Kifejezőeszközökben, költői képekben nagyon gazdag a vers. Található benne metafora, metonímia (pl. „zörgő kabát”), megszemélyesítés (pl. „cammog vállán a megrepedt kapa”), hasonlat (pl. „mint lucskos szalma, hull a lámpafény”), oxymoron (pl. „szép embertelenség”), ismétlés („vérzik a nyele, vérzik a vasa”) és ún. komplex képek.

A komplex kép attól komplex, hogy nem lehet különválasztani benne az egyes költői képeket. A metaforák, metonímiák, szinesztéziák olyan mélyen szövődnek egybe, olyan sűrítetten jelennek meg, hogy nem lehet szétboncolgatni őket. Ha mégis szétboncoljuk, a kép elveszti az értékét.

A komplex képek miatt olyan, mintha a versben megjelenő táj lüktetne. Az érzékszerveinkkel felfogható, konkrét kép és az elvont (átvitt értelmű) kép együtt, egymásba szövődve jelenik meg és egységet alkot. Példák:

• „A lég finom üvegét megkarcolja pár hegyes cserjeág.” A „lég”, vagyis a levegő megfoghatatlan, szétoszló, nem lehet megkarcolni.
• „A városok fölött a tél még gőzölög”, ebben a képben az anyag és a légies van összevegyítve.
• „Ezüst sötétség némasága / holdat lakatol a világra.” Bezártság érzése, bezárnak a csillagok, föléd feszülnek.

Ismétlődő képek: pl. gyakran megjelennek a teherkocsik, a pályaudvar. Gyakoriak a kiszolgáltatottság, sebezhetőség, fájdalom érzését közvetítő képek is, a hegyesség, a dolgok szúrós fegyverként való megjelenítése, pl. „A lég / finom üvegét / megkarcolja pár hegyes cserjeág.”, „A fagyra tőrt emel az ág”, „gyártja a kínok szúró fegyverét / a merev éjszaka fénye”.

A fény különböző megjelenítései pl. „a nyár ellobbant”, „A kék, vas éjszakát”. „városba fut a kék fagyon / a sárga éjszaka fénye”, „mint lucskos szalma, hull a lámpafény”.

A hang megjelenítései pl.: „völgy kerek csöndjét, pihegő mohát”, „lassudad harangkondulás”, „Csengés emléke száll”, „Összekoccannak a molekulák.”

A hideg, a fagy megjelenítései: „A hideg űrön holló repül át / s a csönd kihűl”, „teherkocsik fagyos tetején”, „villogó vágányokon, / városba fut a kék fagyon / a sárga éjszaka fénye”, „a sarkon reszket egy zörgő kabát”.

Időnként József Attila a városi polgári életből vesz képeket, pl. a következő költői kérdésben: „Milyen vitrinben csillognak / ily téli éjszakák?” A vitrin csecsebecsék, kincsek, értékek tárolására való üveges szekrény. A téli éjszaka vitrinben nem tárolható, csak az látja, aki odakint van ilyenkor. A gazdagok világából, a meleg szobából ez mind nem látható.

A verskezdet egy felszólítás: „Légy fegyelmezett!”. József Attila így még nem kezdett verset. A beszélő E/2. személyben fegyelmezettségre szólít fel. Önmagában ez a mondat nehezen értelmezhető, mivel a vers egészére vonatkozik. Különös feszültséget áraszt, de ennek forrása az utána következő részekhez való viszonyában fedezhető fel.

Ez a felszólítás lehet az olvasónak címzett üzenet is, de inkább önmegszólítás. A költő saját magát inti fegyelemre. Olyan, mintha azt mondaná: ne hagyd, hogy a képek eluralkodjanak feletted, hogy elvigyen a fájdalom. Vannak érzelmek, de uralkodj rajtuk! Ne nyomjanak le, ne taszítsanak a kilátástalanság érzése felé.

A zárlatban a lírai én felméri, mintegy számba veszi a világot: „mérem a téli éjszakát. / Mint birtokát / a tulajdonosa.” Tisztán kell látni, józanul, értelemmel, szívvel is, de fegyelmezetten. A rend, a tisztánlátás igénye hatja át a szemlélődő embert. Ez a fegyelem szükséges ahhoz, hogy mindent fel tudjon mérni és el tudjon viselni.

Tehát a nyitó mondat, a fegyelmezettségre való felszólítás magyarázatát a vers zárlata adja meg, amelyből megértjük, hogy a szemlélődő, figyelő ember szemszögéből láttunk mindent, aki filozófiai síkon is értelmezni akarja az emberi lét ellentmondásait.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!