József Attila: Levegőt! (elemzés)
A cím egyetlen névszóból áll és felszólítás, felhívás jellege van (a felkiáltójel miatt). Átvitt értelmű a cím, amely fojtó érzésre utal: az, hogy nincs levegő, lehet az indulattól, a félelemtől is. A vers beszélője teret, szabadságot, nyíltságot kér.
A Levegőt! szerkezetileg 4 egységre bontható.
Az 1. egység (1-3. versszak) alapgondolata, hogy az ember léte veszélyben van (az igék a beszélő biológiai létének fenyegetettségét sugallják). A költői kérdés izgatottságot sejtet, a lírai én ki akar törni a bezártnak érzett világból. Elbeszélés jellegűen bemutatja az őt körülvevő őszi tájat, a külvárost.
A 2. egység (4-5. versszak) kiterjeszti ezt a félelmetes bizonytalanságot a társadalomra, a jogra is. A hatalom nyomon követi az egyén minden lépését, így az ember kiszolgáltatottá válik.
A 3. egység (6-9. versszak) a rend elleni lázadást fejezi ki. A beszélő azonban nem magát a rendet mint fogalmat kérdőjelezi meg, hanem azt a rendet, amelyben él. Megfogalmazza szabadságvágyát, a szabadság szükséges ahhoz, hogy emberhez méltó életünk legyen.
A 4. egység (9. versszak) megfogalmazza, hogy új rend kell. A vers utolsó mondata a személyiség kiteljesedését emeli ki, ami a szabadság révén érhető el.
Egy vészjósló, feszültségteljes kérdéssel indul a költemény:
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
József Attila egy személyes, helyzetmegjelölő képpel nyit, amelyben benne van az egész verset jellemző feszültség (ez a feszültség egyén és társadalom, politikai élet és magánélet közt húzódik).
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
A harmincas évektől József Attila félelmetesen tiszta súlyú verseket ír. Ezek a költemények súlyosak, feszesre komponáltak, kristálytiszta szerkezetűek, szinte ódai magaslatúak és politikával terhesek: ugyanis pontos képet adnak a lehallgatott telefonokról, a gyanút, a vádat, a bűnt kereső tekintetekről, az aktává süllyedt emberekről. A légkörről, amelyben mindenkit figyelnek, mindenkire számokat aggatnak, és mindenkinek aktákba írják a tetteit, hogy kiszolgáltatottá, függővé tegyék. József Attila nem így képzelte a rendet.
„Lelkem nem ily honos”: az ő hazaszeretete nem annyira törleszkedő, alázatos, kiszolgáló természetű, hogy honosnak lehessen nevezni.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Aki alattomos, könnyebben megél, így működik a világ.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
A nép sanda választ ad, amikor kérdezik, sunyin lesüti a szemét, és vidul, ha toroz (azaz kárörvendő: örül annak, ha megjárják mások is, ha másnak is rossz, nemcsak neki).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
József Attila: Levegőt! (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>