Az Óda egy görög vázához témája az élet mulandósága, melyet a költő az művészet örökkévalóságával állít szembe. A vers a műalkotás rendeltetését is megfogalmazza, amely abban áll, hogy megörökíti az élet múló drámai pillanatait az öröklét számára. A halandó művész győzedelmeskedik a múló idő felett.

A vers példázat a művészet lényegéről. Amikor értelmezzük, művek párbeszédének lehetünk tanúi, egy megértést kell megértenünk. A képben a letűnt görögség teljes életvilága válik csodálat tárgyává, de a beszélő saját görögség-képzetei is. A kérdések halmozásában a műalkotáshoz közeledés módja tárul fel. Nem tudósít vagy elmesél, hanem kérdez.

A témaválasztás nem véletlen: Keats költészetének meghatározó élménye volt az antik görög világ kulturális öröksége, melyet az emberi létezés teljesebb formájaként értelmezett. Nem pusztán mitológiát és filozófiát tanult a görögöktől, hanem valami pogány, ösztönökből fakadó vallásos életörömöt is, ami a modern ember számára már alig hozzáférhető. És igyekezett megragadni azt az esztétikai elvet, hogy a szépség és a fájdalom valami megfejthetetlen egységet alkot.

Kifejezőeszközök: metaforák, megszólítások, felszólítások, kérdések, szinesztézia („formák csöndje”).

A vers háromféle nyelvi megnyilatkozásból építkezik: megszólít, kijelent (megállapít) és kérdez. Minden megnyilatkozás a vázára vonatkozik, illetve a szemlélt képre, amelytől sosem távolodik el.

Az Óda egy görög vázához motívumai:

• öröklét és a tökéletes szépség
• váza – az öröklét és a tökéletes szépség jelképe
• csend – az örökkévalóság és a tökéletes szépség egyik legfontosabb versbeli megnyilvánulása, kifejezőeszköze
• mulandóság – gyötrelem
• szép és igaz

A versszervező erő az ellentét.

Ellentétek:

• mozdulatlanság <––> mozgalmasság
• csönd <––> sípok
• istenek <––> emberek
• ég <––> föld
• Árkádia (egy pásztornép lakta görög vidék, halandók völgye) <––> Tempe-völgy (Apollónnak, a múzsák vezetőjének kedvelt pihenőhelye)
• az urna mint „tűnt derűk arája” (tisztaság, érintetlenül fennmaradt) <––> „kéj láza”

A mű központjában egy feloldhatatlan ellentét áll: pillanat és örökkévalóság, változó és változatlan játszanak egymásba.

A vers szövege nagyrészt a vázafestményen látható jeleneteket írja le:

• dionüszoszi jelenet: ellenállás és üldözés, őrület és szerelmi kéj, sípok és dobok vad hangjával kísért extázis, érzékek mámora, életösztön túláradása, melyben az élet és halál, a két legnagyobb ellentét egysége is felsejlik.
• szerelmi jelenet: egy szép fiatal pásztortündér furulyázik kedvesének egy árkádiai tájon egy lomb alatt (ez egy halkabb, gyöngédebb, spirituálisabb jelenet). A furulyaszó nem hallatszik, de képzeletben átéljük, s a képzelt dallam gazdagabb, mint amit a fülünkkel valaha is hallhatunk. A szerelmi vágy is tökéletesebb, mint a valóságban, mivel nem követi beteljesülés, ezért örökké fennmarad. Csak a tiszta pillanat, a tiszta öröm van, soha nincs kiábrándulás vagy csömör, hiszen egy tökéletes perc (a beteljesülés előtti pillanat) van örökkévalóvá téve.
• vallási szertartás jelenete: antik kultikus áldozati szertartás, melynek során egy virágfonattal díszített üszőt vonszolnak az oltár elé.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!