Eötvös versében a vár és a kunyhó ellentéte jelképezi a két szerelmes közti társadalmi távolságot, és adja a tragikus történet keretét.

Verselése időmértékes, jambikus lejtésű, ez némiképp ünnepélyes hangvételt is kölcsönöz neki.

A történet a jelenben játszódik, a gróf és a jobbágy visszatekintése kétféle álláspont ütköztetése, mely a kor aktuális problémáját tükrözi. A koreszmén túlmutató, az általános, az egyetemes felé közelítő, örökérvényű tanulságot nem fogalmaz meg a költő.

A vers dallamos, Eötvös bőven él a hangok adta lehetőségekkel, pl. az „l” hangok kellemes hatása érzékelteti a kunyhó nyugalmát, de az elmúlást, a mélabút is „l” hangok adják vissza (Eötvös még ott is lágyít, ahol a cselekmény tragikusra fordul).

Mondatai nyugodtak, a párbeszédeken kívül csupán egy felkiáltó mondat ékelődik a kijelentő mondatok közé. A költő főleg megállapít és közöl, indulatok nélkül (indulatokra a kérdések, felkiáltások, felszólítások vallanának) A vers lágy és gyöngéd. Igaz, van benne bírálat, de a szentimentális hangvétel tompítja a bírálat élét.

Ha megnézzük az igéket, azt látjuk, hogy Eötvös szívesebben él a harmadik személyű igealakokkal – még a párbeszédekben is. Ez személytelenebbé, epikusabbá teszi a verset: a költő kívül marad a történeten, amelynek csupán elbeszélője: nem ad kifejezést saját érzelmeknek, nincs jelen a költői személyesség. Ettől a mű inkább epikai mint lírai.

Szókincsét tekintve azt mondhatjuk, hogy a költő bőségesen él a kor divatos szavaival, mint pl. bércfok, csikorogva, fénybe von, est szép hajnala, meg visszanéz, szű szűn dobog, érzemény lángiban, terjedten áll, eldődid, keserv. Divat volt nyelvújítási szavakat használni, persze nem mind épült be a nyelvbe.

A versnek áttekinthető, mégis bonyolult, rendkívül tudatosan megkomponált fölépítése van. Eötvös ellenpontozó szerkesztéssel gördíti előre a cselekményt, arányosan váltogatva a vár és a kunyhó jeleneteit, miközben tájleírásokkal sejteti a tragédiát.

A végén a két fiatal meghal, viszont a két apa megbékél egymással, hiszen ugyanaz a fájdalom és gyász éri mindkettőt. A tragédiát ez a kibékülés oldja fel.

Eötvös versében a vár az erőt, a kunyhó pedig a tisztességet és a nyugalmat jelképezi. A költő nem elfogult egyik irányba sem, mindkettőnek megmutatja az érdemeit: a vár fényét a történelmi múlt emeli, a kunyhót pedig a hazaszeretet büszkesége tölti be.

A grófi fiú ruháját pazar ékszerek díszítik, de a jobbágyleány szépsége vetekedik az ékszerek csillogásával.

Eötvös bemutatja a gazdagságot és a szegénységet is, de egyikhez sem kapcsol pozitív vagy negatív lelki tulajdonságokat: ellentétben Petőfi Palota és kunyhójával, nála a gazdag és a szegény ember szíve is lehet tiszta.

A tragikus történet apró idilleket is tartalmaz, ilyen pl. a két szerelmes találkozásának leírása. Mosolygós, szinte biedermeier tájkép egészíti ki ezt az idillt: zöld rét, kis lak, hársfa, nap, kék ég. Így a románc vagy érzelmes ballada egyre inkább szentimentalizmusba csúszik át, ettől még a költő ellenpontozó-szerkesztő művészete sem menti meg.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!