József Attila: Medáliák (elemzés)
József Attila 1927-28-ban, két évig egy teljes ciklust írt Medáliák címmel, melynek darabjai lazán összefüggő, szinte önálló művek.
Sem maga a ciklus, sem egyes darabjai nem tartoznak a könnyen értelmezhető versek közé. Már akkor voltak, akik elutasították, amikor először megjelent. Mások összegző érvényű műnek tartották és tartják ma is.
A Medáliák nagyon furcsa ciklus, vannak elemzők, akik szerint szürrealista, és a világfájdalmat fejezi ki szürrealista módon. Mások a népdalok ártatlan, együgyű báját és fesztelenségét fedezik fel benne. Teli van szabad asszociációkkal, amelyek a tudattalanból törnek elő, és a gyerekkort, az álmokat idézik fel. Ugyanakkor ezek az asszociációk formailag fegyelmezetten, lineáris rendben jelennek meg a műben.
Vannak, akik talányosnak tartják, mások számadásversnek vagy miniatűr versegészek hosszú sorának.
A költő szándékát tekintve összegző jellegű műről, számvetésről van szó. Számos önéletrajzi elem is szerepel benne, néhol mágikus, mesei elemeket találunk.
Medáliák
1
Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam s ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,
és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát, –
most lelkem: ember – mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam – –
2
Porszem mászik gyenge harmaton,
lukas nadrágom kézzel takarom,
a kis kanász ríva öleli át
kővé varázsolt tarka malacát –
zöld füst az ég és lassan elpirul,
csöngess, a csöngés tompa tóra hull,
jéglapba fagyva tejfehér virág,
elvált levélen lebeg a világ – –
3
Totyog, totyog a piócahalász,
bámul, bámul a sovány kanász,
lebeg, lebeg a tó fölött a gém,
gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény –
egy fáradt alma függ fejem felett,
a hernyó rágott szívéig szemet,
kinéz hát rajta és mindent belát,
virág volt ez a vers, almavirág – –
4
Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,
lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,
lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,
lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad –
a cselédlány könnye a kovászba hull,
ne keress csókot, ez a ház kigyúl,
hazatalálsz még, szedd a lábodat –
füstölgő szemek világítanak – –
5
Disznó, de akin jáspis a csülök,
fábul faragott istenen ülök,
hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő!
meghalok s mázsás szakállam kinő
s ha megrándul még bőröm, az egek,
hátamról minden hasamra pereg;
hemzsegnek majd az apró zsírosok,
a csillagok, kis fehér kukacok – –
6
Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi,
zörget a búza: magvát kiveti,
rámnéz a tó, ha belé kő esett
s a sírók sóhajtotta fellegek,
a háborúkkal hívott hajnalok,
ugró napok és rezgő csillagok
körülkóvályogják nyugodt fejem –
világizzása hőmérsékletem – –
7
A küszöbön a vashabú vödör, –
szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,
a szennyes lé lapulva árad el,
tajtékja fölgyűrt karján szárad el –
én is bádoghabokba horpadok,
de kélnek csengő és szabad habok
s végigcsattognak tengerek lován
a lépcsőházak villogó fogán – –
8
Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek – –
9
Barátommal egy ágyban lakom,
nem is lesz hervadó liliomom,
nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam,
ölni szeretnék, mint mindannyian
s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg,
főzelékszínű szemmel nézitek,
hogy széles ajkam lázba rezgve ring
s fecskék etetnek bogárral megint – –
10
Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,
boronaként a vetésen vonódj –
az ég fölött, mint lent a fellegek,
egy cirógatás gazdátlan lebeg
s e hűvös varázs húzva, szeliden,
szakállamon majd egykor megpihen
s vörös fonatján bütykömig csorog
jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok – –
11
Huszonhárom király sétál,
jáspiskorona fejükben,
sárga dinnyét edegélnek,
új hold süt a balkezükben.
Huszonhárom kölyök császkál,
csámpás sityak a fejükben,
görögdinnyét szürcsölőznek,
új nap lángol jobbkezükben.
12
Az eltaposott orrú fekete,
a sárga, kinek kékebb az ege,
a rézbőrű, kin megfagyott a vér
és a lidércként rugódzó fehér –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
József Attila: Medáliák (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>