A Holt vidék 1932-ben keletkezett, az ún. Éjszaka-versek előképe. Erősen érződik rajta a kor lenyomata: a gazdasági világválság hatása, a munkanélküliség, a földek elvesztése, a szegénység. József Attila is megírta a maga üzenetét az ország állapotáról, hiszen ez a költő dolga. Visszaemlékezések szerint József Attilának ez volt a kedvence a saját versei közül.

Az éjszaka-versekben a sivárság, üresség érzését kifejező külváros-motívum az uralkodó, az éjszaka pedig szimbolikus jelentésű: a történelmi korszakot, a dolgozó osztályok helyzetét fejezi ki, emellett olyan napszak, amikor tisztábban lehet felismerni a felszín mögött a lényeget.

A szakirodalom külváros-verseknek vagy éjszaka-verseknek nevezi az olyan József Attila-műveket, amelyekben megjelenik ez a visszatérő motívum, pl. Külváros éj, Téli éjszaka, Eszmélet.

A Holt vidék látszólag hagyományos tájleíró vers, de valójában nem az, mert a leírt valóságelemek mély gondolati tartalmat hordoznak.

Az alapélményt a téli alföldi táj, Szabadszállás jelentette, típusa szerint önmegszólító vers. Tájleírással kezdődik, de végül társadalmi problémákat vet fel.

A bemutatott táj fő jellegzetessége az, hogy csöndes és mozdulatlan. A vers víziószerű képei csak sejtetik az ember jelenlétét, de csak az utolsó két versszakban bukkan fel a paraszt és az uraság. A kihalt, ember nélküli táj viszont embertelenségről árulkodik. A nyomorról beszél a nyirkos szalma, a sovány karók, az omladozó tanya, a nyikorgó ajtajú, üres ól.

Bár a tájban nincsen ember, a természeti jelenségeket József Attila emberi jelleggel, hangulattal ruházza fel. A vers elsősorban a tájon élő emberekről szól, nem a tájról. Ugyanis legfőképpen az emberi nyomorúságtól haldoklik a vidék. Tehát a tájleíráson keresztül jutunk el a társadalmi feszültségek, az igazságtalanság bemutatásához.

A jeges, homályos vidék rajza így nyer más értelmet: a korabeli viszonyok jelennek meg benne, az emberhez méltatlan élet sivársága, a kilátástalanság. A magyar társadalom képe, az általános nyomor kivetül a tájra, a táj jelképezi az ember helyzetét.

Ugyanakkor a Holt vidék nem nyíltan politikai vers: József Attila itt nem agitál, nem buzdít cselekvésre, még a tőke fogalmát sem használja. Ugyanakkor van a tájleírásban egy olyan feszültség, ami végig nem oldódik fel.

Holt vidék

Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
mezőben.

Kövér homály, zsíros, csendes;
lapos lapály, kerek, rendes.
Csak egy ladik, mely hallhatón
kotyog még a kásás tavon
magában.

Jeges ágak között zörgő
időt vajudik az erdő.
Csattogó fagy itt lel mohát
s ideköti csontos lovát
pihenni.

És a szőlő. Közbül szilva.
A tőkéken nyirkos szalma.
Sorakozó sovány karók,
öreg parasztoknak valók
járkálni.

Tanya, – körülötte körbe
fordul e táj. A tél körme
oldaláról egy keveset
repesztgeti még a meszet;
eljátszik.

Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
csövestül!

Kis szobában kis parasztok.
Egy pipázik, de harasztot.
Ezeken nem segít ima.
Gondolkodva ülnek im a
sötétben.

Uraságnak fagy a szőlő.
Neki durrog az az erdő.
Övé a tó s a jég alatt
neki bujnak a jó halak
iszapba.

A Holt vidék műfaja gondolati költemény, hangvétele elégikus, meditatív. Hangulata nyomasztó, a végén már-már lázító a ki nem mondott gondolatok miatt. Az ember azt kérdezi magától: miért kell így élni?

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!