Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (elemzés)
A verset nyitó piktúra-rész 3 egységre (bekezdésre) bomlik. Az első egységben a lírai én még nincs nyelvtanilag jelölve, a 2. egységben jelenik meg nyelvileg is jelölten, ahol a természeti jelenségeket szólítja meg. Felszólításaiból kiderül, hogy szomorú lelkiállapotban van, és ennek az elégikus hangulatnak feloldását várja a természet idilljétől („Mártsátok örömbe szomorú lelkemet”, „Lankadt kebelembe életet öntsetek”).
Lelki bánatának enyhülését várja a tájélménytől, hiszen a megbántottság, a szomorúság, az igazságtalanság miatt érzett fájdalom csupán az ember osztályrésze, a természetben ismeretlenek ezek az érzelmek. Itt már előrevetíti a költő a későbbi kontrasztot az emberi világ és a természet világa között.
Ahogy az esti, elnyugvó természetben gyönyörködik, a lírai én bánata feloldódik a szépségben és a harmóniában, ezt egy oximoronnal fejezi ki („vidám melancholia”).
Idilli harmónia jellemzi a természetet, de a természet egyben búskomorságot is rejt. A piktúra (természetleírás) eredeti változata a beszélőnek azzal a kérésével zárult, hogy minél tovább lehessen részese ennek a békés harmóniának: „Késs mély, borzasztó éj, komor óráiddal, / Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal”.
Csokonai ezt a két sort kicsit megváltoztatta és más szerepet adott neki a vers végleges változatában. Itt már azt jelzi, hogy a lírai én hangulata újra elégikussá válik, és előkészíti a bölcselő szentencia-részt, mely rávilágít a beszélő szomorúságának okára („e világba semmi részem nincsen”).
Így a piktúra végén a vers hangulata megváltozik: a sötét éj jelenik meg, az idilli hangulatba mélabús, borongós érzelmek keverednek. A komor hangulat átvezet a második egységbe, amely mintegy megindokolja a hangulatváltást.
A 2. egység (41-84. sor) társadalombírálat, a felvilágosodás eszméinek újrafogalmazása klasszicista eszközökkel. Központi gondolata az, hogy a „bódult emberi nem” megszüntette az ősi egyenlőséget. A szépséget elpusztította az emberi durvaság és közönségesség, a harmóniából diszharmónia lett. A megromlott világért a bódult emberi nem felelős, amely elfordult a szabadságtól (szabad létére „zárbékót” vert tulajdon kezére).
Rousseau gondolata jelenik meg itt, aki szerint az egyenlőséget a magántulajdon megjelenése szüntette meg. Régen az ősközösségi társadalomban nem kellett mindenkinek egyre több és több vagyon, tudták az emberek, hogy mi az elég. A magántulajdon, az enyém, tied, miénk szavak megjelenésével különültek el egymástól a szegények és a gazdagok. A dölyfös, kevély, gazdag ember abból él jól, amit mástól elvesz, folyton veszekedéstől hangos a világ.
A hajdani, idilli állapotot a negatív festés módszerével írja le a költő (azt mutatja be, ami nem volt még régen). A társadalom bűneit, a visszásságokat sorolja fel úgy, hogy közben a magyarországi viszonyokra is utal (dézsma, porció, legelők, erdők bekerítése). Ez a rész kimaradt a versből, amikor a Diétai Magyar Múzsában megjelent.
Szinte leltárszerűen számba veszi a társadalom bűneit: háborúk, egyenlőtlenség, zsarnoki hatalom, kapzsiság, a jónak született ember bűnbe hajszolása (a tolvaj világ teszi tolvajjá az egyes embert, mert mint kimondja: „gonosz erkölccsel senki sem született”, vagyis mindenki alapvetően jónak születik, s a világ rontja el)..
A következő tételmondatot fejti ki, világítja meg példákkal, magyarázza, bizonyítja: „Nem született senki gazdagnak, szegénynek.” A tulajdon kialakulásának következményeként az egyenlőtlenség jogi, erkölcsi vonatkozását is megvilágítja.
Csokonai ezt a részt a klasszicista szabályok szerint írta meg. Logikus okfejtést követ: egy tételt állít, majd azt sokrétűen bizonyítja, érvekkel támasztja alá. A retorikusság, a fogalmi érvelés túlsúlya jellemzi ezt a részt, pl. a megszólítás, kérdés tipikus retorikai alakzatok (megszólítja az egész eltévelyedett, bódult emberiséget).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>