Friedrich Dürrenmatt A fizikusok c. drámája 1962-ben, a hidegháború idején keletkezett.

Friedrich Dürrenmatt (1921-1990): németül író svájci drámaíró, elbeszélő, esszéista.

Protestáns lelkészcsaládba született a német-svájci Bern kanton Konolfingen községében. Apja református lelkész, nagyapja, Ulrich Dürrenmatt, szintén író volt (szatirikus művek szerzője).

A gimnáziumot Bernben végezte. Majd a berni és a zürichi egyetemen folytatott teológiai, filozófiai és természettudományos tanulmányokat.

Először rajzolóként, grafikusként dolgozott, majd kabarészerző, és egy ideig a zürichi Weltwoche c. lap színikritikusa volt.  Végül szabadúszó íróként Neuchâtelben telepedett le, és az írásaiból élt.

Munkássága: Dürrenmatt a Brecht utáni korszak legnagyobb német drámaszerzője. Az 1940-es évek közepétől írt, igen termékeny és világszerte népszerű író lett.

Írt esszéket, színházelméleti tanulmányokat, regényt, novellát, filmforgatókönyvet, hangjátékot. Munkásságának igazi színtere azonban a dráma. Világnézeti koncepciójához ugyanis a groteszk komédiában találta meg a megfelelő formát.

1. pályaszakasz: egzisztencializmus és „keresztény paradoxon” (misztériumjátékok)

Pályakezdő korában nézeteit a protestáns színezetű egzisztencializmus formálta. „A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthető.” Nem tudta összeegyeztetni Isten végtelen jóságának és mindenhatóságának tételét az Isten által teremtett földi világ gonoszságával. Első darabjai konfliktusát az adja, amit ő „keresztény paradoxon”-nak nevezett.

Első drámái: Meg vagyon írva (1947), Az újrakeresztelők (1947), A vak (1948) – az emberi világ gonoszságát a vallási világképen kérik számon. E művek a középkori misztériumjátékok hangján szólalnak meg. Dürrenmatt mind a hangvételt, mind a formai megoldásokat átveszi.

Első darabjai bukása után belátta az égi és a földi igazság összeegyeztethetetlenségét, és a társadalom paradox jelenségei felé fordult.

2. pályaszakasz: szatirikus példázatok (elbeszélések, regények)

A későbbiekben a társadalom szerkezetét vizsgálta, a ma emberének lehetőségei foglalkoztatták. Franz Kafkához hasonlóan olyan témák érdekelték, mint az eltömegesedés, az egyéni érdek és a közérdek ellentéte, az állam elbürokratizálódása. Szerinte „a mai közéleti ténykedés lényegében szatírjáték”.

Ekkori művei abszurd hangvételű, szatirikus bűnügyi történetek, egy részük regény, pl. A bíró és a hóhér (1952), A gyanú (1953), A baleset (1956), Az ígéret (1958). Más részük elbeszélés, pl. Az alagút (1952), parodisztikus társadalmi példázat, pl. a Görög férfi görög nőt keres c. „prózakomédia” (1955). E művekben Dürrenmatt a kafkai hagyomány tudatos folytatója.

3. pályaszakasz: komédia, hangjátékok

Dürrenmatt drámái a társadalom ellentmondásosságát tárják fel. A dráma műnemén belül a valódi dürrenmatti műfaj a komédia lett.

A szerző ars poeticája szerint „a tragédia bűnt, kétségbeesést, fegyelmet, világos látást és a felelősség érzését feltételezi. Századunk modern bábjátékában viszont (…) bűnös és következésképpen felelős emberek nem létezhetnek többé. Az események anélkül mennek végbe, hogy bárki is felelős lenne értük egyénileg. Közös a bűnünk. Inkább szerencsétlenek vagyunk, mint bűnösök. A komédia illik tehát hozzánk.”

• A nagy Romolus (1949) – Dürrenmatt első komédiája, bár ő maga „komikus tragédiának” nevezte. A címszereplő utolsó római császár tyúkokat tenyésztve számolja fel a birodalmat, és az emberiességet és a józanságot az együgyűség álarca mögé rejti. A mű az emberi cselekvés értelmetlenségét fogalmazza meg a morális válsággal küszködő világban. (Dürrenmatt minden művében vallja, hogy a nyugati világ alkonya morális csőd következménye.)
• Angyal szállt le Babilonba (1953) – töredékes komédia, a biblikus ókort mai világunkkal vegyítő mű, amely egyrészt az ember magára utaltságának parabolája, másrészt a lábbal tiport eszmények és vágyak groteszk szatíráját adja. Nabukodnezár és Nimród harcában saját kora robbanással fenyegető hatalmi ellentéteire is utal.

Az 1950-es évektől kezdve hangjátékokat is írt, amelyek szintén groteszk példázatok, sokszor valamelyik prózai művének átdolgozásai, nemegyszer valamelyik későbbi színpadi művének előtanulmányai.

4. pályaszakasz: érett színpadi művek (groteszk példázatok)

Groteszk példázatok az érett színpadi művei is:

• Az öreg hölgy látogatása (1956) – groteszk tragikomédia, Dürrenmatt leghíresebb példázata, drámaírói művészetének csúcspontja, világsikert hozó mű. Az író a közvetlen társadalmi helyzet tragikomédiájának bemutatására szorítkozik.

A milliomossá vált öreg hölgy visszatér elszegényedett szülővárosába, és – a helybeliek némi ellenkezése után – megvásárolja ifjúkori csábítójának halálát. Pénze mindenhatóságának tudatában rossz útra tudja vinni a városka tisztes polgárait, ezáltal valóságos megtestesítője a pénz gonosz hatalmának. Kérlelhetetlenül szétrombol minden erkölcsi gátlást, megfontolást.

A darab jelzi a polgári társadalomban az egyes ember romlottságát mint a fonák civilizáció szerkezeti elemét. Bemutatja a pénz mindenhatóságát, és a modern jóléti társadalom kritikáját adja.

Ez a mű képviseli a legkiforrottabban Dürrenmatt drámai emberképét, és a szerző ebben a darabban találta meg leginkább azokat a művészi eszközöket, amelyek összhangban vannak a felvetett témával. Ebben a műben tudta legjobban megtalálni az egyensúlyt a groteszk-komikum és a 20. század démoni megnyilvánulásait kifejező súlyos mondanivaló között.

Az öreg hölgy látogatása hátborzongatóan abszurd példázat arról a társadalomról, amelyben a pénz ereje mindenható, és a jólét ára a bűn. Ennek a példázatnak az erejét Dürrenmatt egyetlen másik darabja se múlja felül. A szerző el tudja érni, hogy a komikum ellenére a néző egy percre se szabaduljon a probléma nyomasztó voltától. 1964-ben világhírű film készült belőle Ingrid Bergman főszereplésével.

• A fizikusok (1962) – tragikomédia. Dürrenmattnak az a műve, amely az utolsó illúziókat is szétfoszlatja. Ebben a hidegháború, az egész emberiséget fenyegető atomkatasztrófa ellen tiltakozik, és a tudósok, atomfizikusok emberfeletti felelősségét hangsúlyozza.

A világ Dürrenmatt szerint az abszurditásba hajlik, de nem abszurd, hanem paradox a helyzet: az ember képtelen emberi módon élni az általa berendezett világban. Ezt érzékelteti a darab.

További művei: János király (1968), A meteor (1965), Pillanatkép egy bolygóról (1970).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!