A Levéltöredék barátnémhoz témája a lelki magány – senkim nincs, mióta téged elvesztettelek, egyetlen rokonlélek sincs mellettem. Berzsenyit elfogta a magány melankóliája, a rokonlélek barátnőtől való elszakadás fájdalma.

A vers megkapó szépségét a hangulat, a bánat érzékeltetése adja. Az egyetemes mulandóság érzésétől megrendült ember fájdalma a költői képzeletben és a verselésben fejeződik ki.

Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, párhuzam, jelkép

Retorikai felépítés: 1. tétel megfogalmazása (magány): 1-4. sor, 2. tétel kibontása (a szemlélt magány, képek): 5-16. sor, 3. összegzés: 17-21. sor.

Vershelyzet: a versben az önszemlélet, az önmeghatározás dominál, és ebben a pillanatnyiság látszata. Eleinte elhisszük, hogy az önmeghatározás pillanatnyi érvényű, és hogy a vers időbeli kiteljesedése nem nyúlik túl egy hűvös őszi este határain.

A vers első rétege ugyanis valóban a pillanat, az este, a helyzetkép, csakhogy minden egyes elem túlmutat önmagán. Félrehúzódás – kivonulás; magányos töprengés; a költészethez való viszony; küzdelem a depresszióval, önmegfigyelés és képzelet, öregedés, emlékezés stb.

A vershelyzet szimbolikussá nő. A magány itt is, akárcsak A közelítő tél „hiánylistáján”, valami fontos dologtól való megfosztottságként, aktív magányként jelenik meg (barátnéja nélkül kell élnie): „Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem”.

Kulcsmondat: „Életem képe ez.” A lírai én eltávolító gesztussal mutat önmagára, illetve a magáról festett képre.

Beszédhelyzet: megfelel a költői levél (episztola) műfajának. A lírai én közvetlen, tegező formában szólítja meg a címzettet (megszólítása inkább felszólítás), s megteremt egy fiktív beszédhelyzetet. Utal a címzetthez fűződő személyes érzéseire, és megjelöli a költői levél tárgyát: a szüreti esték leírását.

El is kezdi kifejteni a témát, de aztán figyelme elterelődik, s finom átmenettel saját maga felé fordul. A 3. versszaktól a vers már nem felel meg az episztola szabályainak, így nem lehet igazi episztola. Van olyan vélemény is, amely szerint a beszélő tulajdonképpen már a nyitó strófában önmagával beszélget, a továbbiakban pedig monologizál.

A cím műfajkijelölő, ezáltal magára a szövegre utal (e tekintetben egyedülálló Berzsenyi életművében). Ugyanakkor megtévesztő is, mivel episztola (költői levél) műfajt ígér, holott a vers elégia, és azt állítja, hogy a szöveg töredékes, pedig a vers nem töredék, hanem egy tökéletesen zárt alkotás (gondolatilag kerek, lezárt szerkezetű). A cím alapján alkotott elvárásunk (miszerint töredékben maradt verses levelet fogunk olvasni) nem teljesül.

Az episztola a korban divatos műfaj volt, de ez a vers inkább elégia, mint episztola. A „töredék” kifejezés a műfaji határ átlépésére is utalhat: a vers azért lesz végül elégia, mert a beszélő képtelen az episztola szabályos megalkotására, hiszen melankolikus hangulata, lelkiállapota folyton eltereli a figyelmét a címzettről, figyelme újra meg újra saját maga felé, saját lelke felé fordul.

Így aztán a megszólítottról egyre inkább a megszólítóra kerül a hangsúly, s az életképszerű elemek helyét a szöveg folyamatában átveszi a belső lélekállapot kifejezése. Ez a lassú, fokozatos váltás eloldja a verset az episztola műfajától és az elégia kifejezésmódjához közelíti (amely tömörebb, líraibb műfaj).

A Levéltöredék barátnémhoz párhuzamos szerkesztésű (mellérendelés, felsorolás), ami itt a klasszicista versépítkezéstől eltérően, elsődlegesen nem gondolati elemek párhuzamát, hanem a képek, metaforák kapcsolatát jelenti. A vers szerkesztésmódja a romantikát előlegezi.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!