Charles Baudelaire: Egy dög (elemzés)
Valójában a szó eredeti értelmében vett groteszk műről van szó („szép s rutakból összesezőve…”, Vörösmarty: Csongor és Tünde).
Meglepő képzettársítások kötik egybe a szépet és a rútat, pl. „A nap sugarai tán azért tündököltek…, / hogy atomjaiban adják vissza a Földnek / azt, amit az egybekötött”, „S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra / nézett alá az ég szeme”. Vagyis adott a csodálatos napsütés, ami a szépséget képviseli, és adott a bűzlő, oszló tetem, ami a rútság maga.
Együtt van a versben a lírai én évődése kedvesével („Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt”) és az undort keltő naturalista leírás, ugyanakkor a rútság mögött felfedezhető valami mélyebb igazság is. Nem a látvány a fontos, hanem az, ami mögötte van.
A dög élet és a halál összefonódásának jelképe: egyre jobban elveszti azokat a vonásait, amelyek egy élőlényre emlékeztetnek, de valamikor élőlény volt. Ez jól kifejezi, hogy élet és halál összetartozik, elválaszthatatlan egymástól.
A dögevők, a tetemből táplálkozó élőlények képe megerősíti ezt a gondolatot. A mozdulatlan dögön nyüzsgő pondrók és férgek dinamikus mozgása átlényegíti, élettel telíti meg a halál képét. Egyetlen elpusztult élőlény több száz másik élőlény továbbélését teszi lehetővé, akik az ő hullájából táplálkoznak. És mindenkire ez a sors vár: minden emberből férgek táplálkoznak majd egyszer.
Egy magasabb rendű összefüggésre figyelhetünk itt fel: egyrészt a halál, a pusztulás természetes következménye a születésnek és az életnek, másrészt az egyik élőlény halála más élőlények életét biztosítja. Vagyis a halálunk más lényeknek az életet teszi lehetővé.
Baudelaire itt végső soron ugyanazt a mélyebb összefüggésrendszert fogalmazza meg (mikro-és makrokozmosz titokzatos kapcsolatát, harmóniáját), amelyet Kapcsolatok című versében is. A világ ilyen összefüggéseinek gondolata József Attilánál is megjelenik (Óda, Eszmélet).
Baudelaire megmutatja, hogy mi, élőlények ilyenek vagyunk. Ezek vagyunk. Ha kívülről szépek vagyunk is, belülről rengeteg féreg rág. A megfogantatás pillanatában már a halálra készülünk, a halálra születünk: azért jövünk a világra, hogy végigéljük és aztán egy nap befejezzük az életet. Azért élünk, hogy készüljünk a halálra.
Ezt a körforgást mutatja meg Baudelaire: élni szépen, meghalni csúnyán, és újra születni újra szépen. Rávilágít a csúfra, a pondróra, a mocsokra, a dögre, és megláttatja velünk mögötte a szépet.
Talán az a legmeghökkentőbb, hogy az undort keltő látványt a végén a kedvesére vonatkoztatja. A szeretett nő, aki most oly gyönyörű („nők között királynő”), egy nap ugyanilyen ocsmány, bűzlő dög lesz, mint a séta során látott állattetem („És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága”). Mostani szépsége csak a költő emlékezetében, majd verseiben marad fenn.
Az én lelkem őrzi elrothadt szerelmeimet, jelenti ki a beszélő. Ez lényegében szerelmi vallomás… Élet és halál törvénye mindenkire vonatkozik, minden élőlényre, de az ember képes arra, hogy emlékezzen a holtakra: emlékezzen arra, hogy milyen volt a másik ember, amikor még élt. Így az ember emlékezete képes a szépség megőrzésére, képes a szépséget örök érvényűvé, maradandóvá tenni.
A szeretett nő szépsége tehát akkor is élni fog, amikor ő maga már csak egy rothadó tetem lesz: kedvese megőrzi az utókornak, mert szereti. Vagyis a fura szerelmi vallomásban a költő azzal fejezi ki a nő iránti szerelmét, hogy emlékezetében és verseiben megőrzi a nő szépségét akkor is, amikor maga a nő már halott lesz és férgek lakmároznak a most még oly gyönyörű testén.
A vers örökléte témájának romlandó, anyagi voltával szemben klasszikus toposz, olyannyira, hogy a XX. században Ady Endre is alkalmazza az Elbocsátó, szép üzenetben.
Az Egy dög négysoros, keresztrímes versszakokból áll. Minden páratlan sor verselése alexandrin, minden páros sor jellegében jambikus hetes.
Hozzászólások
Charles Baudelaire: Egy dög (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>