James Joyce Ulysses című regénye 1914 és 1922 között íródott.

James Joyce (1882-1941): ír származású angol regényíró, költő és kritikus. Egy tízgyermekes ír polgári családba született Dublinban. Apja, John Stanislaus Joyce volt medikus, vezérevezős, tenorista, műkedvelő színjátszó, politikus, kisgazda, kisvállalkozó és még sok minden. Így a család bizonytalan anyagi helyzetben élt.

Anyja érzékeny, zenekedvelő, jólelkű asszony volt, de bigott katolikus, és a vallás kérdésében szigorú. Fiát papnak szánta, ezért Joyce 1888-tól a Conglowes Wood jezsuita kollégiumban tanult. Csak 3 évig tanulhatott itt, mivel apja anyagi csődbe jutott. 2 évet ki kellett hagynia a tanulásban, 1893-ban folytathatta tanulmányait egy másik jezsuita kollégiumban, a Belvedere College-ban, ahol kiemelkedő eredménnyel végzett.

Bár jól tanult, a jezsuita iskolákban töltött időszak nem tette hívővé, hanem inkább szkepszis alakult ki benne a katolikus ortodoxiával szemben. A papi pálya helyett pedig az írói hivatást választotta.

Az apai házban az ír függetlenségi mozgalom eszméit szívta magába. Kilencéves volt, amikor olyan mély hatást tett rá az ír politikai vezér, Parnell halála, hogy verset írt róla. Később szembefordult ezzel az otthonról hozott eszmei örökséggel is.

1898-tól a University College hallgatója volt. Tanulmányait az orvosi karon kezdte, de rájött, hogy az írói pálya iránt érez elhivatottságot. Ki akarta fejezni a szilárd hitek megingását, a levegőben érezhető válságtudatot.

Egy életre szakított a katolicizmussal és az ír nacionalizmus provincializmusával, ugyanakkor megőrizte fenntartásait a brit világbirodalom öntelten optimista ideológiájával szemben is. Világképét az a gondolat határozta meg, hogy egy adott világnézet megtagadása nem jár együtt egy másik világnézet igenlésével.

A katolicizmussal való szembefordulását mutatja, hogy 1899-ben az egyetemen nem tett eleget társai kérésének, akik azt akarták, hogy írjon alá egy levelet, amely eretnekség miatt elítéli Yeats egyik művét (Countess Cathleen).

Érdeklődése a színház felé fordult, Ibsenről írt cikket. Az otthonról hozott politikai eszmékkel való szembefordulását mutatja, hogy 1901-ben írt egy röpiratot (A demagógia napja), amelyben megbélyegezte az ír színházat – az egyetemi irodalmi körben felolvasott írásában J. C. Mangan ír költőt – annak korlátolt nacionalizmusa miatt.

Tanulmányai befejezése után, 1902-ben Párizsba ment, ahonnan a következő évben, anyja halálakor tért vissza.

Neveltetésével ellentétes elvek szerint élt. Beleszeretett egy Nora Barnacle nevű lányba, de mivel a házasságkötés ellenkezett az elveivel (elutasította a kispolgári prüdériát), inkább megszöktette 1904-ben. Utána mégis feleségül vette.

Ugyanebben az évben hátat fordított családjának és elhagyta Írországot. Először Polában, a Berlitz iskolában tanított angol nyelvet, majd Triesztbe költözött, ahol szintén angolt tanított. Folyamatosan külföldön, többnyire olasz városokban élt.

Az első világháború alatt a semleges Svájcban, Zürichben tartózkodott. Még 1913-ban megismerkedett és barátságot kötött Ezra Pound amerikai költővel. Az ő tanácsára költözött Párizsba 1920-ban, itt telepedett le, s kisebb megszakításokkal itt élt a német megszállásig, majd a németek elől menekülve ismét Svájcba költözött.

Eseménytelen életet élt, távol tartotta magát a közélettől, politikától (még a világháború idején sem érdeklődött társadalmi-politikai kérdések iránt). Míg anyagilag rászorult, nyelv-és zenetanítást vállalt, banktisztviselőként dolgozott, aztán minden energiáját az írásra összpontosította.

Sokat kellett harcolnia a műveit elutasító kiadókkal, a cenzorokkal, a könyveit elkobzó hatóságokkal.

Élete utolsó éveit súlyos és régóta tartó szemproblémája, valamint Lucia nevű lányának idegbetegsége keserítette meg. Rendkívül rossz egészségi állapotban is lankadatlanul dolgozott. 1941-ben halt meg Zürichben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!