Bessenyei György (1747-1811): író, költő, drámaíró. A nyírségi Bercelen született (ma: Tiszabercel, Nyíregyháza közelében) protestáns köznemesi családban.

Nyolcan voltak fiútestvérek. A családnak sokfelé szétszórtan feküdtek a birtokai, melyek irányításához mind a nyolc fiúra szükség volt, ráadásul a szülők csekély jövedelmükből nem tudták finanszírozni a fiúk taníttatását. E két okból kifolyólag Bessenyei csak 5 évig tanulhatott: a sárospataki kollégiumba járt 1755-től 1760-ig, utána apja hazavitte gazdálkodni.

1765-ben Szabolcs vármegye ajánlására két bátyja után őt is felvették a bécsi magyar testőrségbe, így került Bécsbe Mária Terézia testőrei közé.

A gazdag kultúrájú császárvárosban ráeszmélt saját műveletlenségére és hazája mérhetetlen elmaradottságára. Szívós önműveléssel elkezdte bepótolni tudásbeli hiányosságait, nyelveket tanult, szenvedélyesen olvasott. Magába szívta a korszerű műveltséget, megismerkedett a felvilágosodás eszméivel, amelyek Bécsben ekkor már divatosak voltak.

Az 1770-es években Bécsben a gárda tagjaként testőrtársaiból afféle önképzőkört, önművelő társaságot alakított (tagja volt ennek pl. Báróczi Sándor, Barcsay Ábrahám, Orczy Lőrinc).

1770-ben kezdett írni, műveit 1772-től adta ki. Mária Terézia figyelemmel kísérte sorsának alakulását, és hozzájárult, hogy Bessenyei első jelentős műve, az Ágis tragédiája c. dráma neki, a királynőnek szóló ajánlással jelenjen meg.

1773 elején elhízottsága és betegsége („fövenykór”) miatt Bessenyei kilépett a testőrségből, de irodalmi ambíciói kiteljesítése végett továbbra is Bécsben maradt. Polgári hivatalt vállalt Bécsben: a hazai református egyház képviselője, ügyvivője, ágense lett az udvarnál.

1777-ben Bécsben testőrtársaival együtt jelentették meg verseiket Bessenyei György Társasága címmel (a közös kötetben főleg Bessenyei és Barcsay Ábrahám költeményei olvashatók).

Rengeteg írói terve volt és egy tudós társaság létrehozásán is dolgozott. 1779-ben Pesten járt, már kigondolták néhányan a pesti Hazafiúi Magyar Társaság tervét, mely a francia akadémiák irányelvei szerint működött volna (elnök: Orczy Lőrinc, titkár: Bessenyei, jegyző: Ányos Pál). A dologból végül nem lett semmi, mert az uralkodó nem adta meg a szükséges engedélyt.

A magyar protestánsok gyanakvással figyelték Bessenyei tevékenységét, aki híve volt a királynő által bevezetett iskolareformnak, s szembefordult az egyházi autonómiához ragaszkodó hittársaival. Végül kenyértörésre került sor.

Részben ezért, de főleg anyagi gondjai miatt – és Mária Terézia kívánságára – Bessenyei 1779-ben áttért a katolikus hitre. Ennek köszönhetően állást kaphatott Bécsben: 1780-ban a királynő az udvari könyvtár címzetes őrévé nevezte ki jelentős összegű évjáradékkal.

Mária Terézia halála után azonban helyzete bizonytalanná vált. Az új uralkodó, II. József megvonta tőle az évjáradékot, így el kellett hagynia Bécset. Mivel nemzetépítő tervei derékba törtek, 1782 őszén hazatért Bercelre, a szülői házba.

Családi perpatvarok elől menekülve 1787-től visszavonult Bihar megyei birtokára, Pusztakovácsiba és ott gazdálkodott. Negyvenéves volt, ekkor kezdte élni a „bihari remete” életét, de a visszavonult életforma ellenére nem lett hűtlen az irodalomhoz. Továbbra is alkotott, bár kései művei nem igazán jelentősek és kiadásra sem kerültek (kéziratban maradtak fenn és csak a 20. században adták ki őket).

1790-ben Bihar megye táblabírája lett és megismerkedett Kazinczy Ferenccel. 1804-ben megtudta, hogy írásainak megjelenését a cenzúra nem engedélyezi, így letette a tollat. Azonban gondoskodott addig megírt művei fennmaradásáról: kéziratait halála előtt a Nemzeti Múzeum Könyvtárának adományozta, azok másolatait pedig a sárospataki kollégium könyvtárának adta.

Időskorában vallásváltoztatása miatt lelkifurdalás gyötörte. Pusztakovácsiban halt meg, s kívánsága szerint egyházi szertartás nélkül temették el a kertjében, egyik kedves fája alá, jelöletlen sírba. 1883-ban lakóhelyén emléket állítottak neki.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!