Berzsenyi Dániel: Osztályrészem (elemzés)
Az 5. strófában megnyilvánul a sztoikus nyugalom utáni vágy. Horatiusnál még szegénység is belefér, Berzsenyi a „nehéz szükség”-et kizárja, tehát a szegénységet kivéve bármilyen élethelyzetben (rossz, kellemetlen helyzetben is) megőrizné nyugalmát, elégedettségét. Azaz többé semmilyen sorsfordulat nem rendítheti meg.
Ez nem épp egy dicsekvő ember kijelentése, hanem egy sorsába beletörődő filozofikus lélek lemondó gesztusa. Ugyanúgy, ahogy költői példaképe, Horatius, Berzsenyi is a sztoikus magatartáseszményt próbálja magáévá tenni, a mindenről lemondani tudás képességét megszerezni.
A 3. egység (6-7. versszak) a lírai én költészethez való viszonyát taglalja. Itt az elégedettség érzése már nem fizikai, hanem lelki-szellemi szükségletek kielégítésétől függ, és ezt a szükségletet a költészet elégíti ki.
A 6. strófában a költészet vigaszára Camoena jelenléte utal: „Csak te légy velem, te szelíd Camoena! / Itt is áldást hint kezed életemre” – a költészet mindenhatóságának nosztalgikus eszménye szólal meg.
Itt egy megszorítással él a költő, amely átértékeli a 3-4. strófa tartalmát: csak akkor teljes a megelégedettsége, ha a Múzsa vele van. Tehát újraértelmezi saját korábbi állításait, hiszen a „kies szőlő” és a „bíztató föld” csupán „vadon tájék” akkor, ha a költészet csodája nem varázsolja „kiderült viránnyá”.
Értékszembesítés történik, melynek végeredménye: a költészet magasabb rendű az anyagi jólétnél. (Ez a vers elsőként kínálkozó értelmezése is.)
Míg a „heves ifjú” még az életben akarta álmait megvalósítani, a felnőtt férfi már a költészet magasabb rendű, emelkedettebb szférájában éli újra álmait és próbálja őket beteljesíteni. A költészet, a fantázia olyan eszményi világ, amely megfelel a lélek legbensőbb vágyainak, így a lírai ént megóvja az állandó és kényszerű lemondásoktól.
A 7. strófa a zárlat, horatiusi lezárás, mely meghatott emelkedettséggel, őszinte rajongással zengi a költészetnek a legválságosabb helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját. Berzsenyi a Múzsához menekül mint egyetlen oltalomhoz. A művészet magasabb rendű az anyagi jólétnél, még mindig tartalmassá teheti a létet.
Ugyanakkor az életre alkalmatlan helyek (Grönland, forró szerecsen homok) említése arra utal, hogy a költészetben megtalált eszményi világ ellentétes a lírai én valós körülményeivel. Lelki életét veszélyezteti a valóság, ennek metaforája Grönland és a sivatag.
Míg Horatius életbölcsessége (arany középút) még képes volt kiegyenlíteni a külső és belső világból érkező hatásokat, Berzsenyinél az egyensúly csak látszólag jön létre. Az eszmények ugyanis nem felelnek meg a való világ kínálta lehetőségeknek, az ideálok nem találhatók meg a való életben. Ez a széttartás eredményezi az óda műfajtól való eltávolodást és az elégiához való közeledést (elégico-óda).
Az Osztályrészem verselése időmértékes, versformája ókori példát követve szapphói strófaszerkezet (3 szapphói és 1 adoniszi sorból áll: a szapphói sorban a 3. versláb daktilus, a többé 4 trocheus, az adoniszi sor pedig egy daktilus és egy spondeus kapcsolata).
Hozzászólások
Berzsenyi Dániel: Osztályrészem (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>