A Téli éjszaka 1933 januárjában keletkezett. Ez József Attila egyik legnagyobb összefoglaló verse, az 1932-33-as esztendők költői szintézise. Az Éjszaka-versek egyik darabja, rokon versei a Külvárosi éj és A város peremén.

Ám a Téli éjszaka tökéletesebb vers a többinél: nagyon egységes, egynemű. Csak a téli éjszakát boncolgatja, nem tér annyiszor el a témától, mint a Külvárosi éj vagy A város peremén. Az egyik kép szinte hozza a másikat. És kis képek is vannak, egy-egy megállapítás. Minden kép az egész világát ébreszti fel az emberben, mivel olyan gömbszerű, teljes képek jelennek meg a versben.

Nincs szó munkásosztályról, szenvedésről, egyneműbb a vers, minden részlet egy egésznek a világát kelti fel. A Külvárosi éj és A város peremén motívumai is megjelennek, de itt a költő nem direkt módon mutat rá ezekre (ettől a Téli éjszaka esztétikailag értékesebb). Nem olyan direkt, hanem nemesebb, gazdagabb, harmonikusabb.

Azt mondhatnánk, hegyikristály-tisztasága van a versnek! Külső és belső látványokat ír le, és az a lényege, hogy mivé áll össze, mit indukál bennem a sok kép, látvány.

Téli éjszaka

Légy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy – valami szalag –
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben – –
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél…

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

A Téli éjszaka műfaja gondolati költemény, hangulata nyomasztó.

A vershelyzet a teljes elidegenedés állapota. A ridegség, a téli hidegség szinte állandónak tűnik. Ez a vidék is csendes, fény alig dereng, mint a Külvárosi éj című versben. A fagyott táj fagyott lelkeket, befagyott, fagyos emberi kapcsolatokat sugall.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a konkrét tájelemek egy belső táj felépítéséhez kellenek a költőnek. Ez a táj, ez a tél nem a természetben van, nem ott található, hanem belső táj. A kettő egymásra rétegzettsége folyamatosan jelen van a versben.

Itt is megjelenik végül maga a költő: mi dolga van itt? Felmérni, leírni a helyzetet, elmondani azt, amit lát.

Az éj képe metaforikusan értelmezhető, akárcsak a tél. A valóság tárgyi elemei, a konkrét látványok mindig átmennek elvont értelmezésbe, pl. a földmíves mintha a létből ballagna haza.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!