Írói világának középpontjában az emberi lét alapkérdései állnak: élet és halál, élet és szerelem, élet és küzdelem. Nőalakjai is feledhetetlenek, mégis inkább férfias világot ábrázol, amelyben az élet egy harc, egy kaland, kihívásokkal és küzdelemmel van tele. Ennek a küzdelemnek azok a formái érdeklik legjobban az írót, amelyekben természeti erők is szerepet kapnak.

Hemingway világában fontos érték a fizikai helytállás, a bátorság, a feladat vállalásának képessége, a hősiesség (amely megnyilvánulhat látványosan, de alig észrevehető módon is).

Meghatározó témái: halászat, vadászat, háború. Mindhárom ősidők óta hozzátartozik az emberiség életéhez, és mindegyikben fontos szerepe van a nyers fizikai erőnek, az értelemnek és az ügyességnek.

Elemzői sokat írtak antiintellektualizmusáról, és ezt a legendát ő is táplálta, pedig valójában művelt ember és tudatos alkotó volt. Újságíróként tanult meg tömören és pontosan fogalmazni. Írásainak meghatározó jellemzője a tárgyiasság és a fegyelmezettség.

Íróként alapelve volt, hogy legfontosabb a megfigyelés és a válogatás.

A megfigyelésről a következőt nyilatkozta: „Ha az író abbahagyja a megfigyelést, akkor vége. De nem szükséges, hogy tudatosan figyeljen, vagy hogy azon gondolkodjék, mire tudja felhasználni. Ez talán kezdetben így van, de később minden, amit lát, beleömlik azoknak a dolgoknak a nagy tartályába, amelyeket ismer vagy látott.”

A válogatást azért tartotta fontosnak, mert nem akart olyasmiről írni, amit mások már megírtak: „Az öreg halász és a tenger ezer lapnál is hosszabb lehetett volna, leírhattam volna a falu összes lakóit, az összes folyamatokat, miből éltek, hogyan születtek, nevelkedtek, szaporodtak stb. Ezt más írók ragyogóan és jól megcsinálták. Az írásban korlátozza az embert az, amit már kielégítően elvégeztek. Ezért megpróbáltam, hogy mást csináljak. Először is megpróbáltam elhagyni mindent, amit lényegtelennek tartottam abból a szempontból, hogy az olvasónak élményt adhassak át, úgyhogy ha elolvasott valamit, az szinte saját tapasztalatainak részévé váljék, és olyan legyen, mintha valóban megtörtént volna.” (Nagyvilág, 1963.)

Ebből az írói „ars poeticából” következik, hogy Hemingway a történeteit „éppen csak leírja”, mintha egy személytelen szemtanú szavait hallanánk. A szereplők gondolataira csak a párbeszédekből lehet következtetni, és a tettek mozgatórugóit is csak sejthetjük, de nem tudjuk biztosan, minthogy nincsenek lélektani leírások.

A módszer mögött felismerhető a behaviorizmus nevű pszichológiai irányzat hatása, melynek célja a viselkedés egzakt kutatása, de nem a lelki, hanem a kívülről is megfigyelhető tényezők alapján (az irányzat a 20. század elején bontakozott ki Amerikában).

Hemingway példaképei: Stendhal, Flaubert, Lev Tolsztoj.

Szeretett sportnyelven fogalmazni (ez közel állt az egyéniségéhez), és egy interjúban így nyilatkozott: „Én nagyon lassan kezdtem neki az írói pályának, és legyőztem Mr. Turgenyevet. Aztán sok komoly edzés után legyőztem Mr. Maupassant-t. Két döntetlennel dicsekedhetem Mr. Stendhallal szemben, sőt mintha a másodikban egy hajszállal jobb lettem volna nála. De nincs olyan hatalom, amely rábírna, hogy szorítóba álljak Mr. Tolsztojjal, hacsak meg nem őrülök, vagy a formám tovább nem javul.” (Nagyvilág, 1963.)

Fogadtatása: első írásai, novellái még nem hoztak sikert, a háború utáni csalódott fiatalság nem fedezte fel bennük önmagát (annál inkább a Különös társaság című regényében).

A világhírt a Búcsú a fegyverektől hozta meg Hemingway számára 1929-ben, de legjobb regényének az Akiért a harang szól c. művét tartják.

1953-ban Pulitzer-díjjal, 1954-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Utóbbit Az öreg halász és a tenger c. kisregényéért kapta.

Jelentősége: életstílusa legalább akkora hatással bírt, mint életműve. Élete és művészete szétválaszthatatlan egységet alkot.

Életét – akárcsak írásművészetét – öntudatosan, személyiségének törvényei szerint alakította. Érdekes ember volt, de erre nem játszott rá: nem egy szerepet adott elő a külvilág számára.

Életében sok volt a feltűnést keltő elem: szerette a kalandot, vonzotta a harc, mindig ott volt az események sűrűjében (amikor épp nem háborúkban vett részt, akkor vadászott, halászott vagy más, nem veszélytelen sportot űzött), de ez nem szerepjátszás volt Hemingway részéről. Nem szándékosan alakította a híres, különc írót a reklám kedvéért, hatásvadász célzattal, hanem önmagát adta.

A hősies, bátor, talpig férfi imázst azonban kedvelte, és ő maga is táplálta: büszkén vallotta, hogy sportmagazinok tucatjait járatja, de azt eltitkolta a nyilvánosság elől, hogy filozófiai és irodalmi folyóiratokat is olvas, sőt, a festészethez és a nyelvekhez is ért. Így aztán az antiintellektualizmus fogalma kapcsolódott a személyéhez.

Kalandos élete során többször megsebesült, számos baleset érte (több autóbalesetet és repülőgép-szerencsétlenséget is elszenvedett). Úgy tartották, teste csupa seb és összeforrt törés – ez is hozzájárult a különc íróról szóló legendához, akárcsak négy házassága.

Művészetének és egyéniségének hatása a modern világirodalomban igen jelentős. Stílusának egyszerűsége, tömörsége, takarékossága a modern „szikár” próza egyik úttörőjévé tette.

Hozzájárult ahhoz, hogy a modern angol próza megszabadult a szentimentalizmustól, a túlzsúfoltságtól, a mesterkéltségtől. Neki köszönhető, hogy a dialógus újra visszanyerte jelentőségét.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!