Janus Pannonius Saját lelkéhez című verse 1466 tavaszán keletkezett. A költő akkor írta, amikor betegsége (tüdővérzés) egyre jobban elhatalmasodott a szervezetén. A fájdalom már olyan szintet ért el, hogy a költő a halált kívánta, mint az egyetlen dolgot, ami végső enyhülést hozhat számára.

Alkotói pályájának csúcsán született, amely 1466-68 között volt, és életműve összegzésének is tekinthető ez a filozófiai témájú verse, melyben a halállal néz szembe és a lélekről elmélkedik.

Azok az elégiák, amelyeket Janus élete utolsó éveiben írt, teljesen más hangvételűek, mint a koraiak. Egyrészt mélyen líraiak, másrészt erősen személyes jellegűek.

Nemcsak egy tudós humanista költő virtuozitása mutatkozik meg bennük, hanem Janus személyes élményei, élettapasztalata is: a visszatérő betegség (tüdőbaj), amelytől szenvedett, a halál közelsége, a kegyvesztettség, a meg nem értettség szervesen beleépültek a költeményeibe.

A mitológiai utalások is új szerepet kapnak. Már nemcsak arra szolgálnak, hogy bizonyítsák a költő rendkívüli tudását, az antik irodalomból való felkészültségét, hanem Janus érzéseit, élethelyzetét is kifejezik.

A vers filozófiai hátterét az itáliai tanulóévei alatt megismert újplatonista gondolatok adják (a lélekvándorlás tana jelenik meg benne). Fájdalmai közepette Janus az öntudatlan állatok boldog léte után vágyódott.

Saját lelkéhez

Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról
     testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.
Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,
     annyira tündöklik rajtad a büszke derű.
Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján: feledésbe
     nem merített sohasem téged a Léthe folyó.
Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán
     egymást érintik, onnan ívelt le utad.
Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,
     bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott.
Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,
     Cynthia osztott rád felnövekedni erőt.
Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,
     földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.
És ha neked csak a hús meg a csont kell – jobban az égnél –
     volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém.
Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:
     éppen elég magas és külseje kellemetes.
Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,
     Túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát,
Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe,
     s gyúlnak a szűntelenül váltakozó nyavalyák.
Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,
     két hurutos szememen árad a vaksi folyás.
Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta
     gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.
Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:
     tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?
Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?
     Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.
Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irígylem:
     nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.
Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet
     s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
     messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.
Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,
     rég levetett béklyót újra magadra ne végy,
És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre,
     csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.
Inkább méh, aki jószagu mézet gyűjthet a réten,
     hattyú légy, ki dalát zengeti néma tavon.
Tengeren, erdőkben rejtőzz, csak tudjad örökké:
     sziklákból született hajdan az emberi test.

(Vas István fordítása)

A vers műfaja elégia, a hagyományos (görög) értelemben véve. Hangulata szomorú, kétségbeesett, kiábrándult.

Típusa létértelmező filozófiai költemény. A gondolati líra körébe tartozik.

Témája: a lélekvándorlás (újplatonista gondolatok, test és lélek ellentéte). Alapgondolata, hogy a halál után a lélek visszatér a csillagok közé, ott megtisztul, majd a Földön egy tökéletesebb lény testébe száll. A testi szenvedésekből a halál hozhat enyhülést.

Az embereket mindig foglalkoztatta a mulandóság, a lét és nemlét, valamint a lélek sorsának kérdése. Bíznunk kell abban, hogy ha sorsunk most nem is jó, később valami jobb vár ránk.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!