Költészet-eszményét József Attila nyílt vita formájában fogalmazza meg: egy-egy állítás mellé rendre odakerül annak tagadása is,

• vagy tagadószó formájában („Nem volna szép”, „nem lógok”, „nem adom”, „sziszegve se szolgálok”, „nincs alku”)
• vagy ellentétezés, értelmező magyarázat utal rá („Költő vagyok – mit érdekelne / engem a költészet maga?”, „Szép a forrás – fürödni abban!”, „Más költők – mi gondom ezekkel?”)

Ellentétes képsorok, szembeállítások: tisztaság-mocsok, természet-kocsma, emberi cselekvés-mímelés

Címe műfajjelölő, egy műfaji jellegű meghatározás. Az ars poetica költői hitvallást jelent.

Szerkezetileg 4 egységre bontható.

A 1. egység (1-3. versszak) egy paradox állítás és értelmezés. Kulcsszó: „maga” (a költészet maga).

A 2. egység (4-7. versszak) témája más költői magatartásformák elutasítása. Az elutasított magatartás az, amikor a költő a költészetbe menekül a valóság kínzó gondjai elől.

A 3. egység (8-10. versszak) állásfoglalás, témája a művészet hatóereje a mindennapokban.

A 4. egység (11. versszak) a zárlat: összegzés. Egy patetikus, összefogó, nagy, útmutató verszárlat. Költészetével a „szellem” és a „szerelem” kiteljesedését akarja megvalósítani.

A szellem jelentése itt gondolat, intellektus, intuíció, megérzés, beleérzés (csak ráérzünk az összefüggésekre). A szerelem pedig minden érzelmi kötődést takar, nemcsak férfi-nő viszonyát, hanem szülő iránti szeretetet, az emlékekhez való ragaszkodást, barátságot, testvér iránti kötődést.

Megfigyelhető, hogy a vers kupolaszerkezetű: van egy fölütésszerű emelkedő, aztán csúcspont, majd lezárás. József Attila nagyon kedvelte az ilyet.

Az Ars poetica formailag szabályos, négysoros keresztrímes strófákból áll.

A mondatfelépítésre jellemző a hiányos szerkezet, a költő nem jelöl minden mondattani viszonyt. Néha logikailag is talányosnak tűnnek az állításai, de azért mindegyik megfejthető.

Nézzük meg a verset részletesebben!

A nyitó strófában egy paradox állítás hangzik el, amelyet ezután értelmez a költő.

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Ellentmondásnak tűnik, hogy a lírai ént költő létére nem érdekli a költészet, de aztán megmagyarázza a kijelentést. A költészet önmagában, az önmagáért való költészet szerinte semmit se ér. Az emberi világ, az emberi kapcsolatok, az ember érzései a lényeges dolgok. Ez egy provokatív kezdés.

Az 1. strófa második felében a romantika kedvelt képe jelenik meg, a reszkető hold és a csillagok képe, visszatükröződése a vízen („Nem volna szép, ha égre kelne / az éji folyó csillaga.”)

Ez egy filozófiai kérdésfelvetés metaforikus formában: melyik az igazi és melyik az, amelyik csak tükrözi a valóságot, a vízben vagy az égen levő csillag? Mert az a csillag, amely a folyóvízben látszik, nem az a csillag, amit tükröz.

A lényeg, hogy a folyóvízben levő csillag (amely az égen levő csillagnak csak tükörképe) sohasem fog felkerülni az égre, azaz a valóság tükörképe nem válhat azonossá azzal a valósággal, amelyet tükröz. A költészet is csak ilyen tükörkép, amely kifejezi a valóságot, ezért a költőt nem a költészet maga érdekli. A költőt a valóság érdekli, nem a valóság tükörképe.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!