlan tervek, a valóra nem vált álmok régi témát jelentenek a költők, írók számára. Karinthy novellája mégsem egy közhelyre épül, hanem személyes élmény, egy sajátos érzés hívta életre.

Karinthyban volt bizonyos szorongás, ami nem pusztán a kor általános közérzetéből fakadt, hanem személyes sorsából is (édesanyja halála miatt korán megismerte a visszafordíthatatlan veszteség érzését). Nemcsak a Találkozás egy fiatalemberrel tükrözi ezt a szorongást, hanem érezhető pl. a Tanár úr kérem lapjain is, sőt, Karinthy gyerekkori naplójában is.

Ez a szorongás lehet az oka annak, hogy Karinthy mindent korán kezdett és mindent gyorsan csinált, mindenkit megelőzve élt. Huszonévesen állandóan az az érzés nyomasztotta, hogy valamiről lekésett, elkésett, valami végképp elveszett. Többet várt magától, mint mások ebben az életkorban, és sokkal többet, mint amit addig letett az asztalra.

Az Így írtok ti bővített kiadásának előszavában a következőt írta: „Jobb szeretném, ha inkább semmi nyoma nem maradna annak, hogy éltem és írtam, mint annyi, hogy az Így írtok ti az én nevemhez fűződik.”

Karinthy családjában hagyománnyá lett ez az önmarcangoló attitűd. Karinthy Márton megemlékezik róla, hogy nagyapja mintegy örökül adta a teljesíthetetlen elvárásoknak megfelelni akarást, és a Karinthyak minden nemzedéke előtt ott lebegett a „nagy mű” megalkotásának kötelessége.

Hangulat: szinte idilli hangulatú a felütés, de aztán rejtett nyugtalanság, szorongás és keserűség érzése uralja a lelkiismeret-furdalás szülte novellát.

Előadásmód: E/1. személyű a közlésmód, a megnyilatkozó személy a mű főhőse, az ő szemével látjuk a történteket (ez a fajta narráció bensőségességet teremt). Szubjektivitás jellemzi.

Elbeszélői nézőpont: az író azonosul a főhőssel, sőt, jelen esetben – vállaltan – maga az író a főhős. A központi esemény, a találkozás pedig egyedül a főhős élménye (a feleség vagy más, harmadik személy nem részese). Az elbeszélő nyelvileg is érzékelteti, hogy az esemény csak vele történik meg, hiszen egy mondat alatt átvált T/1-ről E/1-re.

Bár a 26 éves író nézőpontja az uralkodó, Karinthy mindkét (múltbeli és jelenbeli) énje lelkiállapotát érzékelteti, s bemutatja mindkettőnek az értékrendjét.

Beszédhelyzet: önmegszólításos (a főhős fiatalkori önmagát szólítja meg és vele beszélget) – lényegében önmagával vitatkozik, csak a belső vita kivetül két szereplőbe.

Kifejezőeszközök: fokozás, ismétlés, jelzők.

Jellegzetes a hangok visszaadása (pl. „torkom köszörültem”), a mozdulatok rögzítése (pl. „melléje álltam”).

Motívumok:

• Duna-part (a cselekmény helyszíne) – az idő múlására, a változásra utal
• gyermekkor, kamaszkor: 100 éve élő toposz az irodalomban (már Dickensnél megjelenik) – az ártatlanság, a tisztaság, az őszinteség, a kiszolgáltatottság szimbóluma
• nagyalakú füzet – a főhős önmagával való szembesülését jelképezi (kamaszkorában legfőbb értéke volt ez a füzet, felnőttként egy szekrény mélyére rejtette és elfelejtette), ez a régi füzet őrzi a gyerekkori álmokat

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!