Értelmezés: Az öreg halász és a tenger minden részletében szigorúan a realitás határain belül mozog, jelentése sokrétű és szimbolikus.

A regényt indító tízegynéhány sor rendkívül információgazdagon összefoglalja az előzményeket. A szikár tényközlés módszerével Hemingway a végzetszerűség mítoszi légkörét teremti meg:

„A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fiú szülei azt mondták, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú, parancsukra, ettől fogva egy másik hajóval ment halászni, és fogtak is mindjárt az első héten három nagy halat.”

A fiú mégis minden este segít az öregnek a holmiját hazavinni, és a vitorlát is, amely „az árbocra tekerve olyan volt, mint az örökös vereség lobogója.” Ezzel a hasonlattal ér véget az első bekezdés.

A második bekezdés egy újabb hasonlattal kezdődik (az öreg halásznak és keze sebhelyeinek leírása kapcsán): „Olyan régi, olyan vén volt valamennyi, mint egy halat soha nem látott sivatag vízmarásai.”

Baljóslatú a regény indítása. A 84 hal nélküli nap önmagában is az lenne, de a „salao” szó még nyomatékosabbá teszi a balsejtelmet (mivel a szó az angol és a magyar nyelvi környezetben is idegen, az író megmagyarázza a jelentését).

Később megtudjuk, hogy a fiú nemcsak 40 napig halászott az öreggel, hanem hosszú éveken át. Tőle tanulta a mesterséget. A szülői parancs tehát arra szólítja fel a tanítványt, hogy hagyja ott a mesterét.

Maga az öreg halász is ismeri a nagy elődöket, akik magas szinten művelték a halászmesterséget. Számon tartja őket, és az első cápa megölése után meg is említi: „San Pedro is halász volt, akárcsak a nagy DiMaggio apja.”

San Pedro, azaz Szent Péter, ismert alak a Bibliából, róla eszünkbe juthat a csodálatos halfogás bibliai története is. Péter előző éjszaka egyetlen halat sem fogott, de Jézussal a csónakjában kievezve rengeteget. Társaival ennek hatására váltak Jézus híveivé. Egyik társa Jakab volt, ez a név spanyolul és szentként Santiago – ez az öreg halász neve is a történetben.

A nagy DiMaggio pedig egy híres baseballjátékos, aki többször is járt Santiagóék falujában, akit az öreg szívesen elvinne egyszer halászni, és akire keserves küzdelmében többször is gondol („Vajon a nagy DiMaggio is kitartana annyi ideig ezzel a hallal, ameddig én ki fogok tartani?”). Kapcsolatot jelent az is, hogy a híres baseballjátékos apja is halász volt. Ez a halászatra mint mesterségre is jó fényt vet, akárcsak az, hogy Szent Péternek is ez volt a foglalkozása.

Joe DiMaggio egyébként nem fiktív karakter: valós személy, az amerikai baseball hőskorának egyik legnagyobb játékosa, aki kilenc bajnoki címet nyert a New York Yankees csapatával. Kivételes tehetség volt, páratlanul sikeres karrierrel, több rekordot is felállított. Egy ideig Marilyn Monroe házastársa. Az apja egy olasz bevándorló halász volt, tehát személye valóban kapcsolatba hozható a halászattal.

Santiago régen bajnok volt, és most is van bajnok: DiMaggio. Ez azt jelenti, hogy megvan a folytonosság az életben. Ráadásul Santiago a halászat terén még öregen is bajnok, hiszen élete legnagyobb halát ejti el minden segítség nélkül.

Nem a hal győzi le, és nem is az öregség, hanem a körülmények. Ha nagyobb csónakja és segítsége lett volna, be tudta volna emelni az óriási (18 láb hosszú) és hatalmas súlyú (7 és fél mázsás) halat a csónakba, s akkor hiába jönnek a cápák. Az öreg is tudja, hogy egész más lenne, ha vele van Manolin („Bárcsak itt volna velem a gyerek. Hogy segítsen nekem, hogy lássa ezt.”) A hal, amit ki akar fogni, nagyobb, mint a csónakja…

A természethez, a halásznak a halakhoz való viszonya teljesen „emberi”. Ember és hal egyaránt a természet része. Sokféle hal van, ahogy sokféle ember is van. A halak között is vannak nemesek és hitványak, vannak hatalmasak és parányiak. Santiago mindegyikhez másként viszonyul, a delfinekről például ezt mondja: „Derék állatok (…). Játszanak, bolondoznak s szeretik egymást. Testvéreink ők is, akárcsak a repülőhalak.”

Nemcsak az ember küzd a hal elejtéséért: a halak egymásnak is ellenfelei, ráadásul a madarak is vadásznak rájuk. A repülőhal-rajt delfinek üldözik, a fregattmadár egy tonhal-rajt vesz üldözőbe, a teknősök megeszik a portugál naszádférget (utóbbinak Santiago örül, mert a portugál naszádféreg mérgező és súlyos sebeket ejt a halászok kezén). Számos tengeri élőlényt megismerünk, betekintést nyerünk a tenger élővilágába.

Santiago tiszteli az elejtendő nagy halat, csodálja méretét és erejét: „Furcsa, nagyszerű hal, Isten tudja, hány esztendős lehet – gondolta. – Még soha életemben nem fogtam ilyen erős halat, se ilyen különösen nem viselkedett még egyik sem.” A hal ugyanis legalább olyan kitartással harcol, mint ő, úszik előre és húzza maga után a csónakot. „Szeretném tudni, van-e valamilyen terve, vagy ő is csak olyan elkeseredetten harcol, mint én?”

Santiago testvérének tekinti a marlint, így szól hozzá: „még soha életemben nem láttam nálad szebb, nálad nagyobb, nálad nyugodalmasabb, nálad nemesebb jószágot, testvérem.” Ugyanakkor le akarja győzni, és el akarja ejteni: „Szeretlek, tisztellek, becsüllek. De megöllek még ma, mielőtt leszáll a nap.”

Az öreg halász különbséget tesz a cápák között is: mert ők sem egyformák. Az első cápa például egy gyönyörű mako cápa, amely küzdő típus, ellentétben a később érkező lapátorrú cápákkal, amelyek undorítóak és dögevők.

Ahogy az emberi életben megvan a folytonosság, úgy a természetben is. A természet körforgásának egyik színtere a tenger, amely tele van rejtéllyel, és még akik jól ismerik, azok se tudhatják, mi van a mélyben (pl. mekkora a hal, amellyel viaskodnak). A tenger bármikor elpusztíthatja az embert is, és a körforgást biztosító munkáját egyfajta közönyösséggel végzi.

Az öreg Santiago „ha a tengerre gondolt, mindig csak la mar-nak nevezte magában, mert aki szereti, az mindig így hívja, nőnemű szóval és spanyolul”. Csak néhány fiatal illeti a tengert hímnemű szóval, ahogy azt a spanyol nyelv szabályai szerint tenni kell.

Santiago tiszteli és szereti a tengert. Benne él a természetben és azonosul vele (része az identitásának), de ettől nem válik elvakulttá: tisztában van azzal, hogy a természet kegyetlen is. Amit a halálról és a halandóságról tud, azt mind a természet megfigyeléséből tanulta.

A tenger egyszerre barátja és ellensége a halásznak. A természetben élő ember ismeri a tenger szépségeit és veszélyeit is. Tudja, hogy tele van élőlényekkel, amelyek egyikét-másikát szereti, a többit gyűlöli. Hemingway egy posztumusz megjelent riportban a következőt mondta a tengerről: „Ez az utolsó szabad hely a földön, a tenger.”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!