Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című kisregénye 1952-ben íródott, és 2 év múlva a szerző Nobel-díjat kapott érte.

Ernest Hemingway (1899-1961): a 20. század egyik legismertebb írója, regényíró és novellista. Amerikai létére erősen kötődött az európai kultúrához, témái is nagyrészt európaiak.

Oak Parkban született (Chicago közelében) hatgyermekes polgárcsaládban. Apja orvos volt, édesanyja vonzódott a művészetekhez. Jómódban éltek, a hat gyerek közül Ernest volt a második.

Jól tanult, sokat sportolt (többféle sportot is űzött). Édesapja szenvedélyes vadász és halász volt, és fiát már kisgyermekként magával vitte. A vadászat és a halászat az írónak is szenvedélyévé vált, a közös michigani nyaralások emléke végigkísérte az életét, és fontos szerepet kapott írásaiban is.

A középiskola után nem tanult tovább: 17 éves korában megszökött otthonról és újságírónak állt (a Kansas City Star tudósítója lett), riportokat, tárcákat írt. Tudósítóként és vadászként is fontos a jó megfigyelőképesség és a pontos munkavégzés, ezeket Hemingway íróként is hasznosította.

Részt vett az első világháborúban: 1918-ban egészségügyi önkéntesként Franciaországba ment, majd az olasz frontra került, ahol meg is sebesült (Fossaltánál súlyos sérülést szerzett). Amikor felépült, kitüntetést is kapott.

Az első világháború után haditudósító lett: a torontói Star munkatársaként helyszíni tudósításokat küldött a közel-keleti forrongásokról, majd a görög-török háborúról.

Megházasodott (összesen négyszer nősült), majd 1921-ben Párizsba utazott. Első feleségével Párizsban telepedett le 1925-ben.

Ez fontos állomás volt írói egyéniségének kialakulása szempontjából. Ekkor még Párizs egyértelműen a világ művészetének fővárosa volt, sok amerikai élt itt. Az eszményeiket vesztett, életüket céltalannak érző írók, művészek találkozóhelye Gertrude Stein szalonja volt, Hemingway itt ismerkedett meg Ezra Pounddal és F. Scott Fitzgeralddal.

Hemingway számára Párizs olyan volt, mintha „egyetemi éveit” élné. Innen járt spanyolországi bikaviadalokra (fontos tanulmányt is írt a bikaviadalokról Halál délután címmel 1932-ben).

Kedvelte a veszélyes sportokat: afrikai vadászatokon, óceáni halászatokon vett részt. Afrikai élményeiből írt önéletrajzi jellegű tudósítása Afrikai vadásznapló címen jelent meg 1935-ben (az antilopok és oroszlánok a főszereplők, de a vadászat szünetében sok szó esik írókról és irodalomról is).

A spanyol polgárháború kitörésekor a saját költségén mentőautókat vitt a köztársaságiaknak, haditudósító volt Madridban (négyszer járt Spanyolországban haditudósítóként), beszédekre buzdította amerikai írótársait, hogy szálljanak szembe a fasizmus veszélyével. Ezután Kínában volt haditudósító.

A második világháborúban is részt vett: saját halászhajójával német tengeralattjárók után kutatott a kubai vizeken, és hasznos információkat továbbított. Később Európába utazott és haditudósítóként, valamint partizánként részt vett a franciaországi harcokban.

Főleg francia ellenállókból verbuvált személyes hadserege is volt. E partizáncsoport katonái nem tudták, hogy a parancsnokuk író, és tábornoknak hitték. Tetteiről legendák keringtek (pl. egy anekdota szerint ő ért be elsőként csapatával Párizsba).

Az 1920-as évektől Floridában élt, de sokat utazott, és lakhelyét gyakran váltogatta. Amikor nem tudósított, akkor Floridában élt, majd Spanyolországban, 1939-ben pedig Kubában létesített farmot (Havanna közelében). A kubai forradalommal is rokonszenvezett. 1959-ben költözött haza az Egyesült Államokba.

Sikeres, látványos élete végére váratlan öngyilkossággal tett pontot. Betegségekkel bajlódva (diabétesz, magas vérnyomás, depresszió), és édesapja példáját követve 1961. július 2-án véget vetett az életének (agyonlőtte magát). Az Amerikai Egyesült Államokban levő otthonában halt meg (Ketchum, Idaho). Világszerte gyászolták.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!