Stílus: szép, világos és tömör a Bessenyei-próza.

Hangnem: szenvedélyesen vitázó hang.

Előadásmód: a Magyarság T/1. személyben íródott, gyakran felszólító módú szöveg (a megfogalmazás az egyetemes felelősséget hangsúlyozza)

Kifejezőeszközök: a szöveg a hivatalos és a szónoki stílus jegyeit hordozza.

• hasonlatok, pl. aranyhegy-hasonlat – Bessenyei szembeszáll a magyar nyelv értéktelenségét hirdetőkkel (ostobaság azt mondani, hogy egy arannyal teli hegy nem ér semmit, csak mert nincs hozzá bánya és bányász, ugyanígy a magyar nyelv sem tehet róla, hogy beszélői nem akarják fejleszteni, tökéletesíteni)
• retorikai kérdések (pl. retorikai kérdések formájában utasítja el egy fejlettebb idegen nyelv átvételét)
• felszólítások

Motívumok: nemzet fogalma – Bessenyei felvilágosult értelemben használja a „nemzet” szót, nemcsak a nemességet érti rajta, hanem beleszámítja a népet is (sőt, szerinte a magyar parasztság tartja életben a magyar nyelvet, mivel más nyelven nem tud beszélni, csak magyarul, ezzel szemben a nemesség elnémetesedik és elfelejteni látszik az anyanyelvét – hangsúlyozza a nép nyelvfenntartó szerepét)

Üzenet: soha nemzet nem tette még magáévá a bölcsességet és a mélységet, amíg a tudományokat a maga anyanyelvén meg nem tudta szólaltatni. „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” (Bessenyei szállóigévé lett mondata.)

Fogadtatás: írása végén Bessenyei az üldözött újítók közé sorolja önmagát, de mint mondja, ennek ellenére kitart programja mellett, mert „csak kell mégis mindenütt olyanoknak lenni, kik magokat a közügyért ideig mocskoltassák és azokat szolgálják, kik abba hívek és ártatlanok”.

Jelentősége: A Magyarság Bessenyei pályájának egyik csúcsteljesítménye, életművének legmaradandóbb része.

Bessenyei programja alkalmas volt arra, hogy csökkentse a nemesség és az alsóbb néposztályok közötti távolságot és elősegítse a társadalmi fejlődést. Felismerte, hogy csak a tudományokban kiművelt magyarság teremtheti meg a társadalmi előrelépés lehetőségét.