Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című műve a 14. század második felében keletkezett. Sajnos befejezetlen maradt (az író a tervezett mű negyedével sem készült el, ugyanakkor a kötet csonkán is elég terjedelmes).

Geoffrey Chaucer (1340 k. – 1400. okt. 25): angol költő, az angol irodalom első kiemelkedő alakja, a középkor legnagyobb angol költője, az angol költői nyelv megteremtője.

Polgári származású (apja jómódú kereskedő volt), ennek ellenére a királyi udvarnál töltött be különböző állásokat. Később Kent grófság parlamenti képviselője, majd a londoni kikötő fővámellenőre lett.

Döntő hatással volt költészetére Itáliába tett útja (1372-ben és 1373-ban diplomáciai küldetést teljesített Itáliában). Megtanult olaszul és valószínűleg megismerkedett Petrarca költészetével és Boccaccio írásaival.

Munkássága: Chaucer életművében a klasszikus műveltség sajátosan ötvöződik a középkori kultúrával, de a humanizmus is fellelhető nála, ami már a reneszánsz előfutárává avatja.

Életműve 3 korszakra osztható (a műveiben fellelhető irodalmi hatások alapján szokás korszakolni):

1. korai művei: 1374 és 1382 között (a francia allegorikus udvari költészet hagyományai hatottak rá), pl. A hercegnő könyve c. alkalmi vers (elégikus hangvételű monumentális töredék), melyet udvari patrónusának, John of Gaunt feleségének halálára írt.
2. olasz koraszak (az itáliai alkotók hatottak rá), pl. Troilus és Criseyde (1372-1386) c. elbeszélő költemény (drámaiság, aprólékosan kidolgozott lélekrajz és meggyőző erővel ábrázolt szenvedély jellemzi)
3. korszak: fő műve, a Canterbury mesék fémjelzi.

Chaucer érdeme, hogy ő teremtette meg az angol költői nyelvet, és változatos versformákkal gazdagította is azt. Versújító tevékenységének legjelentősebb eredménye az ún. „ryhme royal” (7 sorból álló, 10 szótagú, páros rímmel végződő versszak).

Canterbury mesék: a középkori angol irodalom jelentős alkotása, és Chaucer leghíresebb műve a töredékben maradt Canterbury mesék, melyet 1386 és 1400 között írt.

Korstílus: bár a szerzőnek voltak tapasztalatai az itáliai reneszánsz irodalomról, életművét inkább a késő középkor jellegzetességei határozták meg.

Nyelv: angol (Chaucer teremtette meg az angol költői nyelvet).

Alapgondolat: az alapötlet az írónak 1386-87 körül jutott eszébe.

Előzmények, források, irodalmi minták: hatott rá az európai költészet, főleg a francia és az olasz alkotások.

Chaucer valójában Boccaccio Filostrato című művét dolgozta át (de bizonyítottan nem ismerte a Dekameront, holott annak párjaként szokták emlegetni a Canterbury meséket).

Műfaj: a mese mellett egyéb műfajok is megjelennek a kötetben, melynek történetei gyakran középkori műfajokat követnek: példázat, románc, széphistória stb.

Forma: epikus vers (a történeteket Chaucer nem prózában írta, hanem versbe foglalta).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!