A Beatrice-szerelem

A politikai megrázkódtatások mellett Dante másik meghatározó élménye a szerelem volt. Kilenc évesen szeretett bele egy nyolcéves kislányba, akit egy firenzei templomban pillantott meg, és soha többé nem felejtett el. Első költői művét is neki szentelte.

1293-93 körül verses-prózai „regényt”, vallomásos önéletrajzot írt Új élet címmel, melyben 31 db vers szerepel (szonettek, balladák, canzonék), előttük prózai magyarázattal (hogy az olvasók megértsék, milyen élmény váltotta ki a verset, hogyan ébredt fel a költőben a szerelem Beatrice megpillantásakor), utánuk tudós elemzés következik. A műben Dante beszámol találkozásukról, mely döntő hatással volt az életére.

A lány nem tudott Dante vonzalmáról, legfeljebb csak sejthette. A nagy szerelem soha nem teljesült be. Egy-egy véletlen találkozás volt minden, amit a költő remélhetett. A szerelem ennek ellenére érett férfikorban is kísértette, perzselő szenvedélyt és fájdalmat, keserűséget egyaránt okozott.

A hagyomány szerint a lány teljes neve Beatrice Portinari volt, és valóban élt. Később egy gazdag firenzei polgár, Simone de’Bardi felesége lett. Nagyon fiatalon, 24 évesen halt meg.

Dante a valódi Beatricét alig ismerte, így ez a szerelem inkább az ő lelkében létezett, mint a valóságban. Gyakorlatilag arról van szó, hogy képzeletben teremtett magának egy új Beatricét, akit érzelmi világának középpontjába emelt.

Dante műveiben Beatrice egyszerre valóságos földi lény és elvont jelkép, égi lányka, a földöntúli szépség, a lelki tisztaság és nemesség, a középkori vallás által ihletett tökéletesség szimbóluma. Olyan, mint a trubadúrok elérhetetlen hölgye.

Bár Dante 1285-ben megnősült (a tekintélyes firenzei családból származó Gemma Donatit vette feleségül), a Beatrice iránti eszményített szerelem hatása élete végéig elkísérte. A tiszta érzés minden földi szerelemtől és erotikától mentes eszménnyé lényegült.

Az Új élet a kor filozófiailag megalapozott toscanai költészeteszménye, a szép új stílus (dolce stil nuovo) szellemében íródott. A platonikus hagyományokat továbbgondoló filozófiai elmélet szerint a szerelem minden erény forrása, út a szellemi megtisztuláshoz és az erkölcsi tökéletesedéshez. E felfogás szerint az olyan érzés, mint a Beatrice-szerelem Istenhez visz közelebb. Vagyis a szerelem a legmagasabb tökéletesség, az istenség megközelítésének eszköze.

Az Új élet megírásával zárul le Dante ifjúsága. A férfikor küszöbét a költő egy nagy fogadalommal lépte át: úgy fog írni Beatricéről, ahogyan még nőről nem írtak soha. Ez a Beatricéhez méltó hatalmas mű az Isteni színjáték, melyben Dante Beatrice dicsőségét is ünnepli.

Dante elméleti munkái

Kettő emelkedik ki: 1305 és 1307 között keletkezett A nép nyelvén való ékesszólásról című nyelvészeti-poétikai értekezése, melyben azt szorgalmazza, hogy a latin helyett a nép élő nyelve (toscanai olasz) legyen a tudomány és irodalom nyelve.

1320 körül fejezte be Az egyeduralom című bölcseleti írását, mely a kor filozófiai és politikai kérdéseire próbált választ adni. Leír egy államot, amely az egész keresztény világot magába foglaló birodalom, és amelynek világi uralkodója a császár, az egyházi hatalom gyakorlója a pápa. Ez a két hatalom harmonikus rendben illeszkedik egymáshoz.

A világi uralkodó célja az értelem és erkölcs vezérletével a földi Paradicsomnak (az ember földi boldogságának) megteremtése, míg az egyházi hatalom hitbéli igazságokra épül, és célja a mennyei Paradicsom (az örök boldogság) elérése.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!