A 2. versszak a nyitó strófában jelzett „kommunikáció” jellemzése. Melyek a természeten belüli „kapcsolatok”?

Itt a költő az egyetemes összefüggések, azonosságok eszméjét kapcsolja a természethez. Vagyis bár a dolgok a felszínen különböznek egymástól, valójában valahol mélyen összefüggnek egymással, és belesimulnak valamiféle titokzatos, misztikus egészbe.

A valóság jelképes értelmű tárgyait „valami titkos és mély egység” kapcsolja össze, amit logikai úton nem lehet megmagyarázni. A dolgok összefüggenek egymással, és mint a távoli visszhang, úgy „csendülnek egybe” a különböző minőségek, érzékletek (hang, illat, szín).

Tehát valamifajta egyetemes összefüggésről van szó, melyben elmosódnak a határok,                                  összemosódnak az egyes érzékterületek (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás). Valójában ezek a benyomásainkban sem különülnek el egymástól, amikor élményszerűen megtapasztalunk valamit. Csak az emberi tudat választja szét őket. Ugyanígy eltűnik a különbség a test és a lélek között is.

Erre az egyetemes összefüggés-gondolatra utal a vers eredeti címe: a francia „correspondences” szó ugyanis jelenthet „egyezések”-et, „csatlakozások”-at, „levelezés”-t és „tudósítói szervezetek”-et is. A magyar fordítások (Kapcsolatok, Megfelelések) nem tudják visszaadni ezt az árnyaltságot (egyszerűen nincs olyan szavunk, amellyel pontosan ugyanazt vissza lehetne adni, amit a francia szó jelent).

Itt zárul le az első egység, a megismerendő természet leírása. A természet, a mindenség titkai az embertől függetlenül nyilatkoznak meg („szavakat mormolnak összesúgva”, „távoli visszhangon egyberingnak”). A világ tehát beszél, csak épp mi nem értjük a beszédét.

Az egyetemes összefüggés, a természet beszéde, rejtett harmóniája logikai úton nem érthető meg, konkrétan nem megragadható, csak ráérezni lehet, megsejteni, méghozzá az erre való fogékonyság, érzékenység által. A vers beszélője, lírai énje az általa megsejtett összefüggéseket közvetíti.

A 2. egység (3-4. versszak) két tercettből (háromsoros egységből) áll, mely szinesztéziás képekkel szemlélteti az egyetemes összefüggések gondolatát: különböző érzékterületeket kapcsol össze. A szinesztéziák katalógusszerű sorolása egyszerre kelti a végtelenség sé a soha meg nem ragadható teljesség érzetét.

Az előző részhez képest kitágítja a „kapcsolatok” kifejezés jelentését, méghozzá a szaglás motívumának segítségével. Szándékoltan furcsa nevek jelennek meg, amelyek növényi és állati eredetű illatanyagok nevei: „ámbra, mosusz, tömjén és benzoé”. Ezek a titokzatosság, a távoli messzeség érzetét keltik az emberben.

Sőt, az emberi tudat még erkölcsi minőséget is kapcsol hozzájuk, lehetnek pl. „győzelmesek, romlottak, gazdagok”.

Itt már a kapcsolat a természet és az ember, a megismerendő és a megismerő kapcsolatát is jelenti. Ez a kapcsolat a vers csúcspontján, az utolsó sorban válik egységgé.

Sok a jel, a titkos áramlat, amit csak az bír érzékelni, észrevenni, akinek van rá érzékenysége. Csak sejtjük, miről szól a vers: nem konkrét, tárgyi valóságok jelennek meg benne. Ezek a titkos jelek, kapcsolatok összekötnek minden embert, túlvilágit, természetet.

A költők a végtelen titkait próbálják kifürkészni újra és újra: a többszöri próbálkozást a gyakorító képzős ige, a „nyitogatják” jelzi. Újabb és újabb kísérletet tesznek a „végtelen kapuinak” kinyitására, de teljesen soha nem sikerül kinyitni ezeket a kapukat. Ebben maradéktalan sikert elérni lehetetlen: hiába próbálkoznak, a kapukat nem nyitják ki.

A vers az ég felé tárulkozik, arrafelé nyit, a lírai én odakívánkozik, hogy eggyé váljon az istenivel, a tökéletessel, a magassal. A hangvétel himnikussá válik, a költő az érzékek és a szellem elragadtatottságát ünnepli. Az érzékletek egybeolvadásában megsejtett végső rend és harmónia mámorral és áhítattal tölti el az embert.

Ugyanakkor az ember csak részlegesen értheti meg a jelképekben és szimbólumokban megnyilatkozó univerzumot. Sőt, az a veszély is fennáll, hogy eltéved, nem érti meg vagy félreérti a természet beszédét (erdőmotívum – akár el is lehet tévedni a „jelképek erdejében”).

A Kapcsolatok egy alexandrinusokban írott szonett. Rímképlete abba cddc efe fgg. Az oktáva rímképlete a petrarcai, a szextett rímképlete a shakespeare-i szonetthez közelíti a verset.