A cím témajelölő. A magyar címet a fordító adta (Áprily Lajos, aki 1953-ban fordította le a verset). Az eredeti cím: Abiens valere iubet sanctos reges Waradini (Távoztában elbúcsúzik Várad szent királyaitól). A latin cím pontosabban kifejezi a vers lényegét.

Érdekesség, hogy 1972 márciusában volt Janus Pannonius halálának 500. évfordulója, és ebből az alkalomból a Kortárs című folyóirat számos költőt felkért a Búcsú Váradtól újrafordítására. A fordítók megállapodtak abban, hogy a vers címe nem Búcsú Váradtól, még csak nem is Távoztában elbúcsúzik Várad szent királyaitól, hanem Az elmenő.

Áprily fordításában a cím mellett a refrén is félrevezető lehet. A refrén legjobban Berczeli Anzelm Károly fordításában közelíti meg az eredetit: „Fel hát az útra, társaim, siessünk!”

A Búcsú Váradtól 7 versszakból áll. A verset arányosan 2 részre bontja a középső, 4. strófa (a reneszánsz művészet szerette a harmóniát, a szimmetriát). Így a vers 3 szerkezeti egységre bontható fel.

Az 1. egység (1-3. versszak) a táj bemutatása, Nagyvárad környékének leírása, a nyár megidézése. Megjelenik benne a természet és az ember, összefonódnak a jelen és a múlt emlékei. Pontos tájleírást kapunk a fagyott vidékről, a természet és az ember egysége jellemző.

A mély hó, a köd és a fagy nehezíti az utazást, ezek visszatartó erők, kellemetlen a hideg télben való útrakelés. A hívás azonban, amit Janus kapott, parancs, így menni kell, és a rá váró új élmények, remények is sürgetik, hogy menjen.

Az utazástól vissza-visszariadó költő szorongása a 2-3. versszakban oldódik fel, ahol a kemény fagy már nem akadály, sőt, elősegíti az utazást, mivel a jégen gyorsabban repül a lovas szán. Janus ellentétekben jeleníti meg az oldottabb lelkiállapotot (folyó-megdermedt habok, csónak-szán, nyár-tél).

Itt már a szorongás és félelem átadja a helyét egy másfajta lelkiállapotnak: derű, vidámság, elevenség, bizakodás, reménykedés támad a lírai én lelkében. Ezt az új érzést a refrén csak tovább fokozza.

A 2. egység (4-7. versszak) Nagyvárad nevezetességeit idézi meg. A búcsú gondolata csak itt jelenik meg közvetlenül.

A 4. versszak egy fordulatot tartalmaz. Ekkorra a beszélő már belelovallta magát a távozás örömébe, a gyors vágtatástól úgy érzi, mintha repülne a szán. Aztán egyszer csak megjelennek lelki szemei előtt Nagyvárad szépségei és értékei, amelyektől nehéz megválni, amelyek megnehezítik a távozást.

A 4. versszakban megjelenő fontos motívum az egészség: a lírai én nagyra értékeli a város gyógyforrásait. Megjelenik az ép testben ép lélek gondolata is (a mondás azt jelenti, hogy az egészség fontos). Janus tüdőbeteg volt, így az ő számára a jó egészség duplán értékes dolog volt, és nem véletlenül ragaszkodott annyira a gyógyító hőforrásokhoz.

Az 5-7. versszakban megjelenik a búcsú személyes hangja. A lírai én búcsúzik azoktól a dolgoktól, amelyeket Várad jelent a számára:

• a könyvtártól, amely a humanista ember életének fő színtere. A beszélő egy túlzó szerkezet (hiperbola) és mitológiai utalások segítségével a műveltség és a művészet fellegváraként nevezi meg Vitéz János könyvtárát (Janus nagybátyja a nagyváradi püspök volt és művelt humanista). A „drága régiek” műveit tartalmazó könyvtár egy kiemelkedő humanista érték, amely az őt marasztaló dolgok közé tartozik.
• a királyszobroktól – utal I. (Szent) László, a hős lovagkirály legendájára, aki a város patrónusa és aki hasonló értékeket tisztelt, mint Janus Pannonius (művészetek, tudomány stb.). Az aranyba vont királyszobrok Szent István, Imre herceg és Szent László szobrai, amelyeknek még a tűzvész sem ártott, s erre a lírai én büszke, ahogy hazája nagy uralkodóira is.

Janus tehát a kultúra és a történelmi hagyomány tájaként is megidézi Nagyváradot és környékét. Azt is megmutatja a versben, hogy egy humanista világnézetű embernek mitől a legnehezebb elszakadnia.

Itt a refrén, amely útra hívja a beszélőt, ellentétben áll a lírai én lelkiállapotával, aki nehezen hagyja el a szeretett várost. Visszasírja a múltat, de közben lelkesítik a jövő reményei is, így a jelenbeli lelkiállapota borongós, mélabús, szomorú.

A zárlatban Szent László pártfogását kéri, hogy segítse őt az utazás alatt. Ez a segélykérő ima vagy fohász (amely nem Istenhez szól, hanem a lovagkirályhoz) visszakapcsol a vers eleji szorongáshoz, negatív érzésekhez.

A Búcsú Váradtól időmértékes verselésű. A 11 szótagos sorok ereszkedő, trochaikus-daktilikus lejtésűek. Ezt a sorfajt hendekasszilabusnak nevezik (az újabb verstanok egy része értelmezi e ritmust).

A vers utóéletéhez hozzátartozik, hogy Janus Pannonius sikeresen honosította meg a búcsúvers műfaját a magyar irodalomban, hiszen a későbbi korokban költők egész sora követte példáját, pl. Bornemissza Péter (Siralmas énnéköm…), Balassi Bálint (Ó, én édes hazám…)  és Szenczi Molnár Albert is írtak búcsúverset. Különösen gyakori a műfaj a kuruc kor irodalmában (pl. Őszi harmat után…)

Részletes elemzés ITT olvasható.