Ez egy elmélkedő rész arról, hogy Isten megharagudott Ádámra, kizavarta őt a paradicsomból ebbe a „munkás világba”, és Ádám minden leszármazottja is halandó bűnössé lett.

Ezt a részt egy rövid kérdéssel és gyors válasszal zárja a beszélő: „Kik azok? Mi vagyunk” (mármint Ádám bűnös utódai). Ezzel a kijelentésével a pap kiterjeszti Ádám vétkének következményeit az egész közösségre, a sírt körülállókra, akik hallgatják ezt a prédikációt.

Ezután nyomatékosítja a halál kikerülhetetlenségét: a sírgödörbe mutatva az élet mulandóságára figyelmeztet. Rámutat a halottra, és utal arra, hogy mindenkire ez a sors vár, senki sem kerülheti el ezt a „vermet”, mert egyszer mindenki meghal.

Mindannyian a halál felé közeledünk, mindnyájunknak el kell számolnunk az életünkkel, nemcsak Ádámnak és az itt eltemetett személynek, hanem nekünk is, akik most itt vagyunk. Ezért fontos, hogy a jóra használjuk fel az életünket.

Befejezésül említést tesz az elhunyt személy lelkéről, és imádkozásra szólítja fel a hallgatóságot a szegény halott bűnös lelkéért. A gyászoló közösség tehát a halott számára könyörög Istenhez bűnbocsánatért.

A pap fohászkodik a szentekhez és Máriához, hogy a halott lelke a paradicsomba kerüljön. Beszédét az utolsó ítéletre („bírságnap”) és a feltámadás ígéretére vonatkozó utalás zárja.

A 2. egység (27-32. sor) a könyörgés, amely az eredeti latin szöveg pontos mása, a liturgikus szöveg szó szerinti fordítása. Ezt a részt nehézkesebbnek érezzük, mint az előzőt, mert a fordító görcsösen ragaszkodott a latin szöveg fordulataihoz (ami magyartalan fordítást eredményez).

A Halotti beszéd és könyörgés egyes források szerint a papi méltóságok temetésén hangzott el, mert a bibliai utalásokat a középkorban nem mindenki értette meg, ezek alapismereteket kívántak.

A Halotti beszéd és könyörgés utóéletéről elmondható, hogy szövegére egy modern zeneszerző, Durkó Zsolt oratóriumot írt.

A modern költészetre is hatással volt. Két nagy 20. századi költemény is megidézi: Kosztolányi Dezső Halotti beszéd és Márai Sándor Halotti beszéd című verse.