A cím (Himnusz a fájdalmas anyáról) műfaj-és tartalomjelölő. A magyar címet Babits Mihály adta, de a vers jobban ismert a latin Stabat Mater címen, amely a verskezdő szavak („Állt az anya”) címbe emelésével jött létre.

A vers 5 szerkezeti egységre osztható fel.

Az 1. egység (1. versszak) a vershelyzet bemutatása. Mária a kereszt tövében áll és Jézust siratja.

A 2. egység (2-4. versszak) Mária szenvedését jeleníti meg. A Szűzanya végignézi fia szenvedését és haldoklását, bánatával azonosul az olvasó.

A 3. egység (5-7. versszak) a lírai én érzéseit beszéli el, aki osztozni szeretne anya és fiú fájdalmában, szenvedésében. Nagy érzelmi hullámzást figyelhetünk meg.

A 4. egység (8-9. versszak) címzettje Szűz Mária. A vers beszélője megszólítja az istenanyát („Szűzek szűze!”, figura etymologica), és védelmet kér tőle az ítélet napján, nehogy a pokolra kerüljön.

Az 5. egység (10. versszak) a vers zárlata, amely Jézushoz szóló könyörgés. A lírai én Jézushoz fordul segítségért, hogy a paradicsomba juthasson és üdvözülhessen.

Egy másik felosztás szerint a vers 2 részre tagolható:

Az 1. egység (1-4. versszak) a passiótörténet egyes mozzanatait idézi fel (átdöfetés, kínszenvedés, megaláztatás, haldoklás). A lírai én érzelmileg azonosul a fiát sirató, megtört anyával, együtt érez Máriával.

Nemcsak a gyász fájdalma indítja részvétre, amely egy emberi dolog, hanem az is, hogy Jézus bűntelenül szenvedett: azért kellett meghalnia, hogy megváltsa az emberiséget bűneitől („Látta Jézust, hogy fajtája / vétkéért mit vett magára”).

Máriát és Jézust tehát egy emberi szerepben (anya-fiú) és a szent szerepében (Szűzanya-Megváltó) is láttatja. Ebből adódnak megnevezéseik: „az anya”, „amaz asszonyok közt áldott”, „Krisztus anyjával”, „édes fiát”, „szent Fia”, „Egyszülött”, „Krisztus”.

A 2. egység (5-10. versszak) egy ima, amely Máriához szól. A lírai én osztozni szeretne a „szentséges anya” lelki fájdalmában és a Megváltó kínszenvedéseiben. A szenvedés azonban nem a célja, hanem csak eszköz arra, hogy Krisztushoz eljusson. A Mária-kultusz lényege ugyanis az, hogy az istenanyával való érzelmi azonosulás elvezet Krisztushoz.

Vagyis a vers beszélője hisz abban, hogy ha átéli Krisztus szenvedéseit, akkor az ítélet napján majd elnyeri az örök boldogságot, és a túlvilági életében a mennybe jut (azaz üdvözül). A középkor őszintén hitte, hogy az evilági szenvedés utat nyit Isten országába: minél többet szenvedünk a földi életben, annál biztosabb, hogy halálunk után a mennybe jutunk.

A költemény zárlatában a lírai én már nem is Máriához, hanem magához Krisztushoz könyörög az üdvözülésért. Mária itt már a közvetítő szerepébe kerül: őt közbenjárásra kéri a beszélő.

A Stabat mater verselése antikizáló hangsúlyos verselés (a hosszú szótagok helyén hangsúlyos, a rövid szótag helyén pedig hangsúlytalan szótag áll). A strófák hatsorosak, az 1., a 2., a 4. és az 5. sor 8 szótagos, míg a 3. sor és a 6. sor 7 szótagból áll. Tehát a költő a ritmikát kötött szótagszámmal és kötött hangsúlyra épülő ritmussal teremti meg.

Egyik fontos újdonsága a versnek, hogy már rímeket is tartalmaz. Todi kifejezetten gazdag és kiforrott rímtechnikával él, rímei többnyire sorvégi rímek, de néhol megjelennek belső rímek is (belső rím esetén a sorok közepe és vége is összecsendül). A rímképlet: a a b c c b.

Jacopone da Todi a középkor utolsó nagy himnuszköltője volt, aki már nemcsak latinul verselt, hanem anyanyelvén, olaszul is. A pápa ellen írt elkeseredett hangú szatírái például olasz nyelvűek (börtönben is ült VIII. Bonifáccal való konfliktusa miatt). Az irodalom, amely eddig szorosan az egyházi kultúrához kapcsolódott, az anyanyelvűség terjedésével kezdett elszakadni az egyháztól és világivá válni.