Heine A Loreley című verse 1823-ban keletkezett, a híres Dalok könyve egyik legmarkánsabb, legjellegzetesebb darabja. A versgyűjteményt a költőnek Amelie nevű unokahúga iránt érzett perzselő szerelme ihlette, amely beteljesületlen maradt.

Ezt a bonyolult és ellentmondásos érzelmet jeleníti meg A Loreley című versében is végletes egyszerűséggel, letisztultan, népies szemérmességgel, népdalszerűen.

A Loreley jól mutatja, hogy a romantikus költészet szemléletileg rokonságban állt a népköltészettel. Sőt, Heine dalaira nagy hatást tettek a népdalok: akárcsak a magyar irodalomban Petőfi, ő is ihletet merített belőlük. Bár Heine útja a népköltészethez nem volt olyan egyenes és természetes, mint Petőfié, hanem kanyargósabb, több kitérővel, viszont németes alapossággal volt elrendezve és látványosabbra sikerült.

A romantika és a népköltészet kapcsolata törvényszerű, hiszen a romantika kora idealizálta a múltat és eszményítette az ősöket, akik romlatlan erkölcsökkel és példás érzelmekkel bírtak a romlott jelennel szemben. Így logikus, hogy a népi hagyományt is tisztelte a romantikus költészet.

A Loreley először 1826-ban jelent meg az Útirajzok című Heine-kötetben, majd 1827-ben a Dalok könyvében, amely Hamburgban jelent meg, és amelyben Heine ciklusokba rendezve adta ki verseit. A Loreley a Hazatérés című ciklusban kapott helyet. A versgyűjtemény páratlan népszerűségre tett szert.

A Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs lángsugarasra
gyult alkonypírban áll.

Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!

Végűl ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

(Szabó Lőrinc fordítása)

A Loreley műfaja dal, hangneme balladai. Stílusa romantikus.

A cím egyetlen név, témajelölő. Loreley (ejtése: „loreláj”) egy népmondai alak, egy tündér.

A vers témája egy régi rege, amelyet felidéz a beszélő, s amelytől nem tud „szabadulni”. Ez a mű egy népballada vagy balladaszerű románc a hajósról vagy ladikosról, aki zátonyra fut, miközben meghasadó szívvel a végzetes vízitündért, Loreleyt nézi.

A témát mások is feldolgozták, először Clemens Brentanónál bukkant fel a német irodalomban (ő Lurley vagy Lore Lay néven említette). A téma eredetileg nem volt népi, de miután Heine megénekelte, valóban „népi” lett, mert szájról szájra járt, és az emberek sokszor nem is tudták, ki a szerző, amikor elmondták és továbbterjesztették.

Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, szaggatott, balladás, kihagyásos történetmondás (balladai homály), költői jelzők

Szabó Lőrinc fordításában szerepel egy hármas alliteráció és egyben szuggesztív hatású szóismétlés („régi, régi regétől”), valamint egy figura etymologica („Aranyban aranylik a fésű”). Ezek az eredetiben nincsenek benne, de egyáltalán nem idegenek a vers szövetétől. Kiváló műfordítói bravúr.

Kulcsmotívumok: Rajna, rege

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!