Témája a költő betegsége és az elmúlás. A betegség és a háború a két legrosszabb dolog, ami egy ember életében bekövetkezhet. A költő érzi a halál közelségét, és ez arra készteti, hogy elköszönjön a világtól.

Stílusa reneszánsz. Eredetileg latin nyelven íródott (a korabeli írásbeliség nyelve a latin volt).

Kifejezőeszközök: hasonlat, ismétlés, ellentét, halmozás, fokozás, költői kérdések, felkiáltások, költői jelzők, alliteráció

Megtalálhatjuk benne a humanista költészet kötelező elemeit, pl. bőségesen vannak mitológiai utalások, de szerepük módosul. Már nem az a céljuk, hogy bizonyítsák a költő klasszikus műveltségét és bőséges ismereteit az antik irodalomról, hanem a személyes érzéseket, gondolatokat fejezik ki. Tehát a mitológiai kelléktár már nem öncélúan használt külsődleges elem, nem csupán a tudós modort fitogtatja, hanem a költői ábrázolás szerves része.

A versszervező erő egy ellentét: a gyenge, beteg test és a humanista lélek szembeállítása. Janusnak nagy keserűséget okozott, hogy hiába van ragyogó szelleme, ha ilyen roncsolt testben kell élnie, és állandóan betegségekkel kell küzdenie (gyakori tüdővérzései voltak).

A Mikor a táborban megbetegedett időmértékes verselésű, 120 soros költemény, amely 60 disztichonból áll (a disztichon egy hexameter és egy pentameter kapcsolata).

A cím témajelölő.

A vers 5 szerkezeti egységre bontható fel.

Az 1. egység (1-56. sor) a versindítás. Egy ellentéttel indul a mű: a költő és a katona eltérő életformáját állítja szembe. A kettő kizárja egymást. Ez az ellentét még humanista örökség, de Janusnál nem puszta közhely, mivel személyes élmény áll a hátterében: saját testi fájdalma, szenvedése hitelessé, átéltté teszi.

Mitológiai bevezetés: a láz forrósága, ez a „vasnál is gonoszabb tűz” a költőnek eszébe juttatja Prométheuszt, aki nem az emberiség jótevőjeként szerepel nála. Megszoktuk, hogy a híres titán, aki ellopta az égből a tüzet az embereknek, pozitív mitológiai alak (pl. Aiszkhülosz műveiben), de Janusnál nem az: „Mert te vagy emberi fajtánk legfőbb bajkeverője / Vétked lett valahány rút nyavalyánknak oka”.

A költő gyűlöli és átkozza Prométheuszt, mivel osztja Hésziodosz véleményét, aki szerint Prométheusznak az istenség elleni lázadása miatt sújtja minden földi baj, betegség és szenvedés az emberiséget. Zeusz ugyanis nemcsak Prométheuszt büntette meg tettéért, hanem az embereket is.

Ovidius nyomán felelevenít egy múltbeli, idilli állapotot, egy régi aranykort, az emberiség boldog ősállapotát, amikor nem volt harc, háború és öldöklés, és a szenvedés ismeretlen fogalom volt.

Ebben az ősi állapotban az emberek még a vadonban éltek, barlangokban laktak, azt ették, amit a fákról leszedtek, a patakok vizét itták, és a vadállatok nem támadták meg őket. Vadabb, de egészségesebb volt az élet, nem volt ennyi járvány és kór.

Nem hajóztak és nem kereskedtek; nem gyűjtöttek gyógyfüveket és nem voltak még felcsereik, mert nem volt betegség sem, amit meg kellett volna gyógyítani. „Vad, de egészséges volt akkor az élet, a kórok / Nem kurtították úgyis arasznyi utunk”.

Alkalmazott költői eszköz: az aranykort Janus a negatív festés (pl. szenvedés hiánya) és a pozitív festés (pl. béke, nyugalom, egészséges élet részleteinek felsorolása) váltogatásával ábrázolja. Legfőbb jóként a fájdalom nélküli halált nevezi meg az 1. egység végén: az aggastyán tagjaira „lágy álom” száll.

A gyenge fizikumú költőt önvád gyötri, amiért nem hallgatott a barátaira, akik figyelmeztették, hogy a háború nem neki való, mert szervezete nem fogja bírni a kemény katonaélettel járó megpróbáltatásokat. Úgy véli, betegsége a saját meggondolatlanságának, bűnének és ostobaságának következménye („saját vétkem hozta reám bajomat”): nem hallgatott a jó tanácsra, hajtotta a dicsvágy.

Ott hagyta a nyugalmat a harc kedvéért („Ó, én háborodott, odahagytam az árnyat, a békét, / Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó!”). Itt félelem, düh, öldöklés, erőszakos halál dúl körülötte, otthon a tölgy alatt vagy a csobogó víz mellett olvasgathatna. Mennyivel jobb lenne otthon lenni, milyen ostoba volt, hogy eljött a háborúba. Emiatt sokat ostorozza önmagát („Ó, háromszoros őrült én…”)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!